Öt-, tíz-, húszévenként elkerülhetetlen. Mármint a selejtezés. Ami egyaránt önfegyelmet és kíméletlenséget igényel, hiszen szükségszerűen meg kell válni bizonyos dolgainktól. Ez rendszerint költözködéskor, lakásátalakításkor vagy meszeléskor történik, midőn a bútorok átsétálnak a teherautó rakterébe, vagy csupán az adott helyiség közepére, hogy a piktorok nyugodtan dolgozhassanak. Ekkor tárul fel a múlt. Amelynek részeit, tárgyi valóságát – a spirituális tanok tudói szerint – időnként el kell engedni, hogy a lélek is megtisztulhasson. Persze, van ennél egy praktikusabb szempont is: helyet találni az újonnan vásárolt holmiknak. Mert azok is teret keresnek maguknak. Az ördög viszont tízpercenként közbeszól: „Ez még jó lehet valamire!”. Vagy: „Ha lefogyok, ez még rám jön”. Másfelől pedig egyfajta belső hangként megkondul a kegyelet harangja is: a számunkra kedves személyekhez vagy alkalmakhoz fűződő emlékek. Legyen az éppen egy ruhadarab, egy ajándékba kapott – időközben már megrepedt – váza, egy szerszám, amelyet a szakma rég elfelejtett, esetleg egyszerűen egy képeslap vagy egy megfakult notesz a valaha fontos telefonszámokkal, a régen elhunyt hozzátartozó kézírásával.
Múltunk felgyorsuló forgószínpada benépesül egykori személyekkel, s – tartok tőle – korábbi életszakaszainkkal is, felvillanó eset-sorozatokkal, a mélyből felbukkanó, most markánsan megvilágosodó érzéseinkkel. Egyszóval a szembesülés szigorúságáról lenne szó, a leleplező tükördarabokról. A jóindulatú megbocsátás és a kíméletlenség egyensúlyi párhuzamának rátalálásáról.
A földön egy könyv. Pontosabban az egykori udvari műhely előtti kicsinyke teraszon álló fonott asztal egyik lába alá lett odatéve, hogy ne mozogjanak a ráhelyezett kávéscsészék, ha szünetet tartanak a valamikor irodának is használt terem betonpadlóját felverő munkások. Könyvet egyébként nem szoktam földön tartani, ez most kivétel, hiszen ezúttal a könyveket, folyóiratokat, régi újságkivágásokat is selejtezni kell. Mert ezek is utaznak, költözködnek, gazdájukkal együtt, másfelől időnként maguktól is szelektálódnak. Ide, a műhelybe (másik nevén: kiskonyha) szorultak így a Világjárók sorozat sötétkék kötetei, a gyermekkor legkedvesebb olvasmányai, a vajdasági magyar könyvek közül a másodpéldányok, aztán megszámlálhatatlan mennyiségben Mikszáth és Jókai. Garmadával a már elolvasott könyvek, meg azok, amelyekről tudjuk, soha nem vesszük őket kézbe. Egy régi beázás emlékét viselő meggörbült lexikonok tolják odébb Zola pirosan virító köteteit, szinte kitúrva a Herczeg Ferenc-összest, kartondobozban a legutóbbi költözködés nyomán még kibontatlan könyvek, táskában a Felvidékről nemrégiben kapott ajándékkiadványok, egy rekeszben bakelit hanglemezek (mi légyen a sorsuk? – ilyen régi lemezjátszó már nem kapható), majd a Valóság és a Kortárs c. folyóiratok harminc évvel ezelőtti bekötött példányai, meg a Hídból jó néhány. Egy fiókban a régi Jugoszlávia autótérképei, amott Magyar Szó és Politika a hetvenes évekből.
A munkások küszködnek, hatalmas kalapáccsal meg feszítő csákánnyal törik a padlót. S akkor előbukkan egy hatalmas gyökérzet, amely teljesen épen maradt meg a föld és a beton közé ékelődve (akkor még nem használtak szigetelő nejlont). E gyökérmúmia jelzi, a bő ötven évvel ezelőtt felhúzott épület helyén egykoron fa állt, amit utóbb törölt az emlékezet, illetve nem található már senki az élők sorában, aki megmondaná, milyen fa is volt az. A magát utoljára megmutató gyökér viszont annyira friss és „élő”, ha valahogyan elültetném, talán meg is fogná – dacolva mindennemű selejtezéssel.
A fenti lakásból évtizedekkel korában ideszállított szekrények fából készültek, megemelni lehetetlen őket. A súlyt megkönnyítendő a felső polcokról így a munkások a könyveket és a folyóiratokat (amelyek mégis rendszerezve voltak) nagy csomókban (amennyi a kezükben elfér) a hatalmas, régi kétszemélyes ágyra dobálják. Oda kerül ily módon, összekeveredve, Mikszáth és Jókai, Szerb Antal irodalomtörténete, aztán Grendel, Dobos, Dupka, Balla D., Sütő és Kányádi, Cs. Szabó, a Híd és a Kortárs, meg a legutóbbi szlovéniai utazásunk során kapott néhány magyar kiadvány. Lám, mit hoz a házfelújítás és a selejtezés: a nejlonnal letakart ágy térséges matracán összeállt az egységes magyar irodalom!
