2024. december 22., vasárnap

Pásztor István: Másik kivitelező építi a vasúti felüljárót Szabadkán

Már nem a kínai partner, hanem egy másik kivitelező építi Szabadkán a vasúti felüljárót és végzi el később a többi munkálatot is – mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindítójában. Hozzátette, azt reméli, hogy az ütemtervet ezután tartani tudják, és év végéig újra lehetséges lesz a vasúti felüljáró alatti közúti közlekedés a város e frekventált helyén.

Mint mondta, még ebben a hónapban, körülbelül 3 hét múlva elkészülhet a Palicsi-tó sétányának lelapozása a Prezident Szállodától a Víkendtelep elejéig. Palics szimbólumát, a Víztornyot is felújítják. A közbeszerzési eljárások a napokban zárultak le.

A palicsi akvapark fennmaradt munkálatai, a műszaki átvétel és a próbaüzemeltetés két-három héten belül, július végéig befejeződhet. A működtetésre vonatkozó felhívás július 11-én jár le. Amikor az üzemeltető meglesz, továbbá a létesítmény minden engedélyt megkap, megnyithatják a palicsi akvaparkot, valamikor augusztusban vagy szeptember elején, mondta Pásztor István.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Pásztor István (Ótos András felvétele)