2024. szeptember 13., péntek

Vučić: Szabadság a Szerb Haladó Párt és a Népi Mozgalom az Államért közös neve

A szabadság a Szerb Haladó Párt és a megalakulás előtt álló Népi Mozgalom az Államért közös neve – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök Belgrádban a Szent Vid (Vidovdan) napja alkalmából tartott ünnepségen, írja a Vajdasági Rádió és Televízió.

– Mindannyian egy olyan mozgalomnak a tagjai, amelynek ezekben a pillanatokban vezető politikai erőt kell képviselnie, nemcsak Szerbia megmentése és fennmaradása, hanem nagy előrehaladása érdekében is – fogalmazott a szerb államfő, aki hozzátette, hogy a népi mozgalomnak nehéz körülmények között is biztosítania kell a gyorsított gazdasági fejlődést. – Egy mozgalom, amelynek lényegesen magasabb jövedelmet, fizetést és nyugdíjat kell biztosítania, de egy olyan mozgalom, amely soha nem adja fel alapeszméjét, amely szerint Szerbia egy független ország.

Egy olyan mozgalom, amely a polgárai érdekében hoz döntéseket, és nem bármely külföldi szolgálat vagy idegen hatalom parancsára – mondta Vučić. A szerb elnök úgy fogalmazott: a Szerb Haladó Pártot azzal a szándékkal alapították, hogy Szerbiát megváltoztassák, és a párt tagjai többet tettek az országért, mint az összes többi politikai párt. Hozzátette: Koszovóval kapcsolatban sok bajra és problémára számít. – Néha azt hiszik, hogy ez kompromisszumkeresés, hogy ez a gyengeségünk eredménye. Csak azt akarom mondani, hogy aki bízik bennünk és aki ismer minket, annak tudnia kell, hogy ez csak az ember erejének kifejeződése, nem gyengeségei, és mi választjuk ki azt a pillanatot, hogy mikor és hogyan válaszolunk bizonyos kihívásokra. Mindig a népünk és az országunk legfontosabb érdekeivel összhangban cselekszünk – közölte Vučić.

Nyitókép: Fotó: Beta