2024. december 22., vasárnap

November 1-től kötelező a téli gumi és a téli felszerelés használata

November 1-től a szerbiai járművezetőknek törvényi előírása szerint mind a négy keréken téli gumit kell felszerelni az autóikra, közli a Vajdasági RTV.

Tamara Ninić, a Szerbiai Autó-Motoros Szövetség (AMSS) munkatársa a Tanjugnak elmondta, hogy a téli gumiabroncsok mintázatának legalább négy milliméternek kell lennie. Az autósoknak kötelező a téli felszerelés, amiben négy téli gumi, valamint a kiegészítő téli felszerelés van, ami láncot vagy egyéb tapadást fokozó eszközt tartalmaz, aminek kötelezően a csomagtartóban kell lennie.

A szerbiai autósok továbbra is használhatják az univerzális gumiabroncsokat is, amik minden évszakhoz megfelelnek. A nyári és téli, valamint az univerzális abroncsok között a különbség a mintában és a különböző hőmérsékleteken való viselkedésében van. Ha 7 Celsius-foknál alacsonyabb a hőmérséklet, a nyári abroncsok elvesztik tulajdonságaikat, és nem biztonságos rajtuk közlekedni. Ilyen körülmények között a téli abroncsok sokkal jobban teljesítenek, még száraz útburkolat mellett is.

A sofőrök, akik nem tartják be ezt a rendelkezést, pénzbírsággal sújthatók. Ezért a vétségért a természetes személyekre 6-20 ezer dinárra szabható bírság, a jogi személyeknél pedig jóval magasabb összeg, a bírság 100 ezer dinár fölé emelkedik.

Figyelmeztetnek, hogy a téli gumikon kívül a tél előtt ellenőrizni kell az egész járművet – akkumulátort, ablaktörlő lapátot, ablakmosó folyadékot és egyebeket.

A gyártók becslése szerint az abroncsok négy-hat évig bírják, ez pedig a futásteljesítménytől függ, a gumicsere ára pedig 500–1400 dinár között mozog.

Ami a téli gumik árát illeti, azok mérettől és gyártótól függően változnak, így a legolcsóbbak a legkisebb átmérőjűek, amelyek 4000 dinár körüli áron vásárolhatók meg, míg a nagyobb átmérőjűek 20 000 dinárba kerülnek darabonként , és ha a gyártó egy jól ismert márka – az ár elérheti a 70 000 dinárt is eléri az áruk.

A KRESZ előírja, hogy az autókon november 1-től április 1-ig kötelező a téli gumiabroncs.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay.com