2025. január 12., vasárnap

FRISSÍTETT – Véget ért a tiltakozás az Alkotmánybíróság előtt

A Belgrádi Egyetem Műszaki Karának több ezer hallgatója ma 15.45 körül körül érkezett az Alkotmánybíróság épülete elé, hogy azt blokád alá vonják.

A Beta hírügynökség értesülései szerint az Alkotmánybíróság épülete előtt ekkor már más karok hallgatói és polgárok ezrei gyűltek össze. A Sándor király sugárút, valamint a Takovo és a Miloš fejedelem utcák kereszteződése blokád alatt áll, ahol ellehetetlenült a közlekedés – közölte a Beta hírügynökség.

Hangosbemondóval felszerelt teherautó parkol az Alkotmánybíróság előtt, amely – mint korábban bejelentették – a Szerbiában megsértett alkotmánycikkelyeket hangoztatja.

A tömeg szerb nemzeti színű zászlókkal van felvértezve, valamint transzparensekkel is a következő feliratokkal: „Mindannyian a védőtető alatt vagyunk", „A bűnnel szembeni csend bűnrészesség", „A korhadt kormány magától megbukik".

Tiltakozó hallgatók és polgárok ezrei gyűltek össze a belgrádi Alkotmánybíróság épülete előtt (Fotó: Beta)

Tiltakozó hallgatók és polgárok ezrei gyűltek össze a belgrádi Alkotmánybíróság épülete előtt (Fotó: Beta)

Az Alkotmánybírósághoz a hallgatók a Műszaki Kar épületétől, a Sándor király sugárúton jutottak el, amelyet csak egy sávban zártak le.

A tiltakozó megmozdulás kezdetén a résztvevők tizenötperces néma csenddel adóztak az újvidéki tragédia áldozatainak emléke előtt, majd ezt követően a kamionról hangosbemondón felsorolták az Alkotmány mindazon cikkelyeit, amelyeket a tiltakozók szerint az aktuális hatalom megsértett.

A hallgatók szerint egyes tisztviselőket megkíméltek az újvidéki tragédiát követően. Hozzátették, hogy a mai tüntetésen nemcsak a hallgatók vesznek részt, hanem mindazon polgárok is, akik szeretnék megvédeni az Alkotmányt, majd felszólították az egybegyűlteket, hogy ne adják fel a harcot.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A tiltakozó megmozdulás kezdetén a résztvevők tizenötperces néma csenddel adóztak az újvidéki tragédia áldozatainak emléke előtt (Fotó: Beta)