Jövő év márciusától a munkaadókat összekötik az egészségügyi intézményekkel, vagyis az orvosokat a Köztársasági Egészségügyi Biztosítási Alappal, mégpedig azért, hogy a betegszabadságról szóló bizonylattal könnyebben boldogulhassanak a polgárok. Miután működésbe helyezik az e-Bolovanje rendszert, azoknak, akik betegszabadságra kényszerülnek, jövő márciustól, már nem kell azzal foglalkozniuk, hogy miként juttatják el a munkáltatónak a szükséges bizonylatot, hanem az átmeneti munkaképtelenségről szóló igazolást az orvos, illetve az egészségügyi intézmény elektronikusan fogja eljuttatni a munkaadónak, mint ahogy a betegszabadság lezárásáról szóló bizonylatot is – mutatott rá Emilija Ničić, a rendszer kidolgozásával megbízott NALED munkatársa. Mint rámutatott, a munkáltató közvetlenül az egészségügyi intézménytől kapja meg ezeket az információkat.
– Amikor az orvos úgy ítéli meg, hogy betegszabadságra van szükség, és beírja azt a rendszerbe, az erről szóló információ közvetlenül a munkáltatóhoz kerül, anélkül, hogy a betegnek papíron vagy bármilyen más formában tájékoztatnia kellene arról – közölte Ničić, hozzátéve, hogy a munkáltató információt kap arról is, hogy az orvos milyen hosszú lábadozási időt rendelt el, illetve mikor kell a páciensnek ellenőrző vizsgálatra menni.
– Ki kell azt is emelni, hogy a munkaadó nem tekinthet bele a munkavállaló egészségügyi dokumentációjába, csupán a betegszabadságot érintő információkhoz juthat hozzá – mondta Ničić.
Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)