Klemm József et, az Újvidéki Rádió igazgatóhelyettesét, valamint a Pro média újságíró-iskola alapítóját március 15-e alkalmából Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke Arany Érdemkereszttel tüntette ki. Beszélgetésünkben arra voltunk kíváncsiak, az igazgatóhelyettes miként éli meg a Magyar Köztársaság rangos kitüntetését?
– Mindenképpen megtisztelő az, hogy az anyaország odafigyel a külhoni magyarságon belüli történésekre. Mindenekelőtt örvendetes az, hogy odafigyelnek mindarra, ami a külhoni magyar tájékoztatásban történik. Ennek bizonyítéka, hogy az utóbbi három évben négy vajdasági magyar kolléga, újságíró részesült ilyen magas elismerésben, illetve valamilyen magyarországi elismerésben. Jó hírnek számít, mert a jelek szerint az anyaország felismerte, hogy a tömegtájékoztatásnak rendkívül fontos szerepe van a külhoni magyar közösségek megtartásában. Úgy érzem, ezt bizonyította a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának decemberben megtartott budapesti ülése is, mivel a politikum beleegyezett a külhoni magyar újságíró egyesületek konvenciójának kezdeményezésébe, hogy az idei évet nyilvánítsák a külhoni magyar sajtó évévé. Úgy érzem, ezt ki kell használni a külhoni magyar sajtónak, méghozzá oly módon, hogy egyrészt megpróbálja az anyaország felé bebizonyítani, képes ellátnia azokat a feladatokat, amelyeket a magyar közösség támaszt. Másrészt, hogy megpróbál önmagán belül jobban szervezkedni, valamint feleletet találni arra a kérdésre, hogyan szolgálhatja valóban megfelelő módon ezt a közösséget, hogyan tudhat olyan tájékoztatást biztosítani, amelyet ezek a közösségek elvárnak és megérdemelnek. Nagyon fontos ezt az egy évet kihasználni arra, hogy ha nem is dolgozzuk ki, de legalábbis körvonalazzuk a külhoni magyar média stratégiáját, ami lehetővé tenné, hogy a külhoni magyar média az egységes magyar média részévé válhasson.
Mennyire lepte meg, hogy jelölték e rangos díjra?
– Bevallom, nem számítottam rá egyáltalán, ugyanis a mai napig nem vagyok tisztában azzal, hogyan is kerül valaki az érdeklődés homlokterébe, hogyan jut ki valaki neve azokhoz a fórumokhoz, amelyek később eldöntik, ki az érdemes a megtiszteltetésre. Két évvel ezelőtt, amikor a Szabad Sajtó Díjban részesültem, épp Magyarországon tartózkodtam március 15-én, és nagyon kellemetlen élményben részesültem, ugyanis a magyar nemzeti kitüntetések kiosztásakor arra figyeltem fel, hogy Vajdaságból rendkívül kevés az előterjesztett, illetve a díjazott személy. Később fel is vetettem ezt néhány hazai fórumon és arra a következtetésre jutottunk, hogy a vajdasági magyarság a saját körein belül, úgy látszik, nem tudatosította, hogy elsősorban mi magunknak kell tisztelnünk, megbecsülnünk egymás munkáját, ha azt szeretnénk, hogy mások is felfigyeljenek rá. A mi feladatunk volna az, hogy jobban odafigyeljünk egymásra, valamint megtaláljuk azokat az embereket, akik valóban egész életüket feláldozzák a vajdasági magyarság megmaradásáért, boldogulásáért. Ezeket az embereket részint mi magunknak kell díjaznunk, kitüntetnünk, részint pedig mi magunknak kellene előterjesztenünk őket az anyaországi elismerésekre. Meg kell mondanom, nem elsősorban politikusokra és közéleti szereplőkre gondolok, akiknek talán az is a dolguk, hogy tegyenek valamit ezért a közösségért, hanem olyan emberekre gondolok, akik a saját munkahelyükön tesznek a magyar közösségért, gondolok itt például tanítókra, akik negyven éven keresztül egy új nemzedéket nevelnek ki, gondolok olyan emberekre, akik egy-egy kis faluban, városkában annak a közösségnek a mozgatórugói. Azokra az emberekre, akiket az ottani közösség szeret, becsül, tisztel és mégsem kerülnek reflektorfénybe, mégsem jutnak el odáig, hogy valaki előterjessze őket valamiféle elismerésre. Úgy érzem, az én előterjesztésem is ilyen véletlen történet lehet, valaki felfigyelhetett tevékenységeimre itt Vajdaságban, feltehetőleg az újságíró iskolámra, amelyet immár hetedik éve vezetek. Talán így jutottam el odáig, hogy az anyaország ilyen magas kitüntetésben részesített.
Mit gondol, több felelőséggel jár-e a kitüntetés?
– Nem értek egyet azokkal, akik úgy gondolják, hogy a kitüntetés birtoklása miatt többet kellene bizonyítani. Véleményem szerint egyszerűen ugyanolyan lelkesedéssel tovább kell folytatni azt, amit eddig tett az ember, ugyanis ha egy díj csak arra lenne jó, hogy ezt követően még többet tegyünk, akkor ezzel azt bizonyítanánk be, eddig nem tettünk eleget, nem cselekedtünk teljes erőbedobással. Én a kitüntetés után sem változom, azt fogom csinálni amit eddig is tettem, elsősorban arra fogok összpontosítani, hogy itt Vajdaságban megpróbáljunk kinevelni egy új újságíró nemzedéket, amely tudatosítja azt, miszerint a vajdasági magyar közösségnek európai színvonalú újságírásra van szüksége, és tudatosítja magában azt, hogy a vajdasági magyar újságíróknak sorsközösséget kell vállalnia a vajdasági magyarsággal minden pillanatban és kérdésben.
