A málna kilogrammonkénti 250 dináros felvásárlási ára miatt elégedetlenkedő málnatermelők ma 13 óra körül lezárták a közúti csomópontot Požegánál – közli a Beta hírügynökség.
Mileta Pilčević, a Vilamet Egyesületének elnöke elmondta, hogy a termelők Ariljeban gyülekeztek, ahonnan több kilométeres traktorokból és autókból álló sorban vonultak Požega felé.
A tiltakozás szervezője szerint az elégedetlen termelők nem az egyesület által, hanem a közösségi oldalakon keresztül szervezkedtek, amelyhez a Vilamet is csatlakozott.
Szavai szerint a rendőrség is megjelent az úton, de „nem bántotta őket”.
Pilčević kijelentette, nem tudja, hogy Aleksandar Martinović mezőgazdasági miniszter melyik termelőkkel és felvásárlókkal állapodott meg a 250 dináros felvásárlási árról, mivel a legutóbbi, június 5-ei találkozón ilyen megállapodás nem született.
Nyitókép: pixabay.com