A bennlakók maguknak főznek
Újvidék lakossága az elmúlt másfél évtizedben megduplázódott, nagyon sok a menekült, még több az egyetemista. A régi, családi házak helyén gomba módra nőttek ki a négy-ötemeletes lakóépületek, a lakások többségét kiadják új tulajdonosaik, a város jelentős hányada ebből a jövedelemforrásból él.
A legkeresettebb, apróhirdetéseket tartalmazó, hetente megjelenő városi hirdetőújság Kiadó lakás rovatában legutóbb 517 lakásra, és 207, a város területén lévő szobára vonatkozó hirdetés jelent meg, de ez csak a kínálat töredékét jelenti. Rengeteg lakás és szoba várja lakóit a külvárosokban is, nagyon sokan nem is hirdetik meg lakásaikat, hanem ismerősöknek, rokonoknak adják ki, ez a lakástulajdonosok számára általában valamivel kisebb bevételt, de nagyobb biztonságot jelent. A lakók ugyanis nem ritkán szétverik, tönkreteszik a lakás berendezését, és ami még veszélyesebb, nem fizetik a számlákat, ami később óriási pluszköltséget jelent a tulajdonos számára. Tudni kell, hogy egy átlagos újvidéki garzon, vagy egyszobás lakás havi fűtési és egyéb közmű (szemétkihordás, rovarirtás, hidegvíz-fogyasztás stb.) költségei 2-3 ezer dinár körül mozognak, egy négyszobás lakás esetében a 6000 dinárt is elérhetik. Ehhez kell hozzáadni még a telefon-és áramköltségeket, a kábeltévé 800 dináros díját, az internethasználat árát, a házkezelési költségeket... A lelépő albérlők jól kitolhatnak a tulajjal. A gyakorlatban az így elvesztett pénz szinte behajthatatlan, a legtöbb főbérlő ezért is kér jókora előleget. Egy Felszabadulás sugárúton lévő, félszobás üres lakás 150 euróba kerül, egy grbavicai (a Stadionnal szembeni városrész) háromszobás lakásban 600 euróért lakhatunk havonta. Az árak inkább a lakás minőségének, emeleti magasságának, helyzetének tükrében változnak, a lokáció mintha kevésbé számítana az árszabásnál.
Újvidék lakosságának nagy részét tehát egyetemisták képezik, az Újvidéki Egyetemnek csaknem 50 ezer hallgatója van, és ekkor még nem tettünk említést a magánegyetemekről, privát főiskolákról stb. A vidéki tanulók többsége maga gondoskodik a szállásról, az állami diákotthonokba csak a legjobbak, vagy a legügyesebbek jutnak be. Mi az újvidéki Apáczai Diákotthonba látogattunk el, ahol a bennlakók személyes véleményeit kértük ki arról, mit jelent, és a valóságban hogyan is néz ki Újvidéken vidéki egyetemistaként tanulni.
Klaudia, az Ügyviteli Főiskola harmadéves hallgatója: Két éve lakom ebben a diákotthonban, korábban albérleti lakásban éltem. Akkor havonta 80 eurót fizettem, és a rezsiköltségeket is nekem kellett állnom. Most már 100 euró, plusz rezsiköltség alatt nemigen lehet lakáshoz jutni a városban. Ez általában egyszobás vagy másfél szobás, berendezett, fürdőszobás lakást jelent, két ággyal, tehát ketten fizetnek 200 eurót, a számlák költségeit is elosztják. Szenttamási vagyok, egy irányban 280 dinárba kerül a buszjegy, egy hazautazásom tehát 560 dinár. Minden alkalommal fizetem a jegyet, bérletjegy nincs, engedményeket sem kapok. Ittlétemet szüleim, édesanyám pénzeli, a tanulás mellett nem dolgozok. Azért vagyok a diákotthonban, mert nagy anyagi segítséget jelent az, hogy itt csak 40 eurót kell fizetni havonta. Önköltségen tanulok, ez is sokat számít a költségvetésnél. Nem tudnám megmondani, hol jobb egy egyetemistának, diákotthonban vagy bérelt lakásban. A lakásban talán mégiscsak nagyobb a nyugalom. Itt többen vagyunk a szobában, toleránsak vagyunk egymás iránt, de azért néha mégis zavarnak a tanulásban.
Annamária, negyedéves magyar szakos egyetemista: Kezdetben két évig a Bogdan Šuput utcában (Telep városrész, direkt városi busz az egyetemig, gyalog fél óra), a kolesz telepi részében (most a fiúkollégium van itt) laktam, noha korábban gondolkodtam róla, albérletben mégsem laktam soha. Úgy gondoltam, hogy a 40 euró, amit itt fizetek, ideális, sok lehetőségünk van itt, olyasmi, ami albérletben nem állna rendelkezésünkre. A bennlakásnak vannak pozitív és negatív oldalai is, de alapjában véve elégedett vagyok. A szobánkban hatan lakunk, az épületben összesen mintegy negyvenen. Társaság, hülyéskedés, mindig van kivel barátkozni... Zentai vagyok, hetente, kéthetente utazom haza, a buszjegy most eléggé megdrágult, engedménnyel nagyjából egy ezresbe kerül eljutnom oda és vissza. Index felmutatásával kapok 30 százalékos engedményt, lehetőségem van az Euro 26 -féle engedményre is, ez 50 százalék megtakarítást jelent, de csak a vasúti utazásra érvényes. Így azonban komplikált hazajutnom, hosszadalmas, ugyanis előbb Szabadkára kell utaznom, majd ott kell megvárnom a zentai sínbuszt... Ösztöndíjat kapok, de lényegében apu pénzeli a tanulásomat. Most két unokaöcsém is nálunk lakik vendégségben, ezért az otthoni kiadások is nagyobbak, az ittlétem most nagyon megterheli a családi költségvetést, régebben nem jelentett ekkora anyagi gondot az ittlétem, akkor tulajdonképpen apu csak kisegített.
Richárd, a Természettudományi Kar első éves informatikai hallgatója: Kezdettől fogva a diákotthonban lakom, nagyon megfelel, mert csak 40 eurót fizetek, és ebben az árban a rezsiköltség is benne van. Megvannak a feltételeim a tanuláshoz, mostanáig semmi gond nem volt. Kollégáim általában szobákat bérelnek városszerte, ők 80-100 eurót fizetnek havonta, olyanokat nem ismerek, akik teljes lakást bérelnének maguknak. Adai vagyok, utazáskor 30 százalékos diákengedményt kapok a buszjegyre, egy irányba nagyjából 300 dinárt fizetek. A tanulás tempójától és a vizsgaidőszakoktól függ, hogy milyen gyakran utazom haza, általában kéthetente ülök buszra. Szerencsém, hogy „büdzsés” vagyok, és hogy az iskoláért nem kell fizetnem, csak az kerül pénzbe, amit itt elköltök. Próbálgatok mellékesen is dolgozgatni valamit, néha innen is csurran - csöppen egy kis pénz.
Kornél, másodéves orvostanhallgató: első évben ismerősi alapon privát házban laktam a vasútállomás közelében egy idős nénivel, másodikban költöztem be a diákotthonba. Most, amikor összehasonlítom a két szállást, azt mondhatom, hogy a diákotthon mindenképpen jobb – egy 20 éves fiú és egy 70 éves néni nem igazán értik meg egymást. Volt egy kis szobám, egy ággyal, asztallal, a föltételek tehát megvoltak a tanulásra, 70 eurót fizettem havonta, ebben az árban benne volt a fűtés is, meg minden más is. Az évfolyamomról legtöbben privát lakásokban laknak, tanulmányi átlaguk miatt csak kevesen jutnak be az állami egyetemista otthonokba. Néhányan egyedül bérelnek egész lakást, néhányan szobát bérelnek, de gyakran laknak többen is egy bérelt lakásban. Az egyik ismerősöm egyedül lakik lakásban 150 euróért, rezsiköltséget is fizet havonta, egy másik kollégám egy néninek ad 100 eurót a szobáért, ő is állja a rezsiköltségeket. Ritkán, nagyjából havonta egyszer utazom haza Gunarasra, nem is annyira az útiköltség miatt, inkább a bonyolult, átszállásokkal teli hosszadalmas utazás miatt. Engedménnyel utazom, az út ára Újvidék–Topolya vonalon egy irányban 100-150 dinár, innen Gunarasra a busz kétszer ennyibe kerül. Szüleim földművesek, mással nem foglalkoznak, a családi költségvetés nehezen bírja el az ittlétemet. Itt nem dolgozom, de nyaranként otthon gyakran napszámosmunkával próbálok pluszpénzhez jutni...
Az Apáczai Diákotthon egyébként az első vajdasági magyar felsőoktatási kollégium, 2000. október 1-jén kezdte meg működését a Ćirpanov utcában, Újvidék központjától nem messze, lakói a Vajdaság egész területéről érkeznek. Létrehozásának kezdeményezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete volt, az épület vásárlását a budapesti székhelyű Apáczai Közalapítvány, majd a Határon Túli Magyarok Hivatala támogatta, tulajdonjogát a Maradéki Református Egyházközség vállalta. A diákotthon női részben nagyjából 40-en laknak, a Telep városészben nemrégiben kiépített fiúrészleg lélekszáma 20 alatt van, ez a kapacitás felét jelenti.
A bennlakók használhatják a tanulószobát (amely előadóterem is), itt előadásokat is szerveznek az egyetemisták számára, a számítógépes teremben a hallgatók díjmentesen internetezhetnek.
Klaudia az Ügyviteli Főiskola harmadéves hallgatója
Annamária negyedéves magyar szakos egyetemista
Richárd a Természettudományi Kar első éves informatikai hallgatója
Kornél másodéves orvostanhallgató
