2025. március 6., csütörtök

A szakértői csoport szerint hiányos a dokumentáció

A Belgrádi Egyetem szakértői csoportja, amely az első három hallgatói követelés teljesítésének értékelésén dolgozik, úgy véli, hogy nem tették közzé az újvidéki vasútállomás védőtetőjének felújításával kapcsolatos teljes dokumentációt – írja a Vajdasági RTV a FoNet hírügynökségre hivatkozva, amely betekintést nyert a jelentésbe.

A követelések kapcsán felsorolt valamennyi személy ellen nem indult büntető- vagy szabálysértési eljárás, és a hallgatók által említett személyeket nem menesztették tisztségükből.

Mint írták, olyan személyek is kegyelmet kaptak, akiket nem említettek a követelések kapcsán, és akiknek a kegyelme ellentétes a hallgatói követelésekkel.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Tüntető tömeg/Korábbi felvétel/Beta