2024. december 22., vasárnap

A szabadságba vetett hit nem halványul

Az Itt az idő! című műsorral emlékeztek Szabadkán az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulójára

A cikkhez tartozó képgalériát ITT tekinthetik meg.

A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági, tartományi és helyi önkormányzati tisztségviselőinek, továbbá a Magyar Nemzeti Tanács képviselőinek, a vajdasági magyarság közéleti szereplőinek és intézményvezetőinek, valamint az ünnepi műsorban fellépők családtagjainak részvételével tartották meg pénteken este Szabadkán a Jadran színpadon a Vajdasági Magyar Szövetség március 15-i vajdasági központi ünnepségét. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényen a kiemelt vendégek között Magyar Józsefet, Magyarország belgrádi nagykövetét, Csallóközi Esztert, a Szabadkai Főkonzulátus főkonzulját és Fremond Árpádot, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét köszöntötték. Ünnepi beszédet mondott dr. Nobilis Márton Pál, Magyarország Agrárminisztériumának államtitkára és dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke. Az Itt az idő! című alkalmi műsort koreográfusként, valamint rendezőként Brezovszki Tamara és Brezovszki Roland, míg dramaturgként Brestyánszki Boros Rozália jegyezte. A műsorban a Talentum Egyesület táncegyüttesei és a Duhaj zenekar lépett fel, közreműködött Juhász Gábor és Hajvert Zalán.

 

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

Nobilis Márton Pál beszédében rámutatott, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, illetve a változások és a veszteségek szinte minden magyar családot érintettek. Miután felidézte a 176 évvel ezelőtti történéseket és azok vajdasági vonatkozásait, az aktuális, ukrajnai háború tekintetében aláhúzta: Magyarország továbbra is a béke pártján marad, nem enged semmiféle nyomásnak. Nobilis Márton Pál beszédében az Európai Unióban jellemző kihívásokra, valamint a június elején esedékes európai parlamenti választások témájára ugyancsak kitért.

Az Európai Unióban egyre hangosabbak azok, akik egyfajta európai egyesült államok létrehozását szorgalmazzák, ám Magyarország nem fogadhatja el ezt az irányt, azaz nem bólinthat rá, hogy egy birodalmi központból, Brüsszelből diktáljanak, fogalmazott Nobilis Márton Pál. Hangsúlyozta, Magyarország nem engedheti meg, hogy szuverenitását és nemzeti értékeit feláldozzák egy olyan rendszerben, amelyben egy központ veszi át az irányítást a nemzetállamok felett.

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

A NEMZET EGYSÉGÉNEK BIZONYÍTÉKA

„Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ünnepén megerősíthetjük fogadalmunkat, hogy soha nem mondunk le szuverenitásunkról és önrendelkezési jogunkról.” – nyomatékosította Nobilis Márton Pál.

– Itt a lehetőség, hogy kiálljunk a nemzetállamok szabadsága mellett. Júniusban európai parlamenti választások lesznek. Ez alkalom lesz arra, hogy hangot adjunk az értékeknek, amelyek összekötnek bennünket, magyarokat. A Fidesz már az előző európai parlamenti választásokon is nemzeti listát állított, amely lehetőséget teremtett a határon túli magyar közösségek számára, hogy képviseltessék magukat. Így volt az előző listákon befutó helyen a vajdasági magyarság képviselője, aki nemcsak bejutott az Európai Parlamentbe, hanem nagyszerű munkát is végzett ott. A nemzeti lista állítása egyértelmű üzenet, hogy politikai közösségünk mindig is azért harcolt, és azért is fog harcolni, hogy a magyar érdekek még hangsúlyosabban érvényesüljenek mindenhol. Az, hogy a Fidesz–KDNP EP-listáján eddig is helyet kaptak külhoni magyar képviselőjelöltek, kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy az anyaországban kétharmados felhatalmazással kormányzó erő komolyan gondolja a magyar nemzet egységét. (…) Az egységes magyar nemzet eszméjének hirdetése nem csak szavak szintjén jelenik meg. Azzal, hogy a magyar kormány kiterjesztette a magyar állampolgárságot a külhoni magyarokra, közjogi értelemben is magához ölelte az utódállamok magyarságát. Örülünk annak, hogy a Délvidéken is sokan váltak magyar állampolgárrá, valamint bízunk abban, hogy közülük minél többen szavaznak majd az európai parlamenti választáson – fogalmazott beszédében Nobilis Márton Pál.

Az államtitkár a továbbiakban arról ejtett szót, hogy a magyar kormány elszántan küzd Szerbia mielőbbi európai uniós csatlakozásáért. Rámutatott, a VMSZ régóta partnere a magyar kormánynak a közös kiállásban. A nemzeti érdekek érvényesítéséért vívott csatában Pásztor István elvesztése felfoghatatlan veszteség mind a vajdasági magyarok, mind a magyar nemzetpolitika számára, emelte ki. Rámutatott, megnyugtató ugyanakkor, hogy Pásztor Bálint, a VMSZ új elnöke tovább szándékozik vinni édesapja örökségét, amiben mindig számíthat a magyar kormányra.

Nobilis Márton Pál: Pásztor Bálint, a VMSZ új elnöke mindig számíthat a magyar kormányra (Molnár Edvárd felvétele)

Nobilis Márton Pál: Pásztor Bálint, a VMSZ új elnöke mindig számíthat a magyar kormányra (Molnár Edvárd felvétele)

ÖSSZEFOGÁS ÉS EGYSÉG

Beszédének bevezetőjében Pásztor Bálint köszönetet mondott, hogy Nobilis Márton Pál a magyar kormány további támogatásáról biztosította a vajdasági magyarságot, majd aláhúzta, hogy az anyaország is számíthat a vajdasági magyarok támogatására, nemcsak a közelgő európai parlamenti választások tekintetében, hanem máskor is.

Pásztor Bálint a folytatásban beszélt a múltról, ezzel összefüggésben pedig a jelenről és a jövőről, illetve az örök érvényű értékekről és a soha nem változó célokról.

„Ország, haza – sok ország van, de haza csak egy, ezt a hazát nekünk kell megteremtenünk és megóvnunk. Otthon az, ahova hazamegyünk, a haza viszont az, ahol otthon vagyunk. Ezért nekünk mindannyiunknak mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezeréves szülőföldünkön otthon érezhessük magunkat, hiszen ahogyan Petőfi fogalmazott, haza csak ott van, hol jog is van. Meg kell teremtenünk a jogainkat és a jogainkkal élnünk kell” – fogalmazott Pásztor Bálint.

A történelmi eseményekkel kapcsolatban rámutatott, 1848. március 15-én a magyarság modern értelemben nemzetté vált, de ennél sokkal több történt: megteremtették a parlamentáris Magyarországot, lebontották a feudalizmust és olyan értékeket adtak az európai népeknek, amelyeket ma is a civilizáció legfőbb vívmányai között tartanak nyilván. Szavai szerint a magyarság 1848-nak köszönheti nemzeti önazonosságának megtartását, de a szabadságba vetett hitét, és önbecsülését egyaránt, továbbá a példát arra, hogy az elnyomást nem kell tűrni, a célért pedig érdemes és kell is küzdeni. 1848-nak köszönheti a magyarság a példát arra, hogy az összefogásnak eredménye van, az egységnek pedig ereje, emelte ki, ezzel összefüggésben emlékeztetve, hogy a dicsőséges forradalom az ellentétek a nemzet érdekében való háttérbe szorításáról szólt. A szabadságharc vezéregyéniségei nem szobákban ülve vádaskodtak, és nem arról beszéltek, vagy írtak, hogy mi nem jó, mert ők a nemesek, vagy a tanultak – ma értelmiségként neveznék őket –, hanem összefogtak és szolgálták a nemzet ügyét, fogalmazott a VMSZ elnöke. Hozzátette, „nem elemeztek és találgattak, nem észvertek, hanem odaálltak és húzták a nemzet igáját, hogy levethessük a rabigát.”

– Az elmúlt négy és fél hónapban mi is összekapaszkodtunk, és ahogy apám mondta volna, mentünk és csináltuk. Köszönöm mindenkinek, hogy ez így volt, a vajdasági magyarságnak pedig köszönöm, hogy sikerült megőriznünk politikai önállóságunkat és olyan választási eredményt tudtunk elérni, amelynek köszönhetően növeltük mandátumaink számát, illetve amely révén a vajdasági magyar közösség a VMSZ képében a szerbiai belpolitikai színtér megbecsült része marad a továbbiakban is – osztotta meg gondolatait Pásztor Bálint.

A jelenkori szövetségekről szólva aláhúzta, Magyarországon a Fidesz–KDNP pártszövetséggel, míg Szerbiában a Szerb Haladó Párttal való szövetséget óhajtják fenntartani, hiszen az eredményekhez szövetség szükségeltetik. A célok vonatkozásában hangsúlyozta: a célok ma ugyanazok, mint Petőfinek, vagy Kossuthnak, vagy Deáknak voltak, hiszen haza csak ott van, hol jog is van. „A hazát kell megőrizni és a jogainkért kell küzdeni, az oktatás, a kultúra, a nyelvhasználat és a tájékoztatás területén, köszönet a Magyar Nemzeti Tanácsnak, hogy az identitás megőrzéséhez nélkülözhetetlen területeken partnere a VMSZ-nek.” – mondta Pásztor Bálint.

A közeljövő választási megmérettetéseiről szót ejtve a VMSZ elnöke emlékeztette hallgatóságát, hogy az európai parlamenti választás vonatkozásában az a feladat, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a Fidesz–KDNP pártszövetség számára biztosítsák a vajdasági magyar közösség szavazati joggal rendelkező képviselőinek 99 százalékos támogatását.

– Másrészről az is feladatunk, hogy képviselőt küldjünk az Európai Parlamentbe, annak érdekében, hogy ne csupán a magyar állampolgárok jelentsék a normalitást, hanem egy szerb–magyar kettős állampolgár is bizonyíthassa, hogy Európának még van olyan szeglete, ahol nem mondtak le az európai értékekről. Emellett helyi önkormányzati választások is várnak ránk, a feladat az, hogy megőrizzük és bővítsük a hídfőállásokat, annak érdekében, hogy helyi szinten is megfelelő képviselettel rendelkezzen a vajdasági magyarság – taglalta Pásztor Bálint.

A pártelnök a folytatásban Pásztor István érdemeiről szólt. A VMSZ előző elnöke állhatatosan szolgálta közösségét, kitartó munkája, hozzáértése és diplomáciai készsége vitték a VMSZ nagy volumenű, egész Vajdaságot fejlesztő, ugyanakkor országhatárokon is átívelő projektjeit sikerre. Rámutatott, ő volt az, aki a magyar pártok közötti összefogást nemcsak kezdeményezte, hanem meg is valósította. Az összefogást a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Magyar Egység Párt és a VMSZ között óvjuk és fenntartjuk, nyomatékosította. Hozzátette, Pásztor István volt az, aki megtalálta a hangot a szerbekkel és megalkotta a szülőföldön boldogulást támogató leghatásosabb eszközt.

Gondolatait Pásztor Bálint S. Nagy Istvánt és Máté Pétert idézve zárta: „…Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele