Ha valamire jó az ACTA, akkor az nem más, mint az internet eszméletének felébresztésére. A tartalomipar, vagyis a zene és filmipar őskövületi üzletelése miatt megírt egyezmény következtében világszerte egyre több országban adnak magukról életjelet az Anonymus hacktivistái, aminek következtében az egykor csupán hackerek csoportja lassan globális mozgalommá válik. E mozgalom pedig nem csupán az internet szabadsága érdekében harcol, hanem minden egyes ország csoportja saját társadalmi problémáira is reflektálni igyekszik. Ezt teszi a nemrég bemutatkozott szerbiai csoport is, amely miután szárnyra kapott a hír, miszerint a szerb kormány is ratifikálja az ACTA-t, túlterheléses támadást indított a Grand és a City records turbofolk kiadóvállalat ellen, közleményükben kiemelve: Visszahozzuk a kultúrát Szerbiába.
De mi is az ACTA? A hamisítás elleni kereskedelmi egyezmény (ACTA) eredeti célja a szellemi tulajdon nemzetközi védelme, valamint az interneten terjedő kalóztartalmakkal szembeni hatékony fellépés megvalósítása. Ezzel valójában nincs gond, hiszen ezzel védelmet biztosítanának a kutatási befektetéseknek és a termékek fejlesztésének (például gyógyszeripar), gátat vetnének a hamisított termékek forgalmazásának, megvédenék a szellemi termékeket (zene, film, szöveg), és megakadályoznák a márkanevekkel való visszaélést. A lopás az mindig is büntetendő volt. Jól hangzik.
A probléma viszont az, hogy az egyezmény – amely tulajdonképpen egy a határokon átívelő rendőrségi nyomozást hivatott elősegíteni – roppant tág teret ad a hatóságoknak azon a téren, hogy megítéljék, mi az, amit törvénybe ütközőnek találnak, azon a téren is, hogy mi kell, hogy legyen a megfelelő szankció, miközben a felhasználóknak, az állampolgároknak nem garantálják a már meglévő elemi jogaikat sem. Leegyszerűsítve az egészet, elég lesz feltölteni az internetre egy olyan szülinapi videót, amelynek hátterében rádió szól, vagy csupán az asztalon látható egy védett márkanevű ital, vagy elég egy közösségi hálón másoknak megosztani egy jogdíjjal kifizetett zeneszámot és ha mindezt különböző tartalomfelismerő szoftverek segítségével (ilyent használ már a Youtube is) észreveszi a jogvédő – a tulajdonos, vagyis zeneipar, filmipar stb. – rögtön gyanúsított lesz az emberből. Ez pedig azt jelenti, hogy ettől a perctől kezdve a hatóságok kötelezhetik a hálózati szolgáltatót a gyanúsított és az ismerősei internetes adatforgalmának megfigyelésére, és ha további jogvédett tartalmakat azonosítanak be, akkor megindulhat a szankció az illető internetezővel szemben. E korlátlan megfigyelés gyakorlatát pedig úgy igyekszik lenyeletni velünk az egyezmény, hogy kihangsúlyozza, tiszteletben kell tartani az adott ország törvényeit, a szólásszabadságot és a személyes szféra védelmét. Ehhez akar csatlakozni Szerbia is, méghozzá a már több országban jól bevált gyakorlattal összhangban, kihagyva a társadalmi vitát, a konszenzust a kérdéssel kapcsolatban – mindössze Lengyelországban folyt róla közvita, aminek hatására ki is hátráltak az egyezmény ratifikálása alól – miközben az Európai Unió a luxembourgi bíróságával vizsgáltatja, hogy összeegyeztethető-e az ACTA az uniós joggal.
Az internet szabadsága, vagyis a cenzúra és az orweli megfigyelés, mondhatni gondolatrendőrség ellen küzdő Anonymus csoport az internetezők körében olyan népszerűségnek tett szert, hogy valójában egy határokon túllépő mozgalomnak, internetes eszméletnek, szinte már entitás megszületésének lehetünk tanúi. Mindezt pedig erősíti az a tény is, hogy az Anonymus csoportba tartozók legnagyobb része nem hacker, csupán egyszerű felhasználó, aki egyetért céljaival. Ugyanígy a csoporttal rokonszenvező ACTA-t ellenző tüntetők sem feltétlenül kalózok, vagy hackerek, hanem olyan polgárok, akik veszélyeztetni látják alapvető emberi jogaikat, a szólásszabadságot, az információáramlás szabadságát és a magánszférát. Emellett sok olyan személy is támogatja a mozgalmat, akik általánosan elégedetlenek a jelenlegi hatalommal és a „demokrácia” pillanatnyi alakulásával.
A szerbiai mozgalom bemutatkozása is ezt az elgondolást erősíti (egyébként a csoport korábban is aktív volt, nemrég például feltörték a SOKOJ oldalát, valamint a Demokrata Párt zaječari tagozatának weblapját és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga újvidéki oldalát). Arról írnak, hogy Szerbia túl régóta él sötétségben, az esztrádművészet helyett több könyvtárra és múzeumra van szükség, és szeretnék megfékezni a kilencvenes éveket jellemző elbutulást és morális lezüllést, ha máshogy nem, akkor úgy, hogy támadásaikkal adják jelét elégedetlenségüknek.
Azt, hogy a mozgalom globális szinten merre fog fejlődni, vagy esetleg tiszavirág életű lesz-e, nehéz megjósolni, hiszen ilyen jelenséggel még nem kellett szembenéznie senkinek. A tüntetéseket és a „cyber” ellenakciókat azonban az esetenkénti letartóztatások nem túlzottan befolyásolják – az Interpol a minap egy négy ország 15 városára kiterjedő nemzetközi akcióban, a hackercsoportba beépülő rendőrök révén letartóztatott 25, 17 és 40 év közötti Anonymus-tagot –, hiszen nem egy központi irányítású strukturált szervezettel állnak szemben a hatóságok, hanem hackerek, aktivisták és támogatók laza hálózatával, amelynek nem lehet felmérni a tagságát, de a feltételezések szerint országonként több száz, vagy akár több ezer személyről is szó lehet. Ha pedig mindez valóban globális mozgalommá növi ki magát, és az internetes társadalom eszméletének lenyomata marad, akkor félő, hogy a társadalom túl nagy része válik az igazságszolgáltatás szemében bűnözővé.
