A szülők, Ördög Judit és férje, Róbert aggódott lányuk, Anita miatt, kezdetben féltették őt, de ahogy figyelemmel kísérték kapcsolatuk alakulását, tudták, hogy jó irányba haladnak a fiatalok.
– Nem volt könnyű, de tudtuk, mi az életcéljuk – mesélte Judit. Amikor vejük első alkalommal jött el hozzájuk, egyáltalán nem volt idegen a számukra, úgy viselkedtek egymással, mintha mindig itt élt volna közöttük.
– A legjobban az hatott meg, amikor egy szereplésre készültek a fiatalok és a vejem megkérdezte: Anyuci, mit húzzak fel? Meglepődtem, és meg is kérdeztem, hogy honnan tudja, hogyan kell megkérdezni. Anita segített neki – mondta Judit. – Csiszolódásra biztos szükség lesz a kapcsolatukban, de ha kölcsönösen figyelnek egymásra, nem kell, hogy gond legyen. És Anita, mióta Peruban él, nem panaszkodik, jól érzi ott magát – tudtuk meg.
Anita és férje, Caleb Quispe a szabadkai esküvő után nem sokkal elutazott Peruba, majd ott is megtartották a lakodalmat, ugyanis Caleb szülei és hozzátartozói nem tudtak Szabadkára utazni.
A mesébe illő történetbe, abba, hogyan ismerkedett meg élete párjával a világ másik oldalán, Anita Ördög de Quispe avatott be minket.
– Három évvel ezelőtt a nőverem egy misszióúton vett reszt Indiában, és én is nagyon szerettem volna menni, de mivel akkor még kiskorú voltam (17), egy olyan csapat sem fogadott be, akik más kontinensre mentek az embereknek segíteni. Caleb viszont akkor Skóciában élt, ott önkéntesként dolgozott egy fogyatékos gyerekekkel foglalkozó szervezetnél. Véletlenül bukkantam rá a világhálón, hogy Caleb Európán belüli misszióutat szervez. Nagyon megörültem ennek, és így kezdtünk el beszélgetni – avatott be minket Anita Calebbel való kapcsolata első mozzanataiba. Akkor nem jutott el arra a misszióútra sem, és Caleb is visszaköltözött Peruba, de a kapcsolat nem szakadt meg. Két éven keresztül interneten keresztül beszélgettek, akkor még csak mint barátok. De két év után rájöttek, lehet, hogy ez a kapcsolat többről is szól.
– Nem akartuk elsietni, mindketten komoly kapcsolatot szerettünk volna, és nem szórakozást.
Abban az időben én Kamenicán önkénteskedtem a tüdőrákosoknál, és minden reggel 6 órakor készültem a munkába. Peruban ilyenkor van éjfél. Megbeszéltük, hogy ő bevár engem és együtt imádkozunk, ami után ő aludni megy, én meg munkába. Ez így ment pár hónapig, mire mindketten megbizonyosodtunk, hogy tényleg ez Isten akarata – emelte ki Anita, majd folytatta: – Lehetőségem nyílt arra, hogy kimenjek ismerősökhöz Amerikába, hogy az angol nyelvet tökéletesítsem. Innen kétszer elmentem Peruba. Először tavaly júniusban voltam, másodszor pedig október végén, és végül ő jött el hozzám idén februárban, és el is vitt magával. Másodszor, amikor ott voltam, megkérte a kezem, a harmadik találkozáskor pedig elvett feleségül.
Arra kérdésünkre, két személyes találkozás és három év internetes kapcsolatot után honnan tudta, hogy ő az „igazi”, Anita azt válaszolta, az életben vannak dolgok, amikor egyszerűen az ember érzi, hogy ez jó, ennek így kell lennie, és persze nagy szerepet játszik az Istenbe vetett hit is.
– Úgy léptünk bele ebbe a kapcsolatba, hogy mindketten meg voltunk győződve, ez Isten akarata, és ez az a tény, ami átsegít bármilyen nehézségen. Mindketten tudjuk, hogy Isten útját követjük, és persze a legjobb út az nem mindig a legkönnyebb, de attól még mindig a legjobb – mondta.
A szülők mindkét részről jól fogadták a fiatalok döntését.
– Az én szüleim valamilyen formában tudták, hogy én előbb vagy utóbb el fogok menni, mivel misszionárius nővér szerettem volna lenni, és kaptam is ajánlatot Guamban és Afrikában, de végül Peruban kötöttem ki. Caleb szülei – legalábbis, ahogy én megéltem – nagyon jól fogadtak, nagy tisztelettel.
– Caleb családjában mindenki nagyon szereti a húst, én viszont vegetáriánusként nőttem fel, és például itt, az eljegyzésen és az esküvőn is mindenki vegetáriánus ételt készített és evett az én tiszteletemre. Szóval első pillanattól fogva családtagként kezeltek és megtettek mindent, hogy otthon érezzem magamat – mondta.
– A perui esküvőt Caleb megpróbálta minél jobban az otthonihoz igazítani, miattam, hogy minél jobban otthon érezzem magamat. Mind a kettő különleges élmény volt. Tényleg az a nagy nap, amiről minden lány álmodik, annyi különbséggel, hogy nekem kétszer adatott meg, és mind a kétszer ugyanannak a személynek mondtam igent.
Ám a perui nem esküvő volt, csak ceremónia. Megünnepelték, hogy házasok, hogy így férje családjának is része legyen az esküvőben, mivel ők nem tudtak eljönni Szerbiába.
Amióta Peruban él, teljesen megváltozott az élete.
– Még mindig tart az adaptálódás, de Caleb mindenben segít. Az emberek itt teljesen mások, sokkal nyitottabbak, sokkal kedvesebbek, Európában az emberek egy kicsit hidegek – ecsetelte Anita.
Elmondta, hogy férje jelenleg tanul.
– Még egy kevés maradt hátra a teológiából. Próbálunk támogatókat találni, hogy be tudja fejezni, de ugyanakkor mindketten dolgozunk az itteni adventista egyetem nyelvi intézetében. Délutánonként angolt tanítunk. Én ráadásul délelőttönként asszisztensként dolgozom a nyelvi intézetben. Szóval az életünk telítve van, de élvezzük minden percét. Egyben készülünk igazi hivatásunkra, hogy misszionáriusként dolgozzunk, ahova Isten küld minket. Amint Caleb befejezi az egyetemet, akkor lelkészként fog dolgozni, én pedig segíteni fogom, amiben csak tudom – mondta Anita.
