Stojan atya és Gizella nővér a kitüntetés átvétele után
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült Rácz Katalin Gizella, a nagybecskereki Iskolanővérek Leánykollégiumának nevelője és Stojan Kalapiš SDB, a muzslyai Emmausz kollégium igazgatója. A magas állami elismerést a délvidéki szórványgondozásban betöltött szerepükért, elsősorban a magyar egyházi kollégiumok létrehozásáért és működtetéséért kapták. Az építkezéshez mindketten a háborús időkben fogtak hozzá, amikor nemcsak a magyar oktatás megmaradása, hanem a bánáti magyarság puszta fennmaradása volt a tét. Akkor cselekedtek, amikor arra a legnagyobb szükség volt.
A két kollégiumnak köszönhetően Nagybecskereken, a 40 000 lelket számláló bánáti magyarság oktatási központjában sikerült megmenteni, majd újjáéleszteni a magyar tannyelvű oktatást. A kilencvenes évek elején csupán a gimnáziumban volt anyanyelvű oktatás, ma viszont négy iskolában nyílnak magyar első osztályok. Jelenleg a kollégiumokban lakik a magyar középiskolásoknak csaknem a fele. Elmondható, hogy a Szajántól délre élő bánáti magyar szülők és tanulók többsége Nagybecskereken keresi az anyanyelven való továbbtanulás lehetőségét. Ez nem véletlen, hiszen a kollégisták jó körülmények között tanulhatnak és átlagon felüli eredménnyel végzik tanulmányaikat.
A szórványkollégiumok megálmodói
A kollégiumok létezéséről az első években csak a magyarság tudott. Érdemi állami támogatásban mindmáig nem részesültek. Elsősorban az anyaországi alapítványoknak köszönhetően épültek fel és működnek. A helyi hatalom indifferens viszonyulása a háborús években még jó is volt (nem támogatták őket, de azért eltűrték a működésüket). Az állapotok megváltozása után és a kollégisták számának a növekedése miatt azonban szükség lenne a szerb állam támogatására is.
Rendházból kollégium
Rácz Katalin Gizella Nagykikindán született, ott végezte az elemit és a gazdasági technikumot, majd Zágrábban teológiát tanult. Kétéves hitoktatói munka után Münchenben tanult tovább, ahol 1978-ban belépett a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek Rendjébe. A titói korszakban a Bánság szórványfalvaiban tanított Isten- és emberszeretetre óvodásokat és általános iskolásokat. Megtapasztalta, hogy milyen olyan gyerekekkel dolgozni, akik már felejtik az anyanyelvüket.
– Töröktopolyán 17 évig tanítottam. Megtörtént, hogy egy gyerek azt kérte tőlem, szerbül beszéljek hozzá. Volt olyan szülő is, aki megjegyezte, hogy jobb lenne szerbül tanítani, mert akkor „könnyebben menne”. Ez persze nem lett volna számomra gond, hiszen Zágrábban tanultam, de tudtam, ha én nem adom meg nekik ezt az utolsó lehetőséget, akkor veszni fog a magyar – mondja Gizella nővér.
A délszláv háborúk idején az iskolanővérek rendjének tartományfőnöksége úgy döntött, hogy tagjai elhagyhatják kijelölt szolgálati területeiket. Gizella nővér azonban néhány rendtársával külföld helyett Nagybecskerekre költözött, a kiürült nővéri rend lakhelyére. Mivel a vészterhes időkben kockázatos volt hosszabb ideig üresen tartani az épületet, eladni pedig nehéznek tűnt, az isteni gondviseléstől vezérelve kollégium-alapításra szánta rá magát.
A leánykollégium kollégistáinak ballagása a Zárda kápolnájában
– Valaki jelenthette, hogy üres az épületünk, mert felhívtak bennünket és kérték, hogy adjuk oda a házat a menekülteknek. Éreztem, ha ez megtörténik, akkor mi, nővérek költözhetünk, mint ahogy az korábban már sokszor megtörtént. Isten előtt minden ember egyforma, de láttam, hogy sok magyar család a szegénység miatt nem iskoláztatja a gyerekét. Azt is tapasztaltam, hogy a nagy nincstelenségben a magyarnak mindig többet kellett tűrnie. Ekkor született meg a gondolat, hogy mivel iskolanővérek vagyunk, létesítsünk kollégiumot az épületben. Könnyű volt felvetni az ötletet, a megvalósítása viszont már nehezebb volt. Ráadásul gyorsan kellett cselekedni. Botka Mária Margit nővértársammal három padéi lánnyal kezdtük 1996-ban, majd csatlakoztak a temerini lányok, s csakhamar 13 kollégistánk volt. Kezdetben kollégiumi díjat sem fizettettünk velük.
Az indítás „csendes” volt, sokáig csak a magyarság tudott a kollégium létezéséről. Az anyaországon kívül nem támogatta őket senki, de bántani se bántották őket. A lányok egyre többen lettek, számuk elérte az 50-et, beépült a tetőtér. Hogy minél kevesebbjüket kelljen elutasítani, előbb 9, aztán pedig további 5 lánynak ideiglenesen a muzslyai fiúkollégiumban „szorítottak” helyet.
Gizella nővér most egy muzslyai bérelt házban biztosít kollégiumi ellátást a negyedikes magyar középiskolás lányoknak, és gondját viseli Margit nővérnek. A kitüntetést nemcsak a magáénak tekinti, hanem mindazokénak is, akik segítettek neki, hogy a nehéz években létrehozza és működtesse a kollégiumot.
– A szüleim mindig arra tanítottak, hogy a hazámat szeressem, másét pedig becsüljem. Ezért soha nem hagynám el a szülőföldemet. Ameddig csak tudok, segíteni fogok, amihez a Jóistentől kérek segítséget és kitartást. Most csak imádkozni tudok értük és felajánlani szenvedéseimet, hiszen erre is szükség van.
Megtelt az Emmausz
Tíz éve annak, hogy a muzslyai katolikus templom udvarában felépült az Emmausz fiúkollégium. Csöndben, az ilyenkor megszokott aggályokkal nyitotta meg kapuját a 2002/2003-as tanév kezdetén Vajdaság egyik legkorszerűbb ilyen típusú létesítménye. Akadt, aki szerint nem Muzslyán kellett volna felépíteni, s akadt, aki attól tartott, hogy nem lesz majd elég továbbtanuló magyar gyerek Bánságban. Azt furcsállták páran, hogy a magyar kollégium építésének kezdeményezője a szlovén nemzetiségű Stanko Tratnjek muzslyai plébános és a bolgár családból származó Stojan Kalapiš szalézi szerzetes volt. Ma senki sem tesz fel ilyen kérdéseket.
A muzslyai plébánián már 1994 óta támogatták azokat a vidéki fiúkat, akik segítség nélkül nem tudták volna befejezni tanulmányaikat Nagybecskereken. 10 ilyen diák alkotta a kollégium első lakóinak csoportját is. A mintát a nagybecskereki leánykollégium szolgáltatta. A helyszín kiválasztása sem volt véletlenszerű. Egyrészt azért nem, mert Nagybecskerektől délre nincs magyar tannyelvű középfokú oktatás. Másrészt pedig azért, mert Muzslyán, Bánság legnagyobb magyar többségű településén 1965 óta a fiatalok támogatását célzó szaléziánus szerzetesrendhez tartozó papok, Don Bosco követői hirdetik Isten igéjét. Az első összeget, amely az építkezés kezdetét is jelentette, a Szalézi Rend Római Központjától kapták. A kivitelezés 2000 szeptemberében kezdődött. Közben az Apáczai Közalapítvány, a Renovabis Alapítvány és a Határon Túli Magyarok Hivatala is hozzájárult a munkálatok költségéhez. Ennek köszönhetően fejezték be a kollégium első szakaszának építését.
Stojan atya a tanulásban is segít
Az Emmausz csakhamar a bánáti szórványmagyarság szellemi központjává vált. Fennállása óta az idén van a legtöbb lakója.
– 71-en vagyunk: 63 középiskolás és 8 egyetemista. A tanév kezdetén 27 új kollégistát vettünk fel. Székelykevei, torontálvásárhelyi, ürményházi, tóbai, tordai, magyarcsernyei, törökbecsei, padéi, tamásfalvai, törökkanizsai, adai és moholi diákjaink vannak. Számomra külön öröm, hogy van már sándoregyházi (Ivanovo) és nezsényi (Neuzina) kollégistánk is. A teljes kollégiumi ellátás (napi négy étkezéssel) havi 4500 dinárba kerül. Ha egy családból két kollégistánk van, akkor egyikük csak az összegnek a felét fizeti. Kedvezményben részesítjük a nagycsaládokban és nehéz anyagi helyzetben élő tanulókat.
Stojan atya bízik abban, hogy két év alatt felépül a kollégium tornaterme is. Tavaly novemberben ugyanis elkezdődött egy háromszintű, 1300 négyzetméteres épület építése, amelynek pincéje, tornateremre, hat szobája és tanulóterme is lesz. Azt is szeretné, ha a szakközépiskolákba járó fiúk megfelelő gyakorlati tudást szereznének.
– Nagybecskereken alig van működő gyár, a szakiskolák pedig nem rendelkeznek a gyakorlati tudás elsajátításához szükséges legalapvetőbb felszereléssel sem, ezért egy muzslyai házban műhelyt rendeztünk be, ahol a kollégistáink gyakorolhatnak.
Az idén ezüstmisés Stojan atya Erzsébetlakon (Belo Blato) született, tanulmányait Szlovéniában és Rómában folytatta. Káplánként Muzslyán kezdte a szolgálatát, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség alapítója, a püspökség ifjúsági referense, a ministránsok referense, a kilencvenes évek elejétől 5 évig bókai plébános. Nyolc nyelvet beszél.
