Goran Vesić közlekedési és infrastrukturális miniszter elmondta, hogy elhagyta Münchent a német Deutsche Bahn vonata, amely az Újvidékről Szabadkára tartó gyorsvasút tesztelésére szolgál majd, írja a 021.rs hírportál.
Hozzátette: a vonatot szeptember 23-ától fogják használni. Bejelentette, hogy november 25-én adják át a vasutat a forgalom számára.
Vesić emlékeztetett arra, hogy a vasútnak az építése augusztus 1-jén fejeződött be, és időközben egy holland cég a vasút statikai ellenőrzésén dolgozott.
Rámutatott, hogy az Újvidéktől Szabadkáig tartó gyorsvasút több mint 100 kilométer hosszú, és köszönetet mondott a kínai China Railway International cégnek, amely szerinte a világ egyik legjobb nagysebességű vasutak építésével foglalkozó cég.
– Majdnem egy évvel a határidő lejárta előtt végeztek a munkálatokkal, és tökéletesen megcsinálták azt – szögezte le Vesić.
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele