EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből:
Abban az időben: Jézus elment Galileából a Jordán folyó mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék nála. János azonban tiltakozott: „Neked kellene megkeresztelned engem, és te jössz hozzám?” Jézus azonban így szólt: „Hagyd ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos.” Erre János engedett neki.
Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (Mt 3, 13–17)
Január második vasárnapján a szentmiséken Jézus Jordán folyóban Keresztelő János általi megkeresztelkedésének az evangéliumát olvassuk fel.
A megkeresztelkedéséig úgy látszott, hogy Jézus csupán magánéletet élt csendben, Názáretben. Ezzel az idővel nem foglalkoznak az evangélisták, kivéve egy-két gyermekkori eseménnyel. Az evangélisták a megváltás történetét írták le, nem pedig Jézus életrajzát. Nekik az volt fontos, ami Jézus megkeresztelkedése után történt, egészen a feltámadásig.
A megkeresztelkedés eseményét úgy írják le, mint egy fölkenést és megbízatást. Jézusra leszállt a Szentlélek, az Atyaisten meg egy szózattal bemutatta mint „szeretett Fiát”, s ezzel megalapozta azt a tekintélyét, hogy mint Mestert az embereknek hallgatniuk kell Őt. Jézus pedig a keresztelkedésével elkötelezi magát, hogy személyesen minden ember üdvözítésének szentelje életét. Ezt a mindenkire vonatkozó személyességet soha nem szabad elfelejteni, személyesen mindegyikünknek hálásnak kell lennünk érte, és személyes odaadással viszonoznunk. Jézus nem úgy általában váltotta meg a világot, hanem mindegyikünket személy szerint. Értem halt meg. Értem van ma is jelen, hogy a Személyét befogadjam az én személyembe.
Jézus megkeresztelkedése tehát az Ő nagy elköteleződése volt a mi megváltásunk ügyének, ami a Mennyei Atya kifejezett akarata. Ezt a tényt mutatja az is, hogy az evangélisták mindjárt a keresztelkedés tudósítása után Jézus megkísértéséről írnak. A megkísértésben egyértelműen le van írva, hogy Jézus elutasított minden anyagi jólétet, minden dicsőséget, minden evilági hatalmat, amit a küldetése helyett felkínált a kísértő. Jézus életében is többször kifejezte ezt az elköteleződését. Például, amikor az apostolok visszatértek Jákob kútjához, és étellel kínálták, azt mondta nekik: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott.” (Jn 4, 34) A Getszemáni-kertben is így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te.” (Mt 26, 39) A kereszten is ilyen vonatkozásban mondta ki utolsó szavait: „Atyám, a kezedbe ajánlom lelkemet.” (Lk 23, 46) „Beteljesedett.” (Jn 19, 30) Jézus ilyen hatalmasan elkötelezte magát nekünk, amikor felvette János kezéből a Jordán folyóban a bűnbánat keresztségét.
Jézusnak ez az elköteleződése nekem, nekünk, az üdvösségünk megvalósításának felveti bennem a kérdést: „Én hogyan élem meg a személyes elköteleződésemet Jézusnak az én megkereszteltségem kapcsán?” Érdemes ezt a kérdést mindenkinek feltenni magának és Jézus elé helyezve magát megkérdezni, hogy hol tart ezen téren.
Az a tapasztalatom, hogy nagyon sok gyermekkeresztelést el kellene utasítani, mert minden kimondott ígéret ellenére, amit a szülők és keresztszülők tesznek a keresztelésnél, nincs bennük semmilyen komoly elköteleződés sem a gyermek vallásos nevelése, sem Jézus személye, sem a megváltás műve mellett. Ők az ígéreteket azért teszik, mert a lekükre kötötték, hogy mondják. Ez vonatkozik sokakra. A legtöbben azért keresztelik a négy-öt éves gyermeküket, mert most jött össze a pénz az ünnepségre, azért esküdnek évek múlva, mert most jött össze a pénz a lakodalomra. Gondolják csak meg minden megsértődés nélkül, hogy ők nem a szentséget ünneplik, hanem nekik a szentség kell, hogy ünnepelhessenek.
A mai európai kereszténység problémája nem az, hogy fogynak a keresztények, nem is az, hogy sokan elhagyják a hitüket, abbahagyják a vallásgyakorlatukat, hanem az, hogy hatalmas tömeg csak névleg keresztény, olyan értelemben, hogy elvégeztek rajtuk egy szertartást, és van egy anyakönyvi bejegyzés róluk. A keresztség ugyan megadta nekik az istengyermekség kegyelmét, megadta a hit, remény és a szeretet kegyelmét. Ez ott lappang a lelkükben, de soha nem lett belőle Jézusba vetett élő hit és személyes elköteleződés Jézus iránt. Ez a mai európai kereszténységnek a betegsége. Talán ez okozta, hogy néhány kis keresztény közösség csak felnőttkorban hajlandó keresztelni.
A kegyelem bizonyosan működik, de nagyon szükséges a személyes megtérés. Istennek terve van az olyan megpróbáltatásokkal, mint a járvány, a háború kitörése, a gazdasági hanyatlás, az elferdült gondolkodás és egyéb. Nemcsak, hogy megengedi ezeket, hanem megtérésre akar indítani minket velük. Hasonlóképpen, mint ahogy az Ószövetségben tette a babiloni fogsággal az izraelitáknak. A hűséges maradék megtért, és ezzel Isten terve megvalósult, ahogy azt a próféták által akkor meg is jövendölte.
Napjainkban is hasonló dolgok történnek. A most elhunyt XVI. Benedek pápa, még mint Jozef Ratzinger teológus, a hetvenes évek elején rádióbeszédeinek sorozatában szólt arról, hogy ez a társadalmi, tömegkereszténység meg fog szűnni. Az egyház számbelileg csökkenni fog, de megmarad egy élő keresztény kisközösség, mint az újjászületés magva. Ma ennek szemtanúi vagyunk. Engem ezért bizalommal és jövőbe irányuló reménységgel tölt el a mai helyzet, mert látom Európa-szerte a II. vatikáni zsinat után született több mint kétszáz új lelkiséget, és látom a régiek megújulását is. Ezek mind elköteleződtek Jézusnak és az Ő megváltásának.
Nem csüggedni kell, hanem minél jobban elköteleződni a keresztségünk és Jézus mellett.
