„A szabadkai Gyömbér Károly tervezte és zentai meg szabadkai mesterek kivitelezték. Az egyetlen olyan századvégi alkotás ismereteim szerint, amely tökéletes hitelességgel idézi fel a századforduló iparművészeti csúcsteljesítményeit” – így ír Gerle János neves építész szakember a szabadkai Papillon kávéházról.
Aki olyan szerencsés, hogy működése idején betérhetett ide, minden bizonnyal emlékszik a különleges formákra, egyedi hangulatra, amit a Papillon szerencsére őriz a mai napig, csak a zsongás, a vendégek sokasága hiányzik belőle.
Dragutin Letić, akit Szabadkán mindenki csak Karcsiként ismer, külföldön dolgozott, és amikor a nyolcvanas évek közepén hazatért, úgy döntött, hogy nyit egy kávézót, egy különlegeset. Három éven keresztül készült a remekmű, szecessziós stílusban, a tulajdonos ötletei, Gyömbér Károly rajzai alapján. Szobrászművészek, a Szkala testvérpár látott neki a munkának. 1988-ra készültek el, a kávéház 1989-ben kezdett el hivatalosan is működni.
Aki ma betér, ugyanazt láthatja, mint akkor: hajlított fát, vésett tükröt és üveget, pillangókat a falon, csipketerítőt az asztalon. Karcsi a mai napig úgy szolgálja fel a kávét, hogy pici csipke alátétet tesz a kávéscsésze alá. A Papillon ugyanis egyedi, nem látni ilyet egész Európában, állítják külföldi szakemberek és mondja a tulajdonos. Ezért döntött úgy a műemlékvédelmi intézet igazgatója, Antun Rudinski 1993-ban, hogy a belső teret védelem alá helyezi. A magyarázat szerint egyedülálló alkotásról van szó, amely nem választható le az épületről.
A kávézó története azonban nem ilyen egyszerű és szép, ugyanis az 1996-ig működött hivatalosan, tulajdonosát 1999 óta próbálják kilakoltatni. Letić a befektetett összeget követeli, a város viszont nem hajlandó fizetni annyit. Az albérlet fizetésével is gond volt, ugyanis Letić nem fizet házbért már évek óta. Mint azt a Városépítési Igazgatóság illetékeseitől megtudtuk, Letićnek valamivel több mint kétszázezer dinár tartozása van, de ezt az összeget növelik még az erre kiszabott kamatok.
Négy évvel ezelőtt azonban Letić beperelte a várost, akkor mintegy 92 millió 250 ezer dinárt követelt, ami megközelítőleg 1,1 millió euró. Ekkor történtek az első szakértői véleményezések, amelyek közül Zoran Bulajić belgrádi építészprofesszor valamennyivel több mint egy millió euróra becsülte a Papillon belterét, viszont ezt az összeget megszorozta egy koefficienssel, amilyet az eszmei érték megítélésére használnak világszerte. Ez a koefficiens 0.75 volt, amely után 3,3 millió euróra nőtt a Papillon értéke. Az ezt követő szakértői véleményezést a tartományi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai végezték, ők 206 ezer 364 eurót állapítottak meg. A harmadik szintű véleményezés nem tudott pontos összeget mondani. A Papillon enteriőrjéről szakvéleményezést írt két szabadkai építész is, az Építőmérnöki Kar munkatársai, akik megállapították, hogy a fából alkotott belső kézzel készült, tökéletes alkotás. Minden darabját külön készítették el az alkotók.
A bírósági ügy azonban a mai napig tart, hiszen a két véleményezés között hatalmas a különbség.
Mint azt Tóth Szalai Erikától, a szabadkai városi közigazgatás képviselői osztályának vezetőjétől megtudtuk, a legutóbbi döntés, amit a városi tanács tavaly december 6-án hozott, arra kötelezi a kávézó tulajdonosát, hogy az elkövetkező hat hónapban találjon megfelelő helyiséget, ahová a törvénnyel összhangban áthelyezi a belső teret. Amennyiben erre nem kerül sor, a város keres majd megfelelő helyiséget.
Azonban már azért is furcsa és szövevényes a történet, mert annak idején a tulajdonos a várossal írt alá szerződést, amelyben az áll, hogy a kávézó bezárása esetén a város köteles a tulajdonosnak az épületbe befektetett pénzt visszafizetni. A védelemről szóló határozatban pedig az áll, az épület és az enteriőr is a város tulajdona, ezért az sem világos, hogy a mostani döntés miért a kávézó tulajdonosát kötelezi az enteriőr áthelyezésére, hogy ha az védelem alatt áll és nem magántulajdon.
A legújabb fejlemény viszont az, hogy január 27-én a zsidó hitközség egy kérvénnyel fordult a városhoz, amelyben a Dimitrije Tucović utca 11-es szám alatt lévő épület visszaszármaztatását kéri. Mint azt Tóth Szalai Erika elmondta, a visszaszármaztatás tárgyát képezi többek között az az üzlethelyiség is, amelyben a Papillon található. Továbbá a kérvény egy másik üzlethelyiség és egy egyszobás lakás visszaszármaztatását is tartalmazza.
Erről a kérvényről a városi tanács dönt majd a közeljövőben. Amennyiben azonban pozitívan bírálja el a hitközség követelését, ami igen valószínű, megszűnik a Papillon kávézón jogviszonya a várossal. Mint azt Tóth Szalai Erika kérdésünkre elmondta, ez valójában azt jelenti, hogy attól a pillanattól kezdve a városnak, azon kívül, hogy védett beltérről van szó, semmi köze az ügyhöz.
Vass Géza, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója elismeri ugyan, hogy nagyon szép munkáról van szó, viszont hozzáteszi, reálisnak kell lenni. A munka értékét véleménye szerint csökkenti az is, hogy bár szecessziós stílusban épült, de nem a század elején, hanem a nyolcvanas években. Vass szerint elképzelhetetlen, hogy ezért a munkáért hárommillió eurót kérjenek, miközben egy világhírű Cézanne képért fizettek eddig a legtöbbet, méghozzá 4,5 millió eurót. Az intézet igazgatója hozzáfűzte, bár szép munkáról van szó, ma is bárki el tudná készíteni, és abban sem biztos, hogy egyedi ötletről van szó. Mivel a tulajdonosa sokat utazott, valószínűleg látta valahol azt, amit később Szabadkán megvalósított. Annak viszont nincs akadálya, mint azt Vass kiemelte, hogy az enteriőrt elmozdítsák onnan, de annak sem, hogy azt valaki megvegye. Csak meg kell őriznie és lehetővé kell tennie, hogy az bármikor látogatható legyen, hiszen műemlékről van szó. Ezért adtak most lehetőséget Letićnek, hogy akár a piacon értékesítse az alkotást, hátha akad gyűjtő, aki hajlandó annyit fizetni, amennyit ő kér.
Nem kell ahhoz művészettörténésznek lenni, hogy az ember lássa a különbséget a szép és a giccs vagy a csúnya között. Szabadkának vannak értékei, szép utcái, századeleji családi házai. Többek között itt a Papillon is, ami ráadásul védett, s mindenki a csodájára jár. Annyit valószínűleg megérne, de hiszek abban, hogy egyetértenek velem, a kétszeresét is, mint amit a városatyák a dr. Zoran Đinđić plató kivitelezésére költöttek. Eddig. A mostani állapot – márpedig tudják, hogyan néz ki ma ez a kis tér – 38 millió dinárba, vagyis 400 ezer euróba került! Nem vitás, hogy a Papillon megér nekünk ennyit, és az igazán demokrata Đinđić is jobban örülne, ha ilyen kinézetű és nem a mostani plató színvonalú emléket állítanánk neki.
(Fotó:Molnár Edvárd)
