Kasza József (Molnár Edvárd)
– Đinđić barátom úgy hiszem forog a sírjában azoknak az eseményeknek láttán, amelyek a halála után bekövetkeztek és történnek a mai nap is. Az október 5-ei események után egyikünknek sem jutott volna még véletlenül sem eszébe, hogy a szocialisták, picit megmosdatva magukat, újra bekerüljenek a hatalmi koalícióba, és újból uralmuk alá vegyenek egyes fontos területeket az államvezetésben. Nem beszélve arról, hogy a közelmúltban milyen kijelentést tett a szocialista illetőségű Milutin Mrkonjić infrastrukturális miniszter, miszerint az égig dicsőítette és hősi halottá nyilvánította Miloševićet, aki nemcsak Szerbiát, hanem az egész balkáni térséget is romba döntötte. Mindez elkeserítő és felfoghatatlan. Ilyenkor fordul meg az ember fejében a gondolat, hogy érdemes volt-e 2000 októberében az életünket kockáztatni. Amíg a kormány tagja voltam, 2007-et, a legpesszimistább változatban pedig 2009-et céloztuk meg, hogy Szerbia legalább tagjelölt országa legyen az Európai Uniónak. Ma pedig messzebb vagyunk Európától, mint 2000. október 5-én, ugyanis nincs eltökéltség a mai napig, sem a háborús bűnökkel történő szembenézéshez, sem a háborús bűnösök felkeresésére. Csak ebben az országban történhetett meg, hogy Goran Hadžić a TV-kamerák előtt menekül meg, vagy hogy egy vérengző hadsereg vezetője évekig a laktanyákban rejtőzködjön, miközben mi tettetjük a hülyét, váltig azt állítva, nem tudjuk hol van. Sorolhatnám naphosszat a negatívumokat. Mindez megkérdőjelezi mindannyiunk munkáját, belefektetett éveit, amelyet a miloševići rendszer leváltásáért áldoztunk. Azok után, hogy ilyen mélyre jutott az ország, felvetődik a kérdés, vajon érdemes volt-e harcolnunk.
A mai történések tükrében, hogyan ítéli meg az akkori kormány politikáját?
– Zoran Đinđić egy eltökélt, komoly, víziókkal teli kormányfő volt, aki nagyon gyorsan átlátta az adott helyzetet és megfelelő megoldási alternatívákat tudott adni. Mi meg is tettük azokat a lépéseket, reformokat, amelyek az akkori körülmények között lehetségesek voltak. Kormányunk körvonalazta a szükséges reformokat, de túl rövid idő állt rendelkezésünkre a végrehajtásukhoz. Az a néhány év alatt, amíg kormányoztunk, nem lehetett lényegesebb, gyökeresebb változásokat véghezvinni. De legalább körvonalaztuk a célokat, megmutattuk merre kell Szerbiának mennie. Ennek tükrében érdemes volt mindezt megtennünk, hiszen mindenképpen történelmi lépés volt részünkről.
Véleménye szerint mi a Đinđić-kormány legfontosabb hagyatéka?
– Đinđić halálával megtorpantak, megfeneklettek a reformok. Most rúgkapálva próbálunk valamiféle haladást elindítani, de már sokkal nehezebb helyzetben vagyunk. Sokkal nehezebb a gazdasági helyzet, egyrészt saját hibánkból, másrészt pedig a gazdasági világválság miatt. Mindezek mellett ugyanakkor nagyon büszke vagyok, hogy sikerült az akkori kormányban az omnibusztörvényt kieszközölnöm, és Vajdaság jogait legalább részben visszaszármaztatni. Mindaz, ami ma a vita tárgyát képezi, akkoriban nem volt vita kérdése. De a megtorpant reformok ellenére a Đinđić-kormány legfontosabb hagyatéka kétségkívül az, hogy kitárta a kaput Európa előtt. Az pedig, hogy a mai napig sem tudunk ezen a kapun kilépni, és hogy az utánunk jövők felrúgták mindazt, amit tettünk, nem a Đinđić-kormány hibája. Mindenkinek a saját lelkiismeretével kell majd elszámolnia.
