2024. december 22., vasárnap

Segítsünk Hannának megtenni az első lépéseket!

A Budi Human jótékonysági szervezet pénzbeli adományokat gyűjt az ötéves Kávai Hanna számára, aki a terhességi 27. hetében császármetszéssel került világra. A születését követően intubálták, majd a neonatalógiai intézetbe szállították.

Életének második napján görcsök léptek fel, majd a gyógykezelésben fenobarbitont kezdtek alkalmazni. Harmincnyolc naposan extubálták, azonban a romló egészségi állapota, valamint a fertőzésre való gyanú miatt három nappal később ismét intubálni kellett.

Az elkövetkező időszakban a kislány műtéten is átesett. A Vajdasági Gyermek- és Ifjúság-egészségvédelmi Intézetben Hannánál Spasticus agyi bénulást (Paralysis cerebralis spastica quadriplegica) és kevert specifikus fejlődési zavart (F83 Disordines evolutionis specifici mixti) állapítottak meg.

Hanna még most sem tud önállóan járni, sok szavat használ, azonban továbbra sem tud mondatokban beszélni. Elengedhetetlen Hanna pszichomotorikus fejlődésének intenzív fejlesztése annak érdekében, hogy előrehaladjon és utolérje a kortársait.

A szülei ilyen úton is kérik a jószándékú emberek segítségét, hogy adományaikkal támogassák Hanna küzdelmét az önállóságért. Az anyagi forrásokat a rehabilitáció és az oktatás, a logopédiai és defektológiai kezelések, a vizsgálatok biztosítására, valamint az ortopédiai segédeszközök beszerzésére fordítanák.

Az adományokat a következő dinár alapú számlára: 160-6000001811226-20, valamint devizaszámlára fizethetik be: 160-6000001812034-21, IBAN: RS35160600000181203421, SWIFT/BIC: DBDBRSBG

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Printscreen/budihuman.rs