2024. augusztus 23., péntek

Macron Belgrádba látogat

A francia elnök érkezését a jövő hétre várják

Emmanuel Macron hivatalos látogatást tesz Szerbiában augusztus 29-én és 30-án, közölte tegnap az elnökség sajtószolgálata. Franciaország elnökének érkezését Aleksandar Vučić államfő hónapokkal korábban, még párizsi látogatása során, a párizsi Szerb Ház megnyitásakor jelentette be. Akkor kiemelte, hogy kevés olyan ország van, mint amilyen Szerbia, ahova rövid idő alatt néhány állami vezető látogatott el. Ugyanis nemrégiben itt járt Olaf Scholz német kancellár és Hszi Csin-ping, Kína elnöke is.

Aleksandar Vučić és Emmanuel Macron legutóbb a párizsi olimpiai játékok megnyitóján találkozott, akkor a szerb államfő részt vett a Élysée-palotában a világvezetők számára megtartott fogadáson.

Mint arra a Tanjug hírügynökség rámutatott, a mostani francia elnök hivatalosan először 2019 júliusában járt Belgrádban, amikor Szerbia és Franciaország diplomáciai kapcsolatainak 180. évfordulóját ünnepelték. Macron és Vučić akkor együtt leplezte le a Kalemegdanon azt a felújított szoborkompozíciót, amelyet Szerbia hálából emelt Franciaországnak az első világháborúban kapott segítségért. A látogatás során a két ország 22 együttműködési megállapodást írt alá, amelyek között volt a belgrádi metró megépítésének szándéknyilatkozata is.

Médiainformációk szerint az augusztus végén várható találkozó fókuszában gazdasági és katonai együttműködés szerepel majd, hiszen a szerb államfő korábbi kijelentései szerint Szerbia Rafale vadászgépek megvásárlását tervezi. Vučić kiemelte, az eddigi legnagyobb összeget, mintegy 3 milliárd eurót szeretnének ezáltal a katonaság felszereltségére fordítani.

Várhatóan az energiatranzíció is napirenden szerepel, hiszen Szerbia és Franciaország az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák kapcsán már aláírt egy együttműködési szándéknyilatkozatot. Így elkezdődtek a tárgyalások a két ország között a vízerőművek és a nukleáris erőművek terén.

Vučić júliusi, párizsi útja során még azt jelentette be, hogy Macron érkezésére szeptember 5-én, illetve 6-án lehet számítani, ám most már biztos, egy héttel korábban sort kerítenek rá. Az államfő már akkor előrevetítette, hogy a francia elnök látogatásával újabb fontos államközi megállapodásokra kerül sor, hiszen Macron a Franciaország és Szerbia közötti viszonyt szilárdnak, őszintének és strukturálisnak tartja, s ez nemcsak a két ország, hanem az egész régió számára gyümölcsöző lehet.

A külügyminisztérium honlapján feltüntetett adatok alapján Szerbiában több mint száz francia vállalat tevékenykedik, amelyek mintegy 12 ezer személyt foglalkoztatnak.

A francia Vinci Airports kapta meg a belgrádi Nikola Tesla Repülőtér koncessszióját 25 évre.