Új év jön, új ünnepekkel, sőt jövőre két nappal többet is pihenhetünk. A hónap elején ugyanis elfogadták az állami ünnepekről szóló törvényt, amely szerint három ünneppel bővül a naptárunk. Rögtön egy munkaszüneti nappal kezdeném, november 11-vel, az első világháborút lezáró békekötés napjával, míg október 21-e, a második világháború szerb áldozataira való emlékezés napja és április 22-e, a második világháború népirtásának és a holokauszt áldozatainak emléknapja munkanap lesz. A második szabadnapot a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének, vagyis az államiság ünnepének köszönhetjük, ugyanis megtoldották még egy nappal, így nemcsak február 15-e, hanem 16-a is ünnepnapnak számít.
A szerbiai állami ünnepek közé tartozik még az újév, amit január 1-jén és 2-án ünnepelünk és a munka ünnepe, május 1-je és 2-a, amelyek munkaszüneti napoknak számítanak. Állami ünnepnek számít továbbá május 9-e, a győzelem napja is, az viszont nem számít munkaszüneti napnak.
Állami ünnepnek számítanak a vallási ünnepek is, amelyek esetében a munkaszüneti nap jár a szerb pravoszláv karácsonykor, vagyis január 7-én, szerb pravoszláv húsvétkor nagypéntek és húsvét hétfő napján, illetve a szerb nemzetiségű polgár szabadnapot igényelhet a szlavája, vagyis családja védőszentjének napján. Vallási ünnepnek számít még január 27-e, Szent Száva napja, és június 28-a, Szent Vitus (Vid) napja (Vidovdan) is, amelyeket viszont dolgozva ünnepelünk meg.
A más vallásúaknak is jogukban áll munkaszüneti napként ünnepelni vallási ünnepeiket – amiről a munkáltató nem feltétlenül vélekedik mindig így –, a Gergely-naptár szerint ünneplő keresztények karácsony napjakor, húsvétkor pedig nagypéntek és húsvét hétfőn igényelhetnek szabadnapot. A muzulmánok ramazán és kurban-bajram első napján, az izraeliták pedig jóm kippur első napján igényelhetnek szabadnapot. Leszámítva saját vallási ünnepeinket – ami keresztények esetén legalább három nappal többre duzzaszthatja a munkaszüneti napok sorát –, az eddigi 8 állami szabadnap helyett kerek 10 napot fogunk kapni, a többségi polgártársainknak 11 nap jár. Mindez szép és jó, kiváltképp, ha élhetünk jogainkkal, de mégsem kell azonnal örömódát zengenünk, hiszen csupán „követjük” a világot.
A piros betűs ünnepek tekintetében a japánok nyernek, 16 állami szabadnap jár az ottani munkavállalóknak. Az idei év különösen szerencsétlen az anyaországiak számára, ugyanis az ünnepnapok fele hétvégére esett, így csak 5 napot kaptak. Az angolok az idén viszont szerencsések voltak, az alap 8 munkaszüneti nap mellé kaptak még egyet a tavaszi hercegi esküvő tiszteletére. A bolgároknak 13, a kínaiaknak 11, az amerikaiknak, franciáknak és a németeknek 10 ünnepi munkaszüneti nap járt az idén. Mindezt összegezve nem jártunk rossz helyen az idei 8 nappal, a további kettő pedig hab lesz a tortán. Csak nehogy a habot is mi fizessük ki.
Az ünnepnapok kiszámításánál Szerbiában tekintetbe kell venni az egyes állami ünnepek „megmaradásának törvényét”, vagyis azt a jelenséget, hogy a szabadnap nem vész el, hanem átalakul. Vasárnapból automatikusan hétfő lesz. Ez fog megtörténni újévkor is, így hiába esik elseje vasárnapra, hétfő mellett kedd is szabadnap lesz. Persze egyes munkáltatók is jól szeretnének járni, így országszerte egyes vállalatok úgy döntöttek, ha már lúd legyen kövér, legyen ünnep az egész hét. Három nap miatt nem éri meg elindítani a gyárakat és szalagokat, viszont ugyanennyi nappal kevesebb bért és juttatást fizetni annál jobb. Ünnepnapok tekintetében, legalábbis a számukat boncolgatva közeledünk az unióhoz – talán Japánhoz is, bár Szerbia legfeljebb elszigetelt országgá válhat –, de a munkaszellem hibádzik.
Az ünnepnapok növelése talán egy valamire (lenne) jó, méghozzá a fogyasztás növelésére. Ugyan mit tehet a kedves polgár, ha ölébe hullik egyetlenegy szabadnap, ha nem költeni indul? Elugrik egy bevásárlóközpontba sört vesz, meg virslit, vagy a rég bezárt mozi helyett beül az egyik vendéglátóipari egységbe és fogyaszt. Elviekben ezért jobbak az állami ünnepek az egybefüggő szabadságoknál, hiszen ilyenkor nincs idő elrohangálni külföldre, otthon költik az emberek a pénzt, tiszta haszon! Ehhez azonban magasabb életszínvonalra lenne szükség, de mivel az sokunknak már ismeretlen fogalom, így legfeljebb a reklám alatt kikandikálva az ablakon megint felsóhajthatunk, hogy: A fene enné meg, megint esik!
