2024. december 21., szombat

A progresszív fejlődés stabilitást követel meg

Miloš Vučević: Az új kormány előtt politikai kihívások is állnak, de az ország intenzív fejlődését is célként tűzték ki

Az új kormány a lehető legnagyobb mértékben a folytosság kormánya lesz, emelte ki ma Miloš Vučević kormányalakító expozéja kezdetén a köztársasági képviselőház mai különleges ülésén, amikor a parlamenti képviselők a kormány megalakításáról kezdték meg a vitát. Vučević rámutatott, az elkövetkező időszakban az ország sorsa nem csak az államvezetéstől függ majd, hanem a világ történéseitől is. Mint mondta, Szerbia nem lehet csendes megfigyelője a történéseknek, hiszen azok nagyon is kihatással vannak az ország fejlődésére. Leszögezte, Szerbia ezek után is a béke és a stabilitás megőrzése mellett politizál majd, hiszen mindezek nem csak az ország alapelveit képezi, de ezen felül az ország érdekeit is szolgálják. A tervezett gazdasági fejlődés is megköveteli, hogy béke és stabilitás legyen a régióban és szélesebb környezetünkben is.

Ana Brnabić, a köztársasági képviselőház elnöke, miután Miloš Vučević közzétette a kormány új összetételének névsorát és kérvényt nyújtott be a parlamenthez az ülés megtartásra, mára, vagyis május 1-ére hívta össze a parlamenti ülést, hogy megalakulhasson az új kormány.  Az ülés elején felolvasta azoknak a képviselőknek a névsorát, akik benyújtották lemondásukat a képviselői posztról. Olyan képviselőkről van szó, akik a kormány tagjaiként folytatják majd politikai tevékenységüket.

Vučević expozéjában rámutatott, Szerbia külpolitikájának két sarokkövét a politikai függetlenség és a katonai semlegesség képezi majd. Elmondta, az ország ezek után az eurintegrációra törekszik, ám kihangsúlyozta, hogy a csatlakozási folyamat évről évre egyre lassúbb, aminek politikai okai vannak: egyrészt Koszovó függetlenségének elismerését kívánják egyesek rákényszeríteni az országra, illetve a szankciók bevezetését Oroszországgal szemben.

A kormányalakító elmondta, a régió gazdasági integrációjával minden ország csak nyerhet, közöttük Szerbia pedig a legtöbbet. Hozzátette ugyanakkor, hogy be kell látni, a gazdasági növekedés legnagyobb esélyei Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában rejlenek, így véleménye szerint ezeken a területen Szerbiának is meg kell erősítenie a jelenlétét. Éppen ezért, mint kiemelte, az ország Kínával való együttműködésének nagy jelentősége van. Bejelentette a szabadkereskedelmi megállapodás ratifikálását is.

Elmondta, az ország szuverenitása és területi integritása megőrzése jelenti majd a nemzetközi szintéren Szerbia és kormánya számára a legnagyobb kihívást. Kihangsúlyozta azt is, hogy a globális geopolitikai esmények arra ösztönzik az országot, hogy megerősítse saját védelmi kapacitásait, ám ez mint mondta, nem azt jelenti, hogy az ország háborúra készülne, csupán az államvédelmet erősíti. Majd emlékeztetet a katonság szerepére a természeti csapások elleni védekezésben.

Felsorolta a szomszédos országokkal való viszonyaink állását, majd rámutatott, Szerbia és Magyarország viszonya történelmi csúcspontra jutott, soha korábban nem emlegették egymást baráti országként, ebben pedig nagy szerepet tulajodnított Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség volt elnökének, aki mint mondta, hitte, hogy a szerbiai magyarság tagjai nem csak a szerbek barátai, hanem Szerbia állampolgárai is. Rámutatott arra, hogy Észak-Macedónia több, mint partnerország, hogy Albániával ugyan vannak nézetkülönbségek, ám az együttműködésre is nagyon sok lehetőség van. Montenegró és Bosznia-Hercegovina esetében pedig a szoros testvéri viszonyokat hangsúlyozta. Minden esetben az együttműködésben és az összetartásban való lehetőségeket hangsúlyozta ki.

A gazdaságpolitikáról szólva méltatta az eddigi eredményeket, és kiemelte, az Ugrás a jövőbe 2027 elnevésű program lehetővé teszi, hogy addigra az átlagkereset 1400-ra, a nyugdíjak pedig havi 650 euróra emelkedjenek. Szavai szerint a munkanélküliségi ráta 2027-ben nyolc százalék, a szegénységi ráta pedig 16 százalék lesz majd.

Szerbiában egyre inkább nő az építőipar teljesítménye, hamarosan az ország egy nagy építőhely lesz a kormányalakító szerint, aki felsorolta azokat a nagyberuházási projektumokat, amelyek jelentős infrastrukturális fejlődést jelentenek majd az ország számára, legyen szó közutakról vagy vasútról. Mint mondta, egy európai ország sem épít annyi kilométer gyorsvasutat, mint Szerbia. Négy év alatt 6000 kilométernyi útat terveznek kiépíteni és felújítani, ami a teljes közúti infrastruktúra felújítását jelenti majd az országban, ám a folyami utak is a kormány fókuszában lesznek majd, ahogy a légi közlekedés is.
A sportba való beruházásokra a nemzet egészségébe való beruházásokként értékelte, így az elkövetkezőkben is nagy hangsúlyt fordítanak majd ezekre, hogy minél többen foglalkozzanak sporttal, és az ország minél jobb eredményt érhessen el a nemzetközi megmérettetéseken. A sportturizmus és a sportinfrastruktúra is így része lesz az Ugrás a jövőbe 2027 projektumnak. A kormányalakító a kultúrába, illetve a környezetvédelemben rejlő lehetőségeket is ismertette, illetve azokat a törvénymódosításokat és projekteket is felsorolta, amelyek gazdasági, infrastrukturális és energiaügyi, illetve több esetben idegenforgalmi fejlődéshez vezethetik az országot. Az idegenforgalom fejlesztésébe szinte az egész országot bekapcsolták, és arra számítanak, hogy Szerbia ezáltal egy új arcát mutathatja majd meg. Vučević szerint Szerbia az idegenforgalom terén vezetői szerepet tölthet be nem csak a régióban, hanem szélesebb körben is, csupán a lakosságnak is hinnie kell ebben. Már most rekordértékeket mutathat fel a látogatók számát tekintve. A kultúra terén szeretnék elérni, hogy Szerbia az alkotások kapcsán a régió legvonzóbb országa legyen, hiszen ez nem csak a kultúra fejlődéséhez vezet majd, hanem a szerb kulturális tevékenységet teszi még láthatóbbá a nemzetközi szintéren. Az Ugrás a jövőbe projektum a kultúrát prioritásként kezeli majd.

Miloš Vučević kitért a mezőgazdaságra is, hiszen mint mondta, az az ország GDP-jének jelentős százalékát adja. Összegezve az elmúlt időszakot, elmondta hogy az elmúlt tíz évben háromszorosára nőtt az agrárbüdzsé, sikerült törleszteni az állam adósságát a termelők felé. Elmondta, a mezőgazdasági rendszer teljes digitalizálása és a mezőgazdasági termékek minőségének növelése áll majd a kormány figyelmének a középpontjában, ahogy a versenyképesség növelése is prioritást élvez. Szeretnék megállítani a jószágállomány csökkenő tendenciáját, hiszen az egyik legfontosabb mezőgazdasági ágazatot a jószágtenyésztés képezi, így növelni fogják a támogatási intézkedéseket, illetve olyan lépéseket terveznek, amelyek megvédik majd a mezőgazdasági termékek árát az európai piacon érzékelhető áringadozástól. Mint mondta, a halászat, a vadászat és a bortermelés fejlesztése kiemelt helyen szerepel majd, ahogy a mezőgazdaságba való beruházás is, így az öntözőrendszerek bővítése, kiépítése és felújítása is. Hozzátette, hogy az élelmiszerellátás ezekben a nehéz geopolitikai időkben még fontosabbá vált.

Az igazgságszolgáltatás kapcsán rámutatot arra, hogy sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani azokra, akik úgy érzik, nem tudják érvényesíteni jogaikat, és kihangsúlyozta, hogy az erőszaktevőket sokkal nagyobb büntetéssel kell sújtani. 

Elmondta, hogy egy nemzeti kisebbség sem érezheti magát megkülönböztetve, szabadon gyakorolhatja saját nyelvét, vallását. Kiemelte, a házasság nő és férfi között köttetik meg, és ő támogatja a családi értékeket, hiszen az képezi a társadalom alakövét, ám ez nem azt jelenti, hogy bármilyen kisebbség veszélyben érzheti magát, senki jogai sem sérülhetnek.

Az oktatás is a kormány prioritásai között szerepel, hiszen ez teremti meg a nemzet alapjait, szögezte le Vučević. A duális oktatást emelte ki, amivel az elmúlt időszakban is már jelentős eredményeket értek el, de mint mondta, ezen tovább szeretnének dolgozni, hogy a fiatalok minél előbb gyakorlati tudást szerezhessenek, és munkába állhassanak, ez ugyanis hozzájárul az ország gazdasági növekedéséhez. A diákcsere programok, de a tanárok bilaterális együttműködése is kiemelt figyelmet kap majd. Már eddig is jelentős összegeket fektettek be az iskolák és a diákotthonok felépítésébe és felújításába, ám az elkövetkezőkben is újabb összegeket fordítanak majd minderre. Mint monta, az innovációs programok terén a vezető országok közötti pozícióját szeretné megőrizni Szerbia. Kihangsúlyozta, be kell vezetni a középiskolai oktatás kötelező elvégzését, hiszen azok az országok, amelyekben ezt megtették, jelentős gazdasági fejlődést tudnak felmutatni. A kormány a fiatalok foglalkoztatást és önfoglalkoztatást külön figyelemmel követi majd. Szerbia nem az az állam, ahonnal e kell menni, hanem az az ország, ahol meg kell maradni, és aminek fejlesztéséhez hozzá kell járulni. Nincs szebb ország Szerbiánál, hangsúlyozta a kormányalakító.

Kitért az egészségügyi fejlesztésekre is, és elmondta, minden kórházat felszerelnek majd mindazokkal az eszközökkel, amelyek a diagnózis és a gyógykezelés elvégzéséhez szükségesek. Mint mondta, az elkövetekző időszakban minden nőgyógyászati klinikát és rendelőt felújítanak. Felsorolta azokat a munkálatokat, amelyek az ország területén folyamatban vannak, és amelyek az egészségügyi ellátás minőségéhez járulnak hozzá. Mint mondta, jelentős összegeket fordítanak majd arra, hogy a primáris egészségügyi ellátás minden polgár számára elérhetőbb legyen.

Miloš Vučević mintegy három órán keresztül részletezte az új kormány célkitűzéseit és feladatait, prioritásait. A beszéd vége felé, amikor Vučević a bűnözés és a korrupció elleni törekvésekről beszélt, ellenzéki képviselők fotókkal a kezükben álltak a kormányalakító elé, és nemtetszésüknek adtak hangot. Miloš Vučević egy pillanatra sem állt meg a beszédében, de egy-egy szóban válaszolt is az ellenzék vádjaira. Végül a biztonsági szolgálat tagjai csendesítették le a hangoskodó képviselőket, akiket a házelnök figyelmeztetésben részesített.

Vučević beszéde végén ismertette kormánya tagjainak névsorát. Arra kérte őket, hogy szellemi és fizikai kapacitásaikat a haza védelmére fordítsák.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Miloš Vučević (Ótos András felvétele)