A hóban felhalmozott vízkészlet gyakran szolgál meglepetésekkel. Elsősorban azért, mert nem olyan fogalomról van szó, amelyet évi szinten folyamatosan figyelemmel kísérünk. Tájainkra érvényes, hogy május 31-e és december 1-je között a hóvízkészlettel nem foglalkozunk. Az erre vonatkozó jelentések úgy tesznek, mintha a folyók vízgyűjtő területén ebben az időszakban nem is volna hó. Kivételes esetekben a szakma ugyan előveheti a témát, de annak az esetnek nagyon is kivételesnek kell lennie. A mostani hóidény nem tartozik ezek közé, a gyakorlatnak megfelelően december 1-jén kezdtek napi gyakorisággal figyelni rá. Az első napokban szokványosnak minősíthető adatok szerepeltek a honlapokon, aztán egyszerre felélénkültek az ábrák görbéi.
A Duna Nagymaros feletti szakaszának vízgyűjtő területén december első napjaiban nagyjából két köbkilométer körül alakult a hóban felhalmozott vízkészlet, ami a sokéves átlag szintjének felel meg. Aztán villámgyorsan – a csendesen, de kitartóan hulló hó így szokta –, alig néhány nap leforgása alatt a hóvízkészlet görbéje megindult az egek felé. Hamar elrugaszkodott a sokéves átlag határától, majd tovább emelkedett. Pillanatnyilag a sokéves átlag és a sokéves maximum között alakul a hómennyiség, de továbbra is emelkedő irányzatot mutat. Mennyi az ennyi?
A Duna vízgyűjtőjének szóban forgó területén jelenleg 5,75 köbkilométert tesz ki a hóvízkészlet. Az időszakos maximum a nyolc köbkilométer küszöbén van. Ez, mármint az időszakos maximum, arra a mennyisége vonatkozik, amely ilyenkor van jelen a vízgyűjtőn. A csúcsérték sokkal később, leginkább március vége felé alakul ki, és szabályszerűen akár többszöröse is lehet a december elején észleltnek. A hóvízkészletre azonban jellemző, hogy december elejétől folyamatosan növekszik, mígnem a tavasz küszöbén kezd csökkenni.
A hóvízkészlet alakulásából, különösen csúcsértékének ismerete alapján olyakor saccolgatni lehetett, mekkora árhullám fut be tájainkra. Annak vízhozadéka ugyanis az olvadó hóból származott. Ha tudtuk mennyi a hó, valamint figyelembe vettük a folyók szelvényének adatait, a leolvadás ütemét, akkor egy hozzávetőleges sacc/kb. utalt arra, mekkora tavaszi vizekre számíthatunk. Volt így, míg el nem romlott.
Az utóbbi néhány évben szemtanúi voltunk annak, hogy a hóvízkészlet leolvadásának üteme nem volt arányos a vízszintemelkedésekkel. Történt ugyanis – nem is egyszer –, hogy sok hó olvadt le, rohamosan csökkent a hóvízkészlet, a Duna vízszintje azonban nem emelkedett ezzel arányosan. A jelenség magyarázata a folyó felső szakaszán épült vízlépcsőkkel és duzzasztókkal magyarázható, amelyek úgymond „manipulálták” a vízszintet. Ez nem azt jelenti, hogy halmozták, mert három köbkilométert halmozni arrafelé nem lehet. De tény, hogy legutóbb szőrén-szálán ennyi víznek megfelelő hó futott le a hegyekről anélkül, hogy nyomot hagyott volna a folyó vízmércéin. Amikor azt saccolgatjuk, hogy a mostani öt és háromnegyed köbkilométer víznek megfelelő hó tavasszal mit művel a Duna vízszintjével, akkor a fogadóirodák légkörét idézzük: a ház nyer, aki játszik, veszít.
Ugyanakkor a Tisza vízgyűjtőjének Szeged feletti szakaszán a hóvízkészlet egy köbkilométernél kevesebb. Ez olyan kevés, hogy alig éri el a sokéves átlag szintjét. Ennek alapján fogadásokat tenni arra, mekkorák lesznek a tavaszi vizek, nem érdemes.
