2024. december 22., vasárnap
IZREAL-PALESZTÍN HÁBORÚ

Libanonban háromezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma

Háromezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Libanonban az izraeli hadsereg és a siíta Hezbollah milícia közti fegyveres konfliktusban – közölte hétfőn az ország egészségügyi minisztériuma.

Vasárnap 16 ember vesztette életét és 90 ember sérült meg – közölte az egészségügyi tárca. A hatóságok általában csak másnap este közlik a halálos áldozatok számát.

A tizenhárom hónapja tartó konfliktus során legkevesebb 3002 ember vesztette életét és 13 492-en megsebesültek; a halottak között 589 nő és legkevesebb 185 kiskorú van. A libanoni egészségügyi minisztérium adataiban nem tesz különbséget a polgári lakosság és a Hezbollah fegyveresei között.

Azután, hogy a Hamász palesztin iszlamista szervezet 2023. október 7-én terrortámadást követett el Izrael ellen, Izrael pedig megtorló hadjáratot indított ellene a Gázai övezetben, a Hezbollah libanoni siíta szervezet is csatlakozott ebbe a háborúba a Hamász oldalán.

A kétfrontos konfliktusnak a Libanont érintő része drámai mértékben fokozódott 2024. szeptember 24-én, amikor Izrael intenzív légitámadásokba kezdett a Hezbollah ellen. Az izraeli hadsereg célja a Hezbollah visszaszorítása a közös határvidékről, hogy az észak-izraeli lakosok visszatérhessenek otthonukba. Izrael aztán október 1-jén megkezdte szárazföldi offenzíváját is Dél-Libanonban, és óriási pusztítást okozott a határmenti falvakban. Ezzel párhuzamosan a levegőből Libanon északabbi részeit is intenzíven kezdte támadni.

Izraelben 72 ember, köztük 30 katona vesztette életét a Hezbollah támadásaiban.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay.com