2024. október 6., vasárnap

Egyre többet költenek a szülők iskolán kívüli tevékenységekre csemetéik számára

A tanév kezdetével a iskolán kívüli foglalkozások is elkezdődtek. Előfordul az is, hogy egy-egy gyereknek több aktivitáson is részt vesz, ami megterheli a szülők pénztárcáját, az ilyen célra félreteendő összegek gyakran meghaladják a 15-20 ezer dinárt gyerekenként, írja az N1.

A gyerekek leggyakrabban valamilyen sportot választanak iskolán kívüli aktivitásnak, de többen táncra, nyelvórára, zeneiskolába, színészeti szakcsoportra, vagy rajzra járnak. A tagdíjak vagy az órák általában több ezer dinárba kerülnek, és ha ehhez hozzáadódik a szükséges felszerelés, akkor az összeg jelentősen megnő.

Ha a gyerek úgy dönt, hogy kosárlabdát vagy röplabdát edzene, akkor a szülőknek 2500-4000 dinárt kell elkülöníteniük a tagdíjra, míg az olyan harcművészetek, mint a judo, aikido, taekwondo, karate 2-4000 dinárba kerülnek. A lányok körében nagy népszerűségnek örvendő ritmikus gimnasztikához mintegy 4000 dinárt kell félretenni. Az úszóiskolák árai Belgrádban 5000 dinár körül mozognak.

A tenisz továbbra is a drágább sportágak közé tartozik – életkortól és heti edzésszámtól függően mintegy 8000 dinártól 14 ezerig mozog a tagdíj. A nem túl olcsó kategóriába tartoznak az olyan sportágak is, mint a lovaglás, ahol az egyéni órák ára meghaladja az 1500 dinárt.

A zeneiskolákban a tandíjak változóak, a legdrágábbak az egyéni órák. Ha nyelviskoláról van szó, általában havi 50 euró körüli összeget kell elkülöníteni az órákra.

Mindezek ellenére jó hír lehet a szülők számára, hogy szinte nincs olyan helyi önkormányzat az országban, ahol ne biztosítanának ingyenes foglalkozásokat a gyermekeknek.

Nyitókép: pixabay.com