Kétségbeesett szülők, függő fiatalok mellett már gyógyult és gyógyulófélben lévő fiúk, és büszke szülők vettek részt csütörtökön este Szabadkán azon a beszélgetésen, amelyet a község Drogellenes Bizottsága közösen szervezett több, a kábítószer ellen küzdő intézménnyel karöltve. A három fiatal, Zoltán, Boban és Nenad őszinte beszámolói után a Szabadegyetem amfiteátrumában ülők nem fogytak ki a kérdésekből. Mindhárom fiatal a Nagyfény melletti Hosana Közösségben gyógyul.
Zoltán, 23 éves újvidéki fiatalember kíváncsiságból próbálta ki a marihuánát. Elmondása szerint voltak ugyan otthon problémák a családban, amelyekbe őt nem vonták be, de mégsem hiszi azt, hogy ez volt az oka annak, hogy egyre mélyebbre süllyedt. Könnyű drogokkal kezdte, majd a heroinnál kötött ki.
– A közösségben tizenöten vagyunk, mindannyian függők. Alkoholisták is vannak köztünk. Ott bent viszont nincs drog, nincs alkohol, cigaretta, televízió, zene, mobiltelefon, vagy újság, ami nap mint nap emlékeztetne a kinti életre, elvonná a figyelmünket magunkról. Hiszen az a fontos, hogy az ember szembesüljön önmagával, azzal, hogy mi is az oka annak, hogy elkezdett kábítószerezni. Komoly harcok ezek, amelyeket nap mint nap meg kell vívnunk. Magunknak főzünk, dolgozunk, hogy kitöltsük a napot, amit imával kezdünk és fejezünk. Nagyon fontos az imádság, erőt ad. Minden este megbeszéljük a mögöttünk álló napot, kinek mi határozta meg, mitől volt boldog, vagy éppen szomorú.
Boban 24 éves, Macedóniából érkezett, szintén heroinfüggő volt. Nyolc éven át küzdött, próbálta letenni.
– Intenzíven sportoltam, gimnasztikával foglalkoztam versenyszerűen, és eredményeket értem el. Tizennégy évesen azonban lesérültem, az egész világ összeomlott bennem akkor. Nem volt többé semmilyen célom. A legnehezebb időszakban, tinédzserkorban történt ez, belekeveredtem egy rossz társaságba, szüleim közben elváltak. Nem tudtam szembesülni a kudarcokkal, elfogadni azokat. Nem álltam le, hanem egyre mélyebbre süllyedtem a pokolba. Nem is volt őszinte barátom, magamba fordultam, így azt kell mondanom, hogy 15 évesen már függő voltam. Tizenhat évesen kértem először segítséget, de akkor csak azért, hogy édesanyámnak eleget tegyek. Én pedig folytattam tovább azt, amihez a legjobban értettem, a drogozást. A nyolc év alatt tíz helyen is megfordultam, ahol fizikailag kitisztultam ugyan, de nem vettem komolyan, nem gondoltam bele, hogy mi is az oka annak, hogy szerekhez nyúlok. Ezekben a központokban nem beszélgettünk, nem mondhattam el a problémáimat. Egy álbiztonság volt ez. Aztán elkerültem Međugorjera, onnan pedig ide, Nagyfényre. Ez az első olyan közösség, ahol megértjük egymás gondjait, itt találtam először igaz barátokra – mesélte Boban, aki hozzátette: – Be kell vallani, hogy függők vagyunk, és egyedül nem sikerülhet megszabadulni ettől. Most is minden nap megküzdök a problémáimmal és gyengeségeimmel.
Nenad már három éve a közösség tagja. Mint elmondta, akkora változásokon ment keresztül és annyi jó dolog történt vele, hogy sokszor elgondolkodik azon, hogy egyáltalán megérdemli-e.
– Nagyon rossz volt a viszonyom a családommal is a kábítószeres időszakomban, most viszont büszkék rám. A közösségben pedig nyíltan beszélgetünk egymás gyengeségeiről, megtanuljuk megosztani egymással a problémáinkat. Nagyon elégedett vagyok, mert rengeteget kapunk a közösségtől, és annyi fiatalt megmentettek már – mesélte Nenad, aki szintén heroinfüggő volt, és óriási élettapasztalattal és bölcsességgel válaszolt a kérdésekre, többek között egy édesanyáéra is, akinek fia heroinfüggő, és ott ült mellette egy ideig. Aztán elhagyta a termet.
Nenad elmondta, a legkönnyebb a szülőt megfélemlíteni, és a legnehezebb a szülő számára az, hogy nemet mondjon a gyerekének, esetleg becsukja előtte az ajtót, kidobja az utcára. Pedig sokszor ez az egyetlen kiút. A szóban forgó anya kifizeti gyermeke adósságát, végignézi, ahogy ellopja fölüle a lakást, hogy heroint szerezzen magának. A jelen lévő tapasztalattal rendelkező szülők szerint ez nem helyes. Nenad az édesanya kérdésére azt mondta, kötözze le a fiút, ha szükség van rá.
Zoltán a közösség utáni élet kapcsán azt mondta, semmiképpen sem szabad ugyanabba a közösségbe visszatérni.
– A közösségben töltött másfél év után kap két hét kimenőt az ember. Ez az első próba. Most voltam otthon Újvidéken, ugyanabban a közegben, ahol olyan mélyre süllyedtem. Éreztem, hogy bár már semmi keresnivalóm ott, és már a régi ismerőseimmel sincs közös témánk, ha rákényszeríteném magam, hogy visszamenjek, akkor visszaesnék. Pontosan éreztem azokat a pillanatokat, amelyek visszarántanának – mondta Zoltán.
A fiúk az est végén hozzátették, az esetek többségében a szülő magát hibáztatja, ami nem helyes. A kábítószeresek pedig ezer és ezer bűnbakot keresnek majd, de soha sem saját magukban. Amikor magukra találnak, akkor elindulnak a gyógyulás útján.
