Szentestén mindig sötétedésig vártunk az ünnepi vacsorával. Az utolsó pillanatokban nagyapám a kezében egy csomó szalmával lépett a konyhába, szétszórta az asztal alatt, a szakajtóba pedig az előre elkészített gabonát, kukoricát, terméseket helyezte. Ez került a szalma mellé. A nagymama még reszelte a tésztára a gömölyét, édesanyám a gubát ízesítette, édesapám a diószemeket tette a tányérok mellé, mi meg vártuk az év legszebb vacsoráját. Imádkoztunk, majd nagyapa felvágta az almát és kezdődött a karácsonyi, szertartás számba menő mézes dió- meg fokhagymaevés, s végül a saját dió feltörése.
A karácsony hangulatát, illatát, ízét, varázslatát kaptam útravalóul a családomtól. A konyha nem volt kidíszítve, csak egy gyertya égett. A szobában volt egyetlen karácsonyfa, mégis ünnepi hangulat uralkodott, mert békesség és szeretet lengte be a családot.
Most külsőségekben sokkal többet készülünk a nagy napra, de ha meg tudunk pihenni az ünnepre, ha meg tudjuk élni annak lényegét, akkor semmilyen fáradtság nem hiábavaló. Sem a kidíszített otthon, sem a sok ajándék, és a roskadásig teli asztal sem. A legnagyobb keresztény ünnep állandósága, a család összetartása és a szeretet a tovább örökítendő értékek, amelyek reményt adnak a holnaphoz.
Áldott karácsonyi ünnepeket!
