2024. december 22., vasárnap

Eljárás indul az Újvidéki Egyetem Jogi Kara ellen

Az Oktatási, Tudományos és Technológiai Fejlesztési Minisztérium kérelmet nyújtott be az újvidéki vétségbírósághoz, hogy indítson szabálysértési eljárást az újvidéki jogi kar és Branislav Ristivojević dékán ellen, mert azok nem teszik lehetővé az oktatási felügyelők számára a rendkívüli ellenőrzési felügyeletet, írja az N1.

Az ellenőrzés Stefan Karanović hallgató letett vizsgáiról szóló tanúsítványok kiállításának eljárására vonatkozik, áll a minisztérium dokumentációjában, amelybe a Beta ügynökség betekintést kapott.

A dokumentumban az áll, hogy az oktatási felügyelők először augusztus 27-én érkeztek az egyetemre, ahol közölték velük, hogy a dékán nincs ott, és nem is lesz, és e-mailben elmondott mindent, amit akart, a felügyeletet pedig nem lehet végrehajtani. Ez az eset szeptember 2-án megismétlődött.

Stefan Karanovićot, az egyetem hallgatóját, 36 hónapra felfüggesztették és kizárták a karról, a tantestület pedig többször megtagadta a sikeres vizsgákról szóló bizonyítvány kiadását, majd felfüggesztését később meghosszabbították.

Ezért iratkozott be a bosznia-hercegovinai jogi karra, ahol elölről kellett kezdenie tanulmányait. Korábban kijelentette, hogy a Jogi Kar felfüggesztette őt azzal a gyanúval, hogy olyan szövegeket írt, amelyek az adott tantestületet a bűncselekménnyel összefüggésben hozták, és ezt követően úgy döntöttek, hogy nem adnak ki neki bizonyítványt és lemondó levelet.

Karanović tagadta, hogy ő írta volna ezeket a szövegeket. A közigazgatási bíróság hatályon kívül helyezte az újvidéki jogi kar két határozatát, amelyek fegyelmezték Karanovićot. A fegyelmi eljárást hallgató ellen a jogi kar 44 tanára és asszisztense is kérvényezte.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás