Hűvösen tárgyilagos Bretter György, amikor Kafkát elemzi, mert nyilván ez az illő, másfelől elkerüli az érzelmesség csapdáit, minthogy Kafkából is mindvégig hiányzott az érzelem, a szenvedély. Bretter nála a megnevezhetetlen félelemérzést tartja kiindulópontnak, amely a tudat mélyrétegeit hozza mozgásba, egyébként minden mozdulatlan, mert a körülmények alkalmatlanok új viszonyok hordozására. A tér, a tárgy elbitorolja az embertől az idődimenziót, s a tehetetlenség elidegenült világában a dolgoknak már semmilyen jelentőségük sincs Kafka számára.
Jelentésük viszont van. Például, hogy az ember méltatlan áldozata a megnevezhetetlen sorsnak. A kíméletlen szenvedés okozója az elrabolt idő, a tudatosság igazi formájaként pedig marad csupán az álom. Így Kafka mindössze megálmodhatott egy fel nem építhető életet, alkotói opusa azonban – miként Bretter találóan és feloldozóan megállapítja – több mint az írója, mert az is benne van, ami felé ő csak törekedett; a műnek valósága van, az írótól független élete.
Bő néhány hete erdélyi írók jártak nálunk. Egyikőjük a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör elnöke. Ekkor emeltem le a könyvespolcról az Itt és mást című kötetet, a bukaresti Kriterion Könyvkiadó jelentette meg az esszéíró és filozófus válogatott írásait, még 1979-ben. Eleddig soha nem lapoztam bele ebbe a vaskos könyvbe, most is csak azért vettem kézbe, hogy felkészültebb legyek a beszélgetésre. Nos, Bretter, aki két évvel az említett kötet megjelenése előtt halt meg, az idén lehetne éppen nyolcvan esztendős. Pécsett született, középiskolai tanulmányait Szatmáron, az egyetemieket a Bolyai Tudományegyetem filozófiai karán végezte. Lapszerkesztő Kolozsvárt, majd tanársegéd, egy időben zenekonzervatóriumi adjunktus, utóbb filozófiát ad elő a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, néhány évig pedig a Babes-Bolyai Egyetemen filozófiatörténeti szemináriumokat vezet. Az 1989-es romániai forradalmat követően, 1991-ben alakult újra Kolozsváron a Gaál Gábor Irodalmi Kör, amelyet két évre rá, Egyed Péter filozófus, költő és prózaíró javaslatára, Bretter György Irodalmi Körre kereszteltek át, ezzel együtt az antikvitás művelődéstörténetéből közismert jelmondat, az itt és most (hic et nunc) ezt követően az itt és mást jelszóra módosult. És hozzá köthető a tíz esztendeje, a Faludy György által felavatott, híres-neves kolozsvári Bulgakov kávéház szintén, amely a szórakozás mellett színtere a különféle művészeti-művelődési rendezvényeknek is.
Olvasom tovább tehát Bretter könyvét, s imponáló például, ahogyan bámulatos egyszerűséggel eligazít mítosz és filozófia vonatkozásában. Szerinte az antik mítosz a ráció filozófia előtti állapota, amely inkább képileg úszik az értelem felé. A filozófia viszont logikai világkép, amely a fogalmak révén kívánja megragadni a világot. Ugyanakkor: a mítosz mint struktúra az emberi nem történelmileg feltételezett lehetőségeinek – szimbolikus jellegű – modellje, „ebből fakad a mítosz olvasóinak az a pszichikai érzése, mintha a szimbólumot mint saját sorsának jelképét már átélte volna”. Az antik mítosz tehát megelőzi a filozófiát, de – manapság kifejezetten tapasztalhatjuk! – a ráción túl ismét csak mítosz van. Bretter úgy véli, ez már nem az antik mítosz, még kevésbé erkölcsi sorsmítosz, hanem a megismert világ és a logikai világ határain túl magának a határnak, a határ létének érzékelése. Avagy: „a modern mítosz a káosz racionális leküzdése”.
Érdekelt most már, kiket értékelt igazából Bretter a filozófusok közül. Ehhez persze alaposabban kellene ismerni munkásságát, abban azonban bizonyos vagyok, hogy a tévedéshez való jogot védő és a filozófiában az úgynevezett kopernikuszi fordulatra képes Kant igen közel állhatott hozzá. Róla írva (Kant, avagy a filozófus becsülete c. tanulmány) jegyzeteli azt, amit nyilván önmaga számára is mértéknek, mintának tartott. Mondván, a gondolkodó kötelessége: végiggondolni a gondolatot. Hovatovább a gondolkodó nem alkudhat meg, mert a gondolat megszünteti magát, ha megalkuvó módon megáll a félúton. A cselekvésben abba lehet hagyni valamit, megbékülni a félsikerrel, ki lehet egyezni, de a gondolkodásban mindez lehetetlen. Bretter morális záradéka: a gondolkodó gyötrelme az, hogy nem hazudhat, mert még a kegyes hazugságok is eltorzítják a gondolatot. Végül hozzáteszi: „Inkább a szellemi vagy testi pusztulás, mint a hazugság”. Kant kapcsán írta mindezt, aki amúgy tizenegy éven át hallgatásba burkolózott. Mert nem akart hazudni. Lám, a tisztesség, a bátorság és a következetesség megnyilvánulásai. Természetesen: a filozófiában.
