Befejezdődött a köztársasági képviselőház szerdai ülése, a képviselők ma délelőtt tíz órakor folytatják a törvényjavaslatok módosításának vitáját.
A szerdai vita békés volt, és kevés ellenzéki képviselő vett részt rajta.
A legtöbbet vitatott téma a keddi zavargások voltak. A kormányzó többség képviselői elítélték a keddi eseményeket, mondván, hogy az intézmények nem hátrálnak meg az erőszakkal szemben.
A vita nagy része a felsőoktatási törvénymódosításokról szólt, amelyek a blokádban lévő hallgatók negyedik követelését teljesítik.
Siniša Mali pénzügyminiszter az átlagnyugdíjak és fizetések összegével kapcsolatban azt mondta, hogy a szerbiai GDP-növekedés egyik pillére az életszínvonal növekedése, és szabad szemmel is látható, hogy Szerbia mennyit fejlődött a világszerte uralkodó súlyos válság ellenére.
– Szerbia minden kihívást leküzdött. Jelen pillanatban mi vagyunk a második leggyorsabban növekvő gazdaság Európában, néhány nappal ezelőttig mi voltunk az elsők, de Málta megelőzött minket a turizmus miatt – mondta Mali. Kiemelte, hogy Szerbiában jelenleg 108-312 dinár, azaz 926 euró az átlagfizetés, míg 2012 decemberében, amikor a jelenlegi ellenzék volt hatalmon, 329 euró volt.

Nyitókép: Ülésezett a köztársasági képviselőház (Fotó: Beta)