Iuvenalis római szatíraköltő (i.sz. I-II sz.) fakadt ki annak idején: „…ez a nép már rég túltette magát minden dolgon, s akitől rég vesszős bárd, sereg és hatalom függött, ma egészen meglapul, és csak e két dolgot kívánja szorongva: cirkuszt és kenyeret.” Bár a költő talán picit túlzott, az viszont kétségtelen, hogy a cirkusz kérdésében valami lényegeset vett észre, mert azt bizonyos mértékig hivatalosan is szították. A római császárság ugyanis katonai diktatúra volt, a városi tömegek figyelmét pedig el kellett terelni a politikáról, amire kiválóan megfelelt a cirkuszi látványossággal történő szórakoztatás, valamint az ingyen gabona osztása. Igaz ez a látványosság a lóverseny volt.
Belegondolva, így van ez ma is. Nem kell többet tenni, csak megállni egy újságosbódé előtt és elmerengni a címoldalakon. „Konténerben találták meg a drogdíler felgyújtott testét”, „Levágták a fejét”, „Szerbia bepereli Ukrajnát” hirdetik a magazinok hangzatosan a szenzációt. Igen, a népbutítás leghatékonyabb fegyvere a vér, hiszen az ember az egyetlen olyan faj amely szereti, ha folyik a vére. Azonban a politikáról a legkönnyebben a politikával lehet elterelni a figyelmet. Többször gondolkodtam el az utóbbi időben, ugyan ki tudja ép ésszel átvészelni a parlamenti közvetítést? De ha valamilyen okból a képviselők nem ismételnék meg nap mint nap elvakult, gyűlölettel átitatott beszédeiket, még szórakoztató is lehetne. Ugyanis mindennel foglalkoznak, de a jólétünkkel kevésbé. Néhanapján szunyókálnak egyet, keresztrejtvényt fejtenek, olvasnak, de van aki számítógépezik. A többiek pedig nevetnek és szurkolnak.
Megjegyzem, a radikálisok rend szerint a parlamenti ügyrend megsértése ellen tiltakozik (a legjobb talán az volt, amikor azért emelték fel a hangjukat, mert előző nap hajnali kettőig kellett dolgozniuk), mialatt eszük ágában sincs a napirendi pontokkal foglalkozni. Természetesen kedvesebb volt számukra a már (évek óta) elveszettet Koszovó kérdése, mint a még jelenlegi polgáraik szükségletei. Csak miután Tomislav Nikolić megunta a holland távirányítást és új pártot alapított, láthattunk egy csöppnyi változást. Célpontjuk lassan a volt pártvezér lett és lassan megfeledkeztek déli testvéreikről. Igaz, ők néhanapján ma is szóba kerülnek, de azt már inkább büszkeségből (vagy netalán félelemből, hogy elveszítik a támogatottságot?) tehetik. Ekkor tudhattunk meg bizalmas információkat egyes képviselők szerelmi életéről (bulvárlapokat megszégyenítő részletességgel), de betekintést nyerhettünk az ősi átokszórás szokásaiba is. Ugyanakkor tavaly megtudhattuk azt is, hogy az ötvenes éveiben járó pénzügyminiszter hisz a télapóban és azt kívánta az állami költségvetés megvitatásakor, hogy valaki úgy szóljon hozzá mint, Harry Potterhez: Varázsló vagy! A képviselők igen leleményesnek bizonyulnak (vagy nagyon unatkoznak?) a problémák felkutatásában, elég csak ránézniük a Vajdasági Szociáldemokrata Liga Vajdaság Köztársaság feliratú falinaptárára és azonnal alkotmányellenességet fedeznek fel. Igaz Šabac nem a tartomány része, de Vajdaság sem köztársaság, mint ahogy azt a naptáron megcsodálhatjuk. Az ésszerűség határát súrolta Velimir Ilić kijelentése is, miszerint Szerbiában azért nincs földgáz, mert Bojan Pajtić az udvarnoki befektetésekre szánt pénzt vajdasági kampányokra költötte el. De nem volt kevésbé vicces Aleksandar Vučić sem, amikor ígéretet tett, hogy fejest ugrik a levegőbe akár a képviselőház legmagasabb pontjáról is, ha Miškovič egyetlen egy dinárt is adott neki. Csütörtökön viszont a szószék mögül mutatta meg Aleksandra Jovanović, hogy milyen csizmát hord a belgrádi fagyos utcákon.
Jó, jó, cirkusz ezek szerint van (persze a pénzünkön), de hol az ingyen kenyér?
