Siniša Mali pénzügyminiszter ma kijelentette, hogy az állam lakáshitel-programjának célja, hogy a fiatalok rendkívül kedvező feltételek mellett vásárolhassanak ingatlant. Mint mondta, a bankokkal egy százalékos letétben egyeztek meg. A tárcavezető arra számít, hogy a fiatalok nagy számban élnek majd a lehetőséggel.
Mali elmondta, hogy Aleksandar Vučić államfő szombaton mutatja be a 20 és 35 év közötti fiataloknak szóló program végleges változatát.
– Lakásvásárláskor két szempont a legfontosabb. Az első a letét összege. Egy fiatal nehezen tudja összegyűjteni a lakás értékének húsz százalékát – szögezte le Mali a Pink televízió műsorában.
Közölte továbbá, hogy a bankok készek a kamatok csökkentésre is, és hozzátette, hogy az említett lakáshitelek esetében 3,5 százalékos lesz a kamat.
Mint mondta, arra számít, hogy a köztársasági képviselőház januárban elfogadja a kapcsolódó törvényt, március elsején pedig megkezdődhet a program végrehajtása.
Nyitókép: Illusztráció/Pixabay