„Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.” Mahatma Gandhi gondolatát a következőképpen egészíteném ki: ahogyan az állatokkal és a társadalom védtelen rétegével: a gyermekekkel, az idősekkel és a rokkantakkal bánik.
Valamikor július első felében Újvidéken a McDonald's gyorsétterem biztonsági őre nem engedett be az objektumba három – öt-, hét- és nyolcéves – roma gyermeket. Egy „fehér” hölgy szerette volna őket meguzsonnáztatni. A hölgy persze szabadon beléphetett az étterembe, megvásárolhatta az élelmet, amelyet a gyermekek az objektum kültéri teraszán fogyaszthattak el.
A hír megjelenése után néhány nappal később a sajtóból kiderült, hogy Szerbiában közel tízezer 14 és 18 év közötti, valamint majdnem hatezer 14 évnél fiatalabb gyermek étkezik népkonyhán. Ez azt jelenti, hogy naponta csak egy étkezésük biztosított. Az elemzők szerint a szóban forgó gyerekeknek a többsége valóban csak egyszer jut táplálékhoz naponta. A szerbiai népkonyhák szolgáltatását a gyermekek mellett 16 ezer felnőtt veszi igénybe. Az illetékesek elmondták, hogy az ingyenkonyhák felhasználóinak a száma nem az igénytől, hanem a létesítmények fenntartására előteremtett pénztől függ. Nem szükséges ismét a felszólaló szakértőket idézni, anélkül is sejtjük, hogy az előbb említett számok még csak megközelítőleg sem tükrözik az éhes emberek és gyerekek arányát a szerbiai társadalomban. A témával foglalkozó újságírók megszólaltattak néhány népkonyhán étkező gyermeket, akik azt mondták, hogy hétvégén, amikor az intézmények zárva tartják kapuijaikat, jóformán nem is esznek semmit, munkanapokon pedig hozzászoktak az egyszeri étkezéshez. Állítólag nem éhesek.
Mindkét hírre számos hozzászóló reagált a különböző médiumok honlapján. Tanulságos volt az emberek gondolatait olvasgatni. Azok mellett, akik sajnálatukat és megrökönyödésüket fejezték ki, valamint kifejtették, hogy hogyan is lehetne enyhíteni a szociális válságot, sokan, túlságosan sokan voltak azok, akiknek a mondataiból híven tükröződött, mennyire eltompult, kiégett és érzéketlenné vált a szerbiai társadalom egy része.
A roma gyermekek kapcsán egyesek megjegyezték, hogy azok feltehetőleg piszkosak voltak, és „az ilyeneket nem is kell a többi ember közé engedni”. Arra is emlékeztettek, hogy mennyire idegesítőek és szemtelenek a városok központi utcáin, terein vagy a kávézók, éttermek kerthelyiségeiben kéregető roma gyerekek. Igen, valóban idegesítőek. Nem leszek képmutató, hogy azt állítsam, engem nem idegesítenek. Ugyanakkor azt is tudom, hogy többségüket szervezett bűnbandák küldik ki az utcára, majd az összekunyerált pénzt elkobozzák tőlük. Java részük áldozat. És gyerek.
A naponta egyszer étkező gyermekek kapcsán az egyik, ma külföldön élő, de saját elmondása szerint szerb nemzetiségű hölgy felelőtlenséggel vádolta meg a szerbiai embereket. Szerinte a szerbiai családok egy része túlságosan sok gyermeket vállal, pedig tudják, hogy nem tudnak ennyi gyermeket eltartani. A hölgy szerint, tekintettel a gazdasági helyzetre, a fejlettebb országokban is egy gyermek a racionális és eltartható vállalás. Többen voltak azok is, akik szerint egyes szülők csak azért vállalnak gyerekeket, hogy valaki törődjön velük idős korukban. Mások pedig felszólítottak: hagyjunk már fel végre azzal, hogy az államtól várjuk el megélhetési gondjaink megoldását.
Nem tudom, hogy mikor váltunk ennyire érdektelenné, érzéketlenné, fásulttá. Mikor törött el az emberekben valami, aminek hiánya miatt egyesek még egy éhes gyereket sem szánnak meg, vagy szó nélkül nézik végig, amikor valakit az orruk előtt vernek össze? Magyarázhatjuk ezt a szerbiai társadalom minden szintjén észlelhető erkölcsi bomlásával, az évtizedek óta tartó szegénységgel, reménytelenséggel. Vajon azok a kiváltságosok, a hatalmat alkotó vagy a hatalom különböző szintjeivel szimbiózisban élő személyek törték meg a társadalom egységét és a falkaösztönt, akik magatartásukkal azt bizonygatják: vannak egyenlőek és egyenlőbbek?
A társadalom gyógyulásához hosszabb idő szükségeltetik. Az éhes gyerekek és a gyermekvédelmi törvények alkalmazása kérdésének megválaszolásához viszont nem. Érdeklődéssel várom, hogy vajon mit fog tenni ezen a téren az új összetételű kormány. A kormányalakítási bohózatból ítélve nem sokat. Míg kezdetben az urak és a hölgyek arról beszéltek, hogy az előző összetételű hatalommal ellenben ők nem zsákmányként fogják kezelni Szerbiát, vagyis nem a személyi megoldások a legfontosabbak számukra, addig végül heteket kellett várnunk arra, hogy megállapodjanak a tárcák és funkciók egymás közötti felosztásáról. Ehhez még hozzájön az is, hogy bár korábban tizenöt tárcáról és tizenhét kormánytagról beszéltek, mostanra ez a szám tizenhétre és tizenkilencre emelkedett. Mindenki harcolt a tortáért, aminek mára már csak morzsái maradtak. Attól tartok, hogy a zsákmányból a következő ciklusban sem jut mindenkinek, az éhesek éhesek, a védtelenek védtelenek maradnak, belőlünk mindannyiunkból pedig egyre inkább kiveszik az emberségesség.
