2024. december 22., vasárnap

FRISSÍTETT – Fremond: Védeni kell a kistermelőket

A Vajdasági Magyar Szövetség igennel fog szavazni a parlament előtt szereplő törvénymódosításra, amely a mezőgazdasági termelést, illetve a termelőket érinti – jelentette ki Fremond Árpád, a VMSZ képviselő a ház mai ülésén.

Mint mondta, a módosítás azért is fontos, mert többek között a jobb fizetéseket és megélhetést, illetve a piacok helyzetének javítását is eléri. A törvény konkrét területeket rendezne, többek között a termelők és a felvásárlók közti viszonyokat.

Szerbia mezőgazdasági termelési kivitelének jelentős része irányul Európa felé, a zöldség és gyümölcsexportnak például az 58 százaléka kerül oda. Ezért az európai csatlakozási út szempontjából is fontos, hogy az ország rendezze a mezőgazdaság területét. Fremond a 13. és a 33. uniós csatlakozási tárgyalási fejezettel példálózott.

A mezőgazdaság helyzete az emberek egészséges táplálkozása érdekében is fontos, mutatott rá a VMSZ képviselője. Különösen oda kell figyelni a gyermekekre és fiatalokra, akik körében a mi országunkban is komoly probléma az elhízás, húzta alá.

A mezőgazdaság rendszerében Fremond szerint jelenleg a kistermelők a leggyengébb láncszemek, ezért a törvény erejével kell védeni őket. Fontos ez az élelmiszerek minősége, illetve a védett földrajzi származású termékek szempontjából is. A szupermarketek forradalma sok tekintetben rossz a kistermelőknek, magyarázta Fremond, mondván, ez a folyamat alacsony felvásárlói árakat eredményezett, esetenként pedig a termelőknek akár fél évet is várniuk kell a kifizetésre.

A kistermelők kiszolgáltatott helyzetét jól mutatja még a félelmi tényező is, amikor attól tartanak, hogy a nagy láncok megszüntetik velük az együttműködést. Fremond szerint előremutató lenne, ha a kistermelők szervezetekben, szövetkezetekben működnének együtt.

Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter a mezőgazdasági termelést és termelőket érintő törvénymódosítással kapcsolatban elmondta, hogy ennek segítségével az illetékesek időben reagálhatnak, amennyiben komoly változások történnek a piacon. A mezőgazdaság olyan, hogy valamikor komoly válságokkal és problémákkal kell szembenéznünk, viszont az állam a terméktartalékokon kívül nem rendelkezik más eszközökkel – mondta Nedimović.

Kijelentette, hogy ezzel a törvénnyel a mezőgazdasági minisztérium olyan intézkedéseket lát elő, amelyekkel reagálhat a piacon, megoldhatja a problémákat annak érdekében, hogy ne kerüljön sor egyes mezőgazdasági termékek termelésének megszűnésére.

Szavai szerint egyes intézkedések a gyermekek és fiatalok étkezési szokásainak javítására vonatkoznak. Ennek köszönhetően az iskolákban uzsonnára a diákok Szerbiában termelt tejet és zöldségeket fogyaszthatnak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás