2025. március 4., kedd

A tiltakozók tojással dobálták meg a parlament épületét

A köztársasági parlament épülete előtt tüntető mintegy száz tiltakozó – miközben az ülés zajlik – tojással dobálta meg a parlament épületét, és „Ua!”, „Tolvajok!” valamint „Pumpáld!” rigmusokat skandált.

A köztársasági képviselőház előtt tiltakozók – köztük egyetemisták is – több transzparenst is elhelyeztek a parlament lépcsőjén, mint például „Ha nincs igazság a nép számára, ne legyen nyugta a hatalomnak se” felirattal.

A parlament előtti szobrok talapzatára számos matricát ragasztottak, amelyeken egy vörös ököl és a „Véres a kezetek” felirat olvasható.

A demonstrálók különféle felirattal ellátott táblákat is a magasba emeltek, mint például „A bölcsőtől a sírig, most a legrosszabb idők járnak” és „A hatalom ideológiája: uszíts, aztán lopj” feliratokkal, miközben nagy zajt csaptak.

A tiltakozók tapssal és hangos ovációval üdvözölték a parlamentből kilépő Zöld-Baloldali Front és Szerbia Centrum képviselőit.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Beta