A levélben az a legjobb, hogy nem kötelező azonnal válaszolni rá, főleg ha olyan kérdésekről van szó, amelyek kellemetlenek. Régebben az írott szónak sokkal nagyobb jelentősége volt, mint ma, hiszen a XXI. század technológiái mellett alkalmasnak mutatkozik a maszatolásra. Hivatkozni lehet mindenre, nem hiába tartja a közhely: messziről jött ember azt mond, amit akar. A levél eltűnhet, késhet, de a legfontosabb tulajdonsága talán, hogy a hosszú kérdés-válasz pingpongjátszma közben kicsorbulhat az eredeti szándék éle. Nehezen képzelhető el a mai digitális világban, hogy elveszhet egy levél, vagy későn kapták meg, de mindenképpen le lehet szögezni, ideológiát mindenre lehet gyártani. Bizonyos esetekben nem is kell, hivatalból lehet hallgatni, igaz nem végtelen ideig. Az idő meg relatív. Einstein relativitás-elméletének magyarázásakor gyakran meg is jegyezte: „...míg egy szép lány mellett való ülés egy órája csupán egy percnek, addig a forró tűzhely megérintése egy órának tűnik”. Minden csak szemszög, de néha akarat kérdése is. De a kérdés viszont az, hogy ki hol ül!
Igen, a legfontosabb tárgy ebben az esetben a helyes és kikerülhetetlen kérdésfeltevés, de a személyesen feltett kérdés elől nehezen lehet menekülni. Lehet válaszolni azzal is, hogy valaki nem akar válaszolni, ami megint válasz – sokat eláruló válasz –, lehet másra terelni a szót, de ilyenkor elengedhetetlenül újra és újra el fog hangzani a kérdés. Gyerekként, ha rossz fát tettem a tűzre, mindig igyekeztem elbújni a kínos felelősségre vonás elől. Tudtam a kérdést, de nem akartam hallani. Hasonló lehet mostanában az sms-en keresztüli kapcsolat tartás. Személytelen, elfelejthető, kitörölhető. Gyerekes.
Abban a hitben dédelgetjük magunkat, hogy demokráciában, sajtószabadságban élünk. Könyörtelenül és megrendíthetetlenül derül fény az igazságra. De az igazság felett mindig az erősebb uralkodik, árnyékba taszítva az előbbit. Nincs másként ez nálunk sem. Demokráciában élünk, így szabadon – és persze illedelmesen – kérdéseket tehetünk fel a politikumnak. Igaz a politikum egymás között nem feltétlenül így teszi, gondoljunk csak a parlamenti közvetítésekre, bár annyira nem rossz Szerbiában a helyzet, (sőt) mint például Dél-Koreában, ahol egy esetben kizárták az ellenzéket a parlamentből.
Kérdéseket tehetünk fel a kormánynak, – mint média – de csak írásban. A protokoll szerint ha kérdést szeretnék feltenni valakinek, előbb meg kell írnom és elküldenem az arra kijelölt illetékeseknek. Majd ők eldöntik, mi lesz a következő lépés. Itt torpan meg a játszma. Sokszor azonnal válaszolnak, ugye mindenki szereti, ha dicsérik, de megesik az is, hogy nem. Hiába kérdezünk rá, nincs ott a megfelelő illetékes, de létezhet ezer más ok is, miért nem válaszolnak, senki sem szereti a botrányt. Volt már rá példa, hogy az egészségügyi minisztérium elfelejtett válaszolni, de a belügyminisztérium is késett legutóbb vagy két hetet. Most pedig az elnöki kabinet válasza késlekedik (Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnökével feltett kérdésekkel kapcsolatban) lassan egy hetet. Az ünnep elmúlt, az indulatok is elmúlnak. Gyerekcipőben jár még a demokrácia.
