Örök búcsút veszünk attól a politikustól, aki a vajdasági magyar közösség vezetőjeként, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökeként és a Tartományi Képviselőház elnökeként tiszteletet vívott ki nemcsak a vajdasági magyarság körében, hanem szélesebb körben: Szerbia politikusai és a Kárpát-medence magyarságának a körében is. Már az is nagy érdeme volna, ha csupán a szerb–magyar megbékélésben vállalt volna döntő szerepet, és akik ezt lebecsülik, gondoljanak a kétezres évek elejére, amikor sorozatban érték támadások az itteni magyarokat.
Tudjuk természetesen, hogy a sikerhez nélkülözhetetlen volt mindkét ország vezetőinek a szándéka, de Pásztor István szerepvállalása nélkül korántsem biztos, hogy Szerbia és Magyarország egyaránt arra az útra tért volna, amely példaértékű baráti együttműködéshez vezetett és magas szintre emelte a kapcsolatokat. Naponta láthatjuk ennek a politikai, kulturális és gazdasági hozadékát. Következetes munkájának köszönhetően hiteles politikai vezetőként tevékenykedhetett közvetítőként mindkét ország vezetőinek a szemében.
Az elmúlt években, akár azt is mondhatjuk, egész életében a vajdasági magyarság megmaradását és fejlődését tekintette a legfontosabb céljának. Kezdetben képviselőként, majd politikai vezetőként. Tisztán látta, hogy ez akkor valósulhat meg igazán, ha a két ország a legmagasabb szinten is baráti kapcsolatokat épít. Úgy látta, a megmaradáshoz és a fejlődéshez az itteni magyar közösség egységbe kovácsolása is nélkülözhetetlen, mert a széthúzás túléléséhez kevesen vagyunk.
A vajdasági magyarság karizmatikus, kitartó, határozott és következetes, legfőképp pedig munkájában eredményes vezetőjétől búcsúzunk.
Nyitókép: Pásztor István a Petőfi-bélyeg belgrádi ünnepélyes bemutatóján (Ótos András felvétele)
