A héten a Magyar Szó beszámolt arról, hogy prof. dr. Kásler Miklós magyar emberierőforrás-miniszter, Széchenyi-díjas onkológus, egyetemi tanár, a magyar Országos Onkológiai Intézet korábbi főigazgatója elnyerte az Újvidéki Egyetem dísztoktori címét, s a Rektorátus épületében megtartott alkalmi rendezvényen hivatalosan is díszdoktorrá avatták, amit követően megtartotta az onkológiai beavatkozások fejlődésével kapcsolatos előadását is. A jelenlegi magyar minisztert az újvidéki Orvostudományi Kar tanári-tudományos tanácsa javasolta erre a címre, az indoklást május 27-ei döntésében elfogadta az Újvidéki Egyetem Szenátusa is. Kásler az ünnepségen elmondta, kivételesnek tekinti ezt az elismerést, mégpedig két okból is: egyrészt abból kifolyólag, hogy a szakmabeliek elismeréséről van szó, másrészt pedig azért, mert vajdasági egyetem választotta díszdoktorrá, az itt élő magyarok, az általa is sokat elemzett művelődéstörténeti hagyaték miatt ez külön örömet jelent számára. Az ismert politikussal, miniszterrel, onkológussal lapunknak alkalma volt beszélgetni a rendezvényt követően, elsőként arra kérdeztünk rá, mivel foglalkozik most a tudományos munka terén, mennyire határozza meg teendőit, kutatásait a világjárvány.
– A Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia szervezése egy pillanatra sem állt le, de természetesen sokat foglalkozom a járványhelyzettel most, ez magától értetődő, annak kapcsán is elsősorban az immunitás elérését célzó kérdésekkel. Az most a legfontosabb téma, hogy melyik oltással milyen fokú védettséget tudunk kialakítani. Ennek ugyebár két tényezője van, a humorális immunválasz, ami az ellenanyagokkal való reakciót jelenti, valamint a sejtek immunválasza. A kettőről így együtt keveset tudunk egyelőre, ezért kezdeményeztem egy olyan kutatást, amely mind az öt vakcinára nézve a védőoltás előtti állapotot hasonlítja össze az első és a második dózis utáni állapottal. Annak a megítélésére, hogy meddig tart a védettség, ezt a vizsgálatot a továbbiakban is lehet majd folytatni. Mindenesetre hasznos információnak számít az is, hogy milyen a szervezet védettsége egy adott vakcina esetében az első dózist követően, majd milyenné válik a második adagot követően, s végül hogyan alakul az idő múlásával.
Mitől függ leginkább a pandémia alakulása most, az átoltottság és az esetleges új mutánsok hogyan hatnak ki a helyzetre?
– Mindkét említett tényezőnek nagyon jelentős szerepe van. A jelen pillanatban azt lehet mondani, hogy a tömeges átoltottság további emelése rendkívül lényeges, tudniillik ezek ellen a mutánsok ellen a nyájimmunitásnak nevezett tömeges védettség továbbra is 75–80 százalék között mozog a rendelkezésre álló szakirodalom alapján. Nincs más lehetőség a vírusfertőzés elkerülésére, csakis az átoltottság. Most már egy olyan helyzetben vagyunk, amikor mindenki saját maga felel saját magáért. Aki beoltatja magát, az védettnek számít, legalábbis kilencven százalékban csökkenti a fertőzésnek, a halálozásnak az esélyét is. Aki úgy dönt, nem oltatja be magát, az nem rendelkezik ezzel a védettséggel, így sokkal nagyobb valószínűsége van a megbetegedésének és a halálozásnak is. Ön azt kérdezte, milyen a kapcsolata a tömeges átoltottságnak és a vírusmutációknak: egészen pontosan ezt úgy lehet megfogalmazni, hogy amennyiben növelni tudjuk az immunizációt, mely mindenkire nézve életmentőnek számít, és nem jelennek meg olyan mutációk, amelyek immunisak a rendelkezésre álló oltásokra, tehát elkerülik a védelmet, akkor túl tudunk jutni az egész járványhelyzeten. Ha az említett két feltétel kapcsán gondok merülnek fel, akkor újabb problémákkal találjuk majd mi is szembe magunkat. Minden lehetséges alkalmat megragadok arra, hogy elmondjam, be kell magunkat oltatni, ez most tényleg a leglényegesebb.
Prof. dr. Kásler Miklós (Ótos András felvétele)
Munkásságára átterelve a szót, most díszdoktori címmel tüntették ki Újvidéken. Ön számos rangos elismerésnek a birtokosa, felszólalásában mégis különösen kedvesnek nevezte a jelenlegit. Miért?
– Az embernek mindig kedves az olyan elismerés, amit a saját kollégáitól kap. Az orvostudomány, a kutatói élet sajnos nem olyan, hogy minden kutató feltétlenül drukkol a másiknak, és elismeri a másik eredményeit. Épp Karikó Katalin mesélte, hogy a Nobel-díj várományosaként évtizedeken keresztül nem vettek róla tudomást kollégái. Ha az embert a saját kollégái, az egyetem vezetősége, professzorok úgy ítélik meg, hogy tevékenységével kiérdemelte a legmagasabb egyetemi elismerést, az mégis más. A helyszín, Vajdaság még egy okot ad az örömre az itt élők, a magyar kultúra, a történelmi hagyaték miatt.
Áttekintve szakmai útját, nem lehet nem észrevenni, sokszor sok helyütt hangsúlyozta, azok közé a kutatók közé tartozik, akik nem zárják ki a spiritualitást sem.
– Nem is lehet. Úgy fogalmazok: a legkorszerűbb tudományok világszintű művelői szinte kivétel nélkül hisznek a spirituális rétegekben. Hadd említsem Szentágothai Jánost, aki azt vallotta, addig tanulmányozta az emberi agyat, amíg végül megtalálta Istent.
Nézete miatt érték támadások? Hogyan lépett túl ezeken?
– Természetesen, állandóan. Viszont nincsen ezeknek a támadásoknak annyi tartalmuk, hogy az ember tudna rájuk választ adni. Amikor megpróbáltam ezt, láttam a kritikusokon, nem értik, miről beszélek. Az ismeretanyagukból, a tanulmányaikból ezek a gondolkodási rétegek kiestek. Az ember hiába mondja a kínainak magyarul, hogy mit akar, nem tudnak dűlőre jutni. A kutatás és a vallás, véleményem szerint, teljes összhangban áll. A hit alatt nem azt értem, hogy van a nagyapó, aki kalappal a fején irányítja a dolgokat. Arról beszélek, hogy az ember életének van valami értelme, vannak céljai, van jelentősége a világban. Ha innen közelítünk, a hit vagy a spirituális rétegek és a tudomány együtt él. Az igének, tanításnak egyik lényeges gondolata, hogy „vegyétek birtokba a világot”. Hogyan lehetne ezt másként elérni, mint úgy, hogy minél többet dolgozni, kísérletezni, felderíteni részleteket, fejlődni állandóan a legkorszerűbb eszközök révén? Aki úgy állítja be, hogy az egyház vagy a hit maradi, az óriási félremagyarázást követ el.
