Mucsi András Újvidéken, a Limán legszebb részén, gondosan rendezett, szép, tágas hetedik emeleti lakásában fogad, a 30 évvel ezelőtti eseményekre való visszaemlékezés ürügyén.
Fiatalosan mozgó, kedves úriember nyit ajtót, akiről senki sem mondaná meg, hogy 85 éves.
Legalább tizenöt-húsz évet letagadhatna. Nyomban azt mondja, dehogy tagadja le, inkább büszke rá, minden átélt és megélt évére. Tesz is szellemi és lelki frissességért. Minden reggel 20-25 percet tornázik, napközben 7-8 kilométert gyalogol, a teendők közül meg folyton el kell halasztani egy-kettő elintézését holnapra, hogy másnap is tudjon mit csinálni. Ha most ilyen aktív, könnyű elképzelni, hogy milyen is lehetett 30 évvel ezelőtt, amikor megbízták az Újvidéken megrendezett asztalitenisz-világbajnokság megszervezésével, amit akkor röviden SPENS-ként neveztek el, s ez lett a sportrendezvénynek otthont adó létesítménynek a neve is, ami mindmáig fennmaradt. Noha Vojvodina Sport- és Üzletközpontnak keresztelték el hivatalosan az épületet, de Újvidéken ma is mindenki csak SPENS-nek hívja. Azóta is kiválóan működik a többfunkciós, hatalmas sport- és üzletközpont, amire Mucsi András különösképpen büszke. Egy kisebb cetlire felírta a fontos adatokat és a meghatározó eseményeket, amelyek 1981. április 14-e és 26-a között az asztalitenisz-világbajnokság idején fontosnak számítottak, de bele se néz a jegyzetébe, kívülről tud mindent és szinte kérdezés nélkül sorolja az adatokat:
A világbajnokságra 92 nemzet nevezett be. 16 országból 301 férfi, 210 női versenyző érkezett Újvidékre.
– A rendezvényt szervező végrehajtó bizottság elnöke és a szervezőbizottság elnökhelyettese voltam, olyan tisztséget bíztak rám, amelyben sokat kellett dolgozni, mert még a sportlétesítményt építő bizottság elnökhelyettesének is kineveztek. De nem panaszképpen mondom, lelkes amatőrök voltunk mindannyian és megtiszteltetésnek vettük a ránk bízott munkát. A szervezőbizottságnak 49 tagja volt, az általam vezetett végrehajtó bizottságnak 10, összesen 18 bizottság tevékenykedett a SPENS idején. Külön volt mondjuk fogadóbizottság, a szállítással, az étkeztetéssel, tájékoztatással megbízott bizottság. Ez utóbbinak a vezetésével Kubát Jánost bíztam meg. Ő irányította és koordinálta a sajtóosztályt, nagyszerűen együttműködött az újságírókkal. A világbajnokságra 92 nemzet nevezett be, 301 férfi, 210 női versenyező érkezett 16 országból. Mintegy 48 nemzetközi és hazai bíró irányította az összecsapásokat, s összesen 2000 ember vett részt a világbajnokságon.
Nem lehetett könnyű mindezt irányítani és összefogni, bizonyára nagy felkészültséget igényelt?
– Amint kiderült, hogy Újvidék szervezheti majd meg az asztalitenisz-világbajnokságot, nyomban létrehozták a bizottságokat, hogy fel tudjunk készülni. Jómagam nyolc évig voltam a Vajdasági Asztalitenisz-szövetség elnöke, tíz éven át pedig a Jugoszláv Asztalitenisz-szövetségé, négy világbajnokságon és négy Európa-bajnokságon vettem részt, volt tapasztalatom, láttam, hogyan zajlanak az ilyen rendezvények. Két és fél évvel korábban elkezdtük az előkészületeket, mert nagyon szerettünk volna bizonyítani, hiszen Jugoszláviáról jó vélemény alakult ki a nemzetközi színtéren, mert korábban 1965-ben, Ljubljanában, majd 1973-ban, Szarajevóban szerveztünk világbajnokságot. Először is a város befogadóképességét kellett kiszélesíteni. A Park Szállót kétszer akkorára bővítettük, mint amilyen korábban volt, tataroztuk a Vojvodina és a Putnik Szállót és egy új hotel is épült, a Novi Sad Szálló. De még ez sem volt elég, számba vettük a Fruška gora-i elszállásolási lehetőségeket, s így tudtunk a legalább 1000 vendégnek helyet találni. Nagyon kellett ügyeskednünk, mert például az észak- és a dél-koreaiak hallani sem akartak arról, hogy egy szállóban kapjanak helyet, vagy az izraeliek látni sem akarták az arab országokból érkezőket, viszont az arab országokból érkező vendégek és sportolók külön étrendet kívántak, nem ették a sertéshúst, az indiai küldöttségben többen vegetáriánusok voltak, s hasonló dolgokra kellett odafigyelni. A japán küldöttségnek például már csak a Venacon jutott szálláshely, izgultunk is, hogy mit fognak szólni, mert túlságosan kicsik voltak a szobák, mire ők, látván az elhelyezést, megörültek, mondván otthon is ugyanilyen körülmények között élnek, sőt még kérték, hogy tegyünk be egy ágyat a többi mellé.
Az előkészületeknek biztosan az épület felépítése volt legmeghatározóbb része.
– Valóban nem volt könnyű, de biztosak voltunk benne, hogy idejekorán meglesz. A lelkes amatőr csapat tette a dolgát, Ivan Jurić mérnök csodát művelt, s valóban mindent határidőn belül, s nagyszerűen teljesített, ehhez az anyagi hátteret jórészt Jovan Dejanović, Újvidék akkori polgármestere teremtette elő. Akár mutatvány is lehetett volna, amit ő véghez vitt, de sikerült. Büszkék vagyunk rá, hogy olyan jól gazdálkodtunk a SPENS-re szánt pénzzel, hogy a világbajnokság után, amikor mindent összeszámoltunk, tízmilliót félre tudtunk tenni, ebből építettük meg később a teniszpályát, majd a többi pénzt a SPENS körüli külső medencékre szántuk, amelyek sajnos mind a mai napig nem készültek el.
Az öt évvel ezelőtt kiadott, Táborosi László által írt 75 éves a zentai asztalitenisz című könyv utószavában azt olvasom, hogy „mint minden klubalakítás, így az asztaliteniszé is egy vagy több egyén nevéhez fűződik. Jelen esetben az asztaliteniszklub életének, szellemiségének megformálója és megalapozója, irányvonalának kialakítója Zentán Mucsi András nevéhez fűződik. A második világháború után Mucsi András nagyszerű eredményeket ért el, mint játékos, versenyző az asztalitenisz-pályafutása során”. Ez mindenképpen indokolja azt, hogy versenyzői múltja miatt önre esett a választás, meg az is, hogy az asztaltenisz-szövetségben fontos szerepet töltött be. A szervezői készségéről mi tanúskodik?
– A sportolói múltam szinte természetszerűleg összekötődik a szervezési készségem alakításával és alakulásával. Budapesten a főiskolai éveim alatt váltam igazi asztaliteniszezővé, az MTE csapatában játszottam, majd hazatérve Zentára megalakítottam az asztaliteniszklubot. Amikor Újvidékre kerültem, akkor a vállalatirányításban, -szervezésben is nagy tapasztalatra tettem szert, amihez párosult, hogy tagja lettem a TVT-nek is, kereskedelemmel és turizmussal voltam megbízva, majd a Tartományi Képviselőház gazdasági bizottságát vezettem. Amikor felkértek a SPENS szervezésére, a Vojvodina Biztosítótársaság vezérigazgatója voltam 1974-től. Három hónapon át ott ültem a szervezői irodában, szinte reggeltől estig dolgoztam, csupán napi 6 órát aludtam.
Meg is lett az eredménye ennek az áldozatos munkának.
– Csak annyit mondanék, hogy tökéletesre sikeredett a világbajnokság megszervezése, egyedül az első mérkőzés kezdetekor csúszott be egy kis mulasztás, háromperces késés, 8 óra 30, helyett 8 óra 33-kor indult el az első játszma. Ezt senki sem vetette a szememre, hanem azt mondták, minden tökéletesen funkcionált. Ezt bizonyítja az az 1001 köszönő és dicsérőlevél is, ami hozzánk érkezett és a világszövetség jajveszékelése, hogy hogy lehet ezt überelni, ki tud rajtunk túltenni. Persze volt azért hazai hivatalos elismerés is, megkaptam egy hónapra rá a Szerb Testnevelési Szövetség Májusi díját, a szervezőbizottság pedig a Spartak-díjat érdemelte ki.
