Akadnak titokzatos dolgok az életben, amelyeket egyszerűen el kell fogadnunk, logikus magyarázat nem lévén. Mellettem tehát ez a megfakult, valamelyest nagyobb méretű, bordó-barna fedőlapú könyv, amúgy kitűnő állapotban. Holott még valamikor a XIX. század második felében készült, bizonyos Molnár Mihály budapesti könyvkötészetében, azzal a régi fűzőtechnikával: még véletlenül se hullana ki egyik lapja sem. Egy szakajtónyi könyv társaságában érkezett, réges-rég, jutányos vásárlás volt, valaki magánkönyvtárát számolták fel éppen. Ebben a könyvben a szövegrész mellett néhány rajz is található, meg táblázatok, merthogy a történelem előtti időkről szól, hasonlóképpen az újabb kori vad népek életmódjáról és szokásairól.
Már megvételekor korszerűtlennek bizonyult: az újabb felfedezések révén avataggá vált, ugyanakkor nem volt annyira régi sem, hogy külön becsben kellett volna tartani. Mindezek ellenére helyet szorított magának a szekrény polcán az előkelő kiadványok sorában, nem egészen világos indoklással. Egyetlenegyszer használtam, a gimnázium befejezésekor, a záróvizsgához készült dolgozatban idéztem belőle, de magát a könyvet soha nem olvastam el elejétől a végéig, s nyilván a maradék időmben sem fogom megtenni. Most is csak belelapozok, azon tűnődve, miért vészelte át ez a kötet a hurcolkodások sorozatát, miközben annyi féltve őrzött kiadványnak nyomát sem lelem. Egyáltalán: vittem-e magammal, vagy „csupán” hűségesen bevárt? S miért volt valahogyan mindig előtérben, kéznyújtásnyira, könnyedén rátalálhatóan; mi volt a trükkje? Merthogy volt, az bizonyos! Vagy tartalmaz valamiféle szövegrészt, amit kifejezetten a számomra tartogat, csak még nem bukkantam rá, nem véve a fáradtságot az alaposabb böngészésre? Lehetséges, hogy ennek még most sem érkezett el az ideje? Esetleg a kaland, a kalandozás lehet a rejtély nyitja, hiszen a könyv nem más, mint távoli, akkor még alig meghódított földrészek felkutatásának furcsa naplója. S őt mi vonzotta a felfedező utakra? Mit keresett Tahitin, majd az észak-amerikai indiánok vagy az eszkimók között? Vagy helyettem járta be ezeket a helyeket?
A szerző felől is csak most kutakodom (soha nem néztem utána a lexikonokban), így tudom meg, hogy angol üzletember volt, azonfelül politikus, író, régész, antropológus és társadalomtörténész, a brit antropológia egyik klasszikusa. 1870-től tagja az alsóháznak, 1900-ban pedig sikerei elismeréseképpen az Avebury bárója címet is elnyerte. Antropológiai, régészeti és őstörténeti kérdésekkel autodidaktaként, kedvtelésből kezdett el foglalkozni és írásaival nagy népszerűséget szerzett. A korai társadalmak emberi életkörülményeit és az ezt kísérő szellemi viszonyokat a tárgyi emlékek alapján igyekezett rekonstruálni. Szakaszolása szerint pedig a legkorábbi állapot a vallásnélküliség stádiuma, ezt a fetisizmus és a totemizmus követi, majd a mágikus sámánizmus és a bálványimádó, mitologikus politeizmus, az utolsó állomás pedig az etikai monoteizmus felbukkanása. Nézetei heves szakmai vitákat váltottak ki, abban azonban mindenki egyetért, hogy ő a valóban tudományos angol etnológia megteremtője. Ez utóbbi megállapítás azonban elgondolkodtat. A gimnázium negyedik osztályában, a tanév vége felé az egyik tanárunk megkérdezte, ki milyen pályára készül. Többen még nem tudták, vagy nem döntötték el, néhányan azonban már egyértelmű választ adtak. A leghatározottabb egy osztálytársnőnk volt, aki csak ennyit mondott: etnológia. (Ez akkor igen elegánsan, mi több misztikusan hangzott.) És el is végezte, sikeres pályát futott be. A napokban találkoztam vele, egy tárlatmegnyitón. Etnológia. Neki kéne ezt a könyvet megmutatnom? Végleg odaadni azonban mégsem – ha már eddig megőriztem.
