A világgazdaság még szinte ki sem lábalt a 2008-as válság okozta sokkból, amikor a múlt héten az Amerikai Egyesült Államokban történt események, vagyis az államadósság megengedett szintjének növelése, majd a világ vezető állama
hitelképességének leminősítése, ismét megingatták a gazdaságot. Az első reakció a tőzsdéken tapasztalt zuhanás volt, a befektetők ugyanis óvatosságból aranyba és svájci frankba mentették át tőkéjüket. Ebben a pillanatban még folyik a szakértők körében a találgatás, pillanatnyi instabilitásról van-e szó, vagy pedig a világ egy újabb komoly gazdasági visszaesés elé néz. Az alapprobléma, hogy a három évvel ezelőtti válságot a magánszféra gondjai okozták, s akkor az országok – annak érdekében, hogy serkentsék a gazdasági tevékenységet – dollármilliárdokat pumpáltak a megroggyant bankokba és nagyvállalatokba. Most azonban – ennek logikus következményeként – az államok költségvetései okozzák a problémát. Hogy pontosan mi is zajlik a világgazdaság bugyraiban, annak milyen következményei lehetnek az elkövetkező években a nemzetközi erőviszonyok alakulására, s hogyan hatnak ki ezek a változások az egyébként is leépült Szerbiára, az itt élők életszínvonalára, arról Bunyik Zoltán befektetési tanácsadót és Vladimir Gligorov közgazdászt kérdeztük.
Bunyik Zoltán: Az egypólusú világgazdaság haláltusája
Szinte a sors iróniájának tekinthetjük, hogy az Amerikai Egyesült Államok, ahol korábban – és talán még ma is – enyhe lenézéssel tekintettek a kínai bevándorlókra, most bizonyos szempontból Kína kezébe került: az USA államadósságának legnagyobb részét Kína birtokolja. A szóban forgó távol-keleti ország az utóbbi években szédítő iramban kezdte el meghódítani a világgazdaság egyre magasabb pozícióit, és maga mögött hagyta az eddigi „nagyurakat”. Nem Kína az egyetlen ilyen ország, India szintén egyike azoknak a korábban a szegény jelzővel illetett államoknak, amelyek egyre nagyobb játékosként rúgnak labdába a gazdaság játékterén.
A világgazdaság és szereplői jövőjét, az USA kilátásait az elkövetkezőkre nézve Bunyik Zoltán befektetési tanácsadó elemezte lapunk számára.
– Úgy látom, hogy a világgazdaság mezején nagy változásokra számíthatunk. Ami pillanatnyilag történik, az az egypólusú világgazdaság végjátékának a kezdete. Minden jel arra mutat, hogy az USA néhány éven belül elveszíti gazdasági és pénzügyi vezető szerepét. Kína már tavaly megelőzte Japánt, és a GDP szempontjából a világ második legnagyobb gazdasága lett. Persze nem az egy főre jutó GDP-ről beszélünk – az a gazdagság mércéje –, de a termelés szempontjából megelőzte Japánt. Az USA leminősítése most meggyorsítja ezt a váltási folyamatot: az Egyesült Államokban nagyobb nyomás lesz a megszorítások terén, visszaesik a termelés, drágább lesz a hitelek kifizetése. Öt éven belül szerintem megtörténik a váltás a világgazdaságban.
Az USA mellett számos európai uniós tagállam gondjai is a hatalmas államadósságokban keresendők. Hogy lehet az, hogy mindenhol ugyanazt a hibát követték el? Pénzügyi írástudatlanok kezében vannak az államok pénzügyei?
– Valóban, Európában, az USA-ban és más fejlett országokban is az eladósodottság az egyik legsúlyosabb kérdés. Az országok túlságosan könnyen vettek fel hiteleket. Az államok meggondolatlanul költöttek, de bevételt nem sikerült hasonló arányban megvalósítaniuk, és a jelentős költségvetési deficitet hitelekkel finanszírozták. Az USA adóságállománya az éves GDP 100 százaléka, Franciaország és Németország esetében pedig 80 százalék körül mozog. Szerbiában ez 40 százalék. Az EU 60 százalékos határt húzott meg, efölött az államadósság már nem elfogadható. Az adósság mértéke mindenhol hasonlóan alakul, más azonban az országok gazdasági ereje, amivel ezt kordában tudják tartani, illetve amely alapján visszafizethetik az adósságot. Nem írástudatlanságról van szó, mindenhol vannak kiváló szakemberek. Inerciáról, emberi gyarlóságról kell beszélni: miként a családok, a magánszemélyek is szeretnek lehetőségeiken túlmenően költekezni, úgy az államok is. Sőt, az országok esetében ez hatványozottan jellemző, mert esetükben a politikai vezetés hozza meg a döntéseket. A politikai vezetés pedig csak rövid távon, mandátuma idejére érdekelt ez ügyben, tehát nem igazán foglalkozik a jövővel. A nemzeti bankok sajnos sok helyütt a politika eszközeivé váltak, s emiatt nem hangozhattak el komolyabb szakmai figyelmeztetések. Szeretném azért hozzáfűzni, hogy az EU-ban csupán három országnak vannak komoly gondjai: Görögországnak, Írországnak és Portugáliának. Amikor az USA adósságválsága előtérbe került és elkezdődött a nagy vita a demokraták és a republikánusok között, akkor az Egyesült Államok nagyon ügyesen Olaszországra és Spanyolországra irányította a figyelmet, és ezeket az államokat emlegették fizetésképtelenekként. Közben semmivel sem adósodtak el jobban, mint mondjuk az USA. Most úgy látom, a pénzügyi cápák Franciaország partjai körül gyülekeznek, ezért a következő lejáratási kampány célpontja ez az állam lesz. Így kívánják egy kicsit elterelni a világ figyelmét az USA-ról, mert minél többet foglalkoznak az Egyesült Államokkal, annál inkább növekszik a nyomás.
Az eurózónát illetően számíthatunk-e drasztikus történésekre, azaz fennmaradhat-e az euró?
– Az eurózóna nagy valószínűséggel fennmarad. Nem látok olyan történést, ami ennek az ellenkezőjét sejtetné. A németek letették a garast, és ez jelentős biztosíték ebből a szempontból. A többiek pedig olyan kiszolgáltatott helyzetben vannak, hogy nem igazán szólhatnak bele a dolgokba. A németek még mindig úgy vélik, hogy kivitelre specializálódott gazdaságuknak és a külföldi német befektetéseknek sokkal többet hoz az eurózóna, mint amennyibe most egyes eladósodott országok megmentése kerül. Az megtörténhet, hogy az euróövezetben a stabil gazdasággal rendelkező országokból formálisan kialakul egy mag, amely a döntéseket hozza meg, a többi ország pedig másodrendű tagként marad a zónában és alkalmazkodik a mag döntéseihez. Az euróövezet felbomlását szintén az USA-ban emlegetik, onnan származnak ezek a hírek. Soros György is egyike az ilyen jellegű állításokat hangoztatóknak. Soros az euró gyengítésében érdekelt, s ezért érthető, hogy lépten-nyomon az eurózóna felbomlásáról beszél. Nagyon vigyázni kell, hogy melyik szakértők értékeléseinek adunk nagyobb hitelt.
A hallottak alapján úgy tűnik, hogy a mostani válsághangulatban nagy szerepe van a médiamanipulációnak is.
– Igen, óriási szerepe van. Ezért nagyon nehéz tisztán látni a dolgokat. Ez vonatkozik a magánemberekre, sőt a szakemberekre, politikusokra is. Gyakran észrevehetjük, hogy bizonyos állítások mögött rejtett motívum is rejtőzik. Más esetekben viszont nagyon nehéz ezt feltárni.
Térjünk vissza az USA-ra: államadóssága nagy része Kína kezében van. Ön szerint ennek függvényében mit tesz majd Kína?
– Igen, Kína az amerikai adósságlevelek, kötvények legnagyobb felvásárlója. Ebből a pozícióból kiindulva, továbbá amiatt, hogy a második világgazdasági nagyhatalom, kemény fellépést engedett magának. Belső reformok végrehajtására és a költekezés csökkentésére szólította fel az USA-t, vagyis bizonyos szempontból megfenyegette. Nem valószínű, hogy Kína ezeket az állampapírokat most áruba bocsátja. Ha ezt mégis megtenné, akkor még inkább zuhanna az Egyesült Államok fizetőképessége, növekednének az amerikai kamatlábak, s így még nagyobb gondokba taszítaná az országot. Az pedig veszélyeztetné a fennmaradt adósságlevelek értékét is.
A mostani, illetve a három évvel ezelőtti történések, úgy tűnik, a globalizáció ellenzőit igazolják: ha a globalizált világban valahol elindul a válság, akkor a dominóeffektus szinte mindenhol tarol…
– Ez pontosan így van. Minél globalizáltabb a világ – és mostanra egyre globalizáltabbá vált –, annál erősebb a dominóeffektus. Napjainkban egyébként már mást értünk ez a fogalom alatt, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt: az információs forradalomnak köszönhetően az adatok rövid időn belül eljutnak a világ minden részére, a tőke vándorol, a gazdasági irányítók közül mindenki mindenhol érdekelt. Ilyenkor a dominóeffektus megkerülhetetlen. Sajnos az első dominó megdöntése gyakran manipulációs szándékkal történik.
Vladimir Gligorov: A cechet mindig rendezni kell
Össze lehet-e hasonlítani a mostani helyzetet a három évvel ezelőtt kitörő gazdasági válság első hullámaival?
– A különbség az, hogy akkor pénzügyi pánik tört ki. Ezúttal az a probléma forrása, hogy valahogyan el kell oszlatni a három évvel ezelőtti válság költségeit. Három évvel ezelőtt az országok és központi bankjaik segíthettek pénzzel, most viszont az adófizetőknek és a hitelezőknek kell fizetniük a cechet. A probléma megoldása szociális és politikai kérdés, és amint láthatjuk, igencsak nehezen megy.
Milyen hatása lehet az új válsághullámnak Szerbia gazdaságára, a majdani külföldi beruházásokra, illetve a már meglévő befektetésekre nézve?
– Ez a válság mélységétől függ. Ha az eurózóna bankrendszereiben problémák alakulnak ki – aminek nagy a valószínűsége –, akkor az komoly nehézségek forrása lehet a beruházásokat és a kivitelt illetően. Persze azt mindig hozzá kell tenni, hogy Szerbia akkor sem vonzó célpontja a külföldi befektetéseknek, amikor éppen nincsen válság.
A dinárt pillanatnyilag mesterségesen tartják az év elejihez képes magas szinten. Mi várható a hazai valuta értékének alakulását illetően?
– A dinár leértékelése egy nagyon is reális lehetőség. Ugyanakkor az árfolyam alakulása sok mindentől függ, ezért nehéz bármit is előrelátni.
Milyen eszközökhöz kellene a szerb kormánynak nyúlnia, hogy megvédje az országot az újabb válságtól?
– A legfontosabb a rendszerbeli reformok folytatása lenne, de ezen a téren semmi sem történik az országban. A monetáris és az adópolitika szintén lehetne jobb, ezen a téren azonban korlátozottak a kormány lehetőségei. Egyre közelednek a választások is, s a kormány emiatt biztosan többet költ majd az elkövetkező időszakban. Hogy mennyivel többet, az attól is függ, hogy a hatalmi koalíció mennyire érzi majd veszélyeztetve pozícióját. Az ellenzék arra számít, hogy a választásokból győztesként kerül ki. De nem azért, mert annyival jobb, hanem mert a mostani hatalmiak nem jól teljesítenek. A kormány sikertelensége valóban nagy probléma. Ennek függvényében a kormánykoalíciós pártok természetesen azon lesznek, hogy növeljék a kiadásokat és minél több ígéretet tegyenek az embereknek.
A hosszú lejáratú hitelek jelentős hányada a svájci frankhoz kötött. Ezeknek a hiteleknek a törlesztőrészlete az utóbbi hónapokban, a svájci frank erősödése miatt, szinte a kétszeresére emelkedett. Várható-e a frank további erősödése, és ennek eredményeként a törlesztőrészletek növekedése? Tehet-e a szerb kormány bármit annak érdekében, hogy a svájci frankhoz kötött hitelek felhasználói kedvezőbb helyzetbe kerüljenek, illetve kellene-e egyáltalán bármit is tennie a kormánynak?
– A mostani helyzetet vizsgálva nem tűnik elképzelhetőnek, hogy a svájci frank leértékelődik. A svájci frankhoz kötött hitelek felhasználóinak, sőt maguknak a bankoknak is, amelyek ilyen jellegű hiteleket fizettek ki, biztosan veszteségekkel kell számolniuk. Egyébként Szerbiában nem óriási összegekről van szó, ezért a hitelezők és az adósok közötti egyezségek megoldást jelenthetnének. A szerb kormány alapjában véve semmit sem tehet ezen a téren. Néhány állam, ahol sokkal nagyobb a svájci frankhoz kötött hitelek aránya, úgy döntött, hogy támogatják ezeket a hiteleket. Ugyanakkor a választásokat megelőző évben járunk, tehát elképzelhető, hogy a szerb állam is egy ilyen intézkedés mellett dönt.
