Dušan Spasojević, a Belgrádi Egyetem Politikatudományi Karának (FPN) professzora elmondta, hogy három lehetőség van a válságból való kilábalásra – az átmeneti kormány, amely, mint mondta, a legreálisabb lehetőségnek tűnik, míg a másik két lehetőség a hatalom, vagy a tüntetések összeomlása.
Spasojević a Nova hírlap mai számának nyilatkozva kijelentette, hogy a hatalom, vagy a tüntetések összeomlása nem tűnik reálisnak.
A köztársasági parlamentben történt eseményeket kommentálva kijelentette, hogy az ellenzék a saját cselekedeteivel válaszolt választói egy részének követeléseire.
– Ezt az elégedetlenséget bevittek az intézményekbe, és ebből a szempontból valószínűleg beszélhetünk valamiféle nyereségről az ő oldalukon. Természetesen a parlamenti fellépésükkel rengeteg anyagot szolgáltattak a hatalom számára, hogy kritizálja őket, de ez egy megszokott dolog a két fél közötti viszonyban – értékelte Spasojević.
A köztársasági parlamentben történtekre adott hallgatói reakciókról szólva Spasojević kijelentette, hogy lényegi szinten bizonyos közeledés tapasztalható, valamint hogy az egyetemisták egy része az elmúlt időszakban felismerték, hogy szükséges bizonyos politikai artikuláció ahhoz, hogy teljesüljenek a követeléseik és változások történjenek.
– Természetesen a hallgatók nagyon sokszínűek, és nem várhatjuk el, hogy mindannyian egységes álláspontot képviseljenek, és egyértelműen kijelentsék, hogy ez jó vagy rossz volt. A hallgatók egy része dicsérte, egy része kritizálta, és ez a realitás – tette hozzá.

Nyitókép: A szakértő szerint az átmeneti kormány létrehozása tűnik a legreálisabb lehetőségnek (Fotó: Beta)