Ma este elrajtol az idény első nagy versenye, az apeldoorni fedett pályás Európa-bajnokság. A versenynaptár idén is sűrű, ezért több klasszis is kihagyja a viadalt, vagy csak részleges programot vállal. Szerbiát kilenc atléta képviseli, közülük az egyértelmű éremesélyes Angelina Topić. A fiatal magasugró jó eredményeket jegyzett az idei évben. „Elégedett vagyok az eddigi szezonnal, minden a tervek szerint halad. A felkészülésen nem változtattunk jelentősen, ugyanakkor a belgrádi fedett csarnok zsúfoltsága miatt nem haladtunk a tervnek megfelelően, hétfőn, szerdán és pénteken csak egyszer edzünk a napi kettő helyett. A cél ezúttal sem változott, bekerülni a döntőbe, és ott a lehetőség szerint egyéni csúcsot ugrani. A konkurenciára nem fordítok különösebb figyelmet, hiszen az ő szereplésüket nem befolyásolhatom” – mondta az Eb kapcsán Topić, majd kitért a párizsi olimpián elszenvedett sérülésre is: „Az orvosok szerint még nincs százszázalékos állapotban a bokám, kell még egy kis idő a teljes gyógyuláshoz, de összességében elégedettek lehetünk a folyamattal.” Hozzátette, felkészülten várja az apeldoorni versenyt. Topić mellett Milica Gardaševićtől és Elzan Bibićtől várható jó eredmény.
A szerb csapat, férfiak: Aleksa Kijanović (60 m), Boško Kijanović (400 m), Elzan Bibić (3000 m), Luka Bošković (távolugrás), Armin Sinančević (súlylökés). Nők: Milana Trnanić (60 m), Aanja Lukić (60 m gát), Angelina Topić (magasugrás), Milica Gardašević (távolugrás).
A magyar delegáció 15 versenyzővel utazik Hollandiába, érmet Molnár Attilától remélhet a küldöttség. Scheidler Géza, a magyar szövetség sportszakmai igazgatója elmondta, hogy fedett pályán a 400 méter nem csupán az erőről és a gyorsaságról szól, sok múlik a taktikán is, így bármi megtörténhet, a jó bevágás nagyon fontos lesz. Molnár esélyeiről ugyanakkor sokat elárul, hogy a kontinensen továbbra is listavezető a februári 45,08 mp-es idejével. A lányok közül Takács Boglárkára és Kozák Lucára lesz érdemes figyelni.
A magyar csapat, férfiak: Illovszky Dominik (60 m), Molnár Attila és Enyingi Patrik (400 m), Eszes Dániel és Szeles Bálint (60 m gát), Jankovics Dániel (magasugrás). Nők: Takács Boglárka (60 m), Kéri Bianka (800 m), Vindics-Tóth Lili (3000 m), Tóth Anna és Kozák Luca (60 m gát), Klekner Hanga (rúdugrás), Bátori Lilianna (magasugrás), Bánhidi-Farkas Petra (távolugrás), Beregszászi Renáta (súlylökés).
