A három és fél évvel ezelőtti parlamenti választások után úgy tűnt, hogy végre egy Európa-orientált hatalmi koalíció állt a szerb állam élére. És valóban: az azóta eltelt időszakban Szerbia az egyik lépést tette meg a másik után az Európai Unió felé vezető úton. Miután az ország idén májusban, illetve júniusban kiszolgáltatta Ratko Mladić és Goran Hadžič hágai vádlottakat, a szerb politikum már úgy vélte, hogy a végén nemcsak az EU tagjelölti státusát nyerhetjük el, hanem Brüsszelben a csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontját is azonnal kitűzik számunkra. Mintha mindenki megfeledkezett volna az ország felett lebegő, pillanatnyilag is nyitott Koszovó-kérdésről. Angela Merkel német kancellár múlt heti látogatására és igen egyértelműnek tűnő sajtónyilatkozatára volt szükség ahhoz, hogy rájöjjünk: Szerbia uniós integrációja még mindig nem annyira kész tény, mint azt az államvezetés megpróbálta elhitetni a közvéleménnyel. Arról, hogy a Koszovóval kapcsolatos tétlenség, illetve fafejűség milyen irányba befolyásolja országunk EU-csatlakozását, Mihal Ramacs politikai elemzővel, a Danas napilap korábbi főszerkesztőjével beszélgettünk.
Angela Merkel Belgrádba utazott, meghallgatta Boris Tadićot, majd nyilatkozott a sajtónak. Ön szerint mennyire volt egyértelmű a német kancellár nyilatkozata Szerbia európai integrációját illetően?
– Szerintem nagyon is világosan fogalmazott a kancellár, talán még világosabban is, mint kellett volna. Hiszem, hogy négyszemközt még határozottabb hangot ütött meg a szerb államfővel szemben. Merkel pontosan azt mondta, amire én személy szerint számítottam is. Világossá tette, hogy ha csatlakozni szeretnénk az EU-hoz, akkor bizonyos dolgokat tisztáznunk kell. A szerb kormány jelenlegi, Koszovó is és az EUis politikája csupán politikai frázis, amelynek semmi köze a realitáshoz és nem vezet semmiféle eredményre.
A szerb kormány Koszovó-politikája miatt veszélybe kerülhet-e a hazai politikum által az idei év végére beharangozott tagjelölti státus elnyerése is?
– Az én értelmezésem szerint ennek a lehetőségét még Tadić is elismerte. Attól tartok, valóban megtörténhet, hogy Szerbia az év végén mégsem nyeri el a tagjelölti státust.
Tételezzük fel, hogy Szerbia mégis tagjelöltté válik. A Koszovó-politika további egy helyben topogása esetén mennyire lenne reális elvárni, hogy a csatlakozási tárgyalások időpontját is kitűzik országunk számára?
– Ez szintén Szerbiától, és nem Brüsszeltől függ. A politikumnak, illetve a közvéleménynek, Szerbiának fel kellene végre fognia, hogy nekünk van szükségünk az EU-ra, és nem fordítva. Nekünk van szükségünk arra, hogy rendezzük a helyzetet országunkban, kezdve a legalapvetőbb dolgoktól, mint mondjuk az oktatás, az egészségügy, vagy az infrastruktúra.
Annak is tanúi lehettünk az utóbbi hetekben, hogy – kezdve az államelnöktől az államvezetés többi képviselőjén át – a hatalmi koalícióból szinte mindenki megváltoztatta az EU-val, illetve Koszovóval kapcsolatos retorikáját. Ha Tadićot hallgatjuk ma, akkor szinte úgy tűnik, mintha kijelentései Vojislav Koštunica szájából hangzanának el. Ön szerint mi a magyarázat erre a fordulatra?
– Egyetértek a megállapítással. Szerintem erre az irányváltásra a magyarázatot a közelgő választásokban kell keresni. Tadić ebben a pillanatban úgy mérte fel az aktuális közhangulatot, hogy ezzel a retorikával több szavazatot lesz képes a Demokrata Párt összegyűjteni. Nem vagyok benne biztos, hogy a DP elnöke jól mérte fel a helyzetet. Koszovóban ezután is a Szerb Radikális Párt, vagy a Szerbiai Demokrata Párt juthat a legtöbb szavazathoz. Tadićnak akkor sincs esélye a koszovói szerbeknél, ha megváltoztatja retorikáját. Esetleg az történhet meg, hogy elveszíti eddigi vajdasági, vagy közép-szerbiai támogatóit, mert a szóban forgó régiókban az emberek másféle hozzáállást várnak el az államelnöktől, illetve a DP-től.
Véleménye szerint az átlagpolgárok hogyan vélekednek az EU-csatlakozás, illetve Koszovó megőrzésének témájáról?
– A felmérések értelmében az euroszkepticizmus egyre növekszik a szerbiai polgárok körében. Ehhez természetesen a propaganda is hozzájárul: ha az emberek gyakran hallják Jeremić, vagy Tadić heves szónoklatait arról, hogy az európaiak mennyire hálátlanok, akkor a közvélemény az EU ellen fordul. A propagandának nagy ereje van. Három hét propaganda egyik irányból a másikba képes átfordítani legalább a polgárok 10 százalékának a véleményét. Egyébként úgy vélem, hogy az emberek legtöbbje belefáradt Koszovóba. Az emberek élni szeretnének, illetve normálisan szeretnének élni. Persze másként néznek a dolgokra az otthonaikból elűzött koszovói menekültek, másképpen a tekintélyes fizetéssel rendelkező szerb állami alkalmazottak Koszovóban, és megint másképpen az átlagos szerbiai polgár. Az átlagember számára saját pénztárcája, a napi kenyér és gyermeke jövője a legfontosabb.
Ha összegeznie kellene az elmondottakat, Ön szerint hogyan néz ki Szerbia európai integrációjának jövője?
– Nem tűnik rózsásnak. A 2008-as parlamenti választások után sokkal közelebb voltunk az EU-hoz, mint amennyire ma vagyunk.
Úgy tűnik, hogy a hatalmi koalíció nagyon elszámította magát, amikor azt hitte, hogy a hágai vádlottak kiszolgáltatása után már semmi sem akadályozhatja az uniós integrációt…
– Igen, az államhatalom számítása nagyon téves volt. A hágai vádlottakat egyébként is az országon belüli nyugalom és béke miatt kellett volna kiszolgáltatni. Téves volt azt hinni, hogy a hágai vádlottakkal üzletelni lehet. Miért adna nekünk bárki is bármit azért, mert kiszolgáltattuk a háborús bűnök elkövetésével vádolt személyeket? Miért adna bárki bármit azért, mert Ratko Mladić börtönbe került? Elvégre ott is van a helye.
Ha a következő parlamenti választások után egy teljesen más hatalmi koalíció állna fel, akkor elképzelhetőnek tartja-e, hogy kedvezőbb irányt vesz majd az ország uniós csatlakozási folyamata?
– Még halvány elképzelésem sincsen arra vonatkozólag, hogy milyen koalíciót hoznak létre a soron következő választások után. Egyébként a radikálisok kivételével a többi párt mind Európa-orientált, a haladók, a szocialisták és a többiek is. Mindannyian támogatják az ország uniós integrációját. A legnagyobb kérdés azonban az, hogy a következő hatalmi koalíció mit tesz annak érdekében, hogy Szerbia sokkal kifejezettebben Európa-orientálttá váljék. Persze a retorika mellett az is fontos, hogy a dolgokat hogyan valósítják meg a gyakorlatban, mert sajnos a szerb politikumot már hosszú ideje a sok beszéd, és a sokkal kevesebb cselekvés jellemzi.
