A járókelők a napokban megfigyelhették, hogy a Zoran Đinđić teret körbekerítették. Mint azt Josip Kovač Strikótól, a Városépítési Igazgatóság igazgatójától megtudtuk, a munkálatok előkészítése folyik. A valamikori államfő emlékére tervezett tér kialakításának második fázisát végzik majd el, és ezzel elkészül a beruházás.
A tér kialakítása összesen több mint 430 ezer euróba kerül
Az igazgatóság vezetőjétől kapott információk szerint a Tartományi Nagyberuházási Alap további 17 millió dinárt különített el ennek a projektumnak a megvalósítására. A közbeszerzés lefolytatása után választották ki februárban a legkedvezőbb árat kínáló kivitelezőt. A második fázis kivitelezésével a szabadkai Vojput Rt.-t bízták meg, az alvállalkozó pedig a zombori Somborputevi Rt. lett. A munkálatokat a tervek szerint június 14-én fejezik be.