2024. szeptember 12., csütörtök

Kapcsolaterősítő autópálya

A Barban építendő LNG-terminál Szerbia gázdiverzifikációját is segítené

A nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatok ismételt kialakításáról, a Szerbiát Montenegróval összekötő autópálya építéséről, Szerbia gázdiverzifikációjának kontextusban a majdani bari LNG-terminálról, a Bajina Bašta–Pljevlja nagyfeszültségű távvezetékről, továbbá a két ország közötti pénzforgalom kialakításáról és a gazdasági együttműködési témáról tárgyalt hétfőn Belgrádban Aleksandar Vučić szerb és Jakov Milatović montenegrói államfő. Utóbbinak ez volt az első hivatalos látogatása a térség valamelyik országában.

A vasárnap esti és a hétfői beszélgetések során arra a megállapításra jutottak montenegrói kollégájával, hogy a bilaterális kapcsolatok elmélyítése és az eddigiekhez képest szorosabb együttműködés kölcsönös érdek, ezek gyakorlati hozadékát mindkét ország polgárai megérzik – fejtette ki Vučić, és nyomatékosította, hogy az említettek nemcsak a gazdaság, hanem a két nemzet közötti szoros kapcsolatok miatt is releváns célok.

A lélekszámhoz viszonyítva Montenegróval a legnagyobb az árucsere-forgalmunk; az év első 5 hónapjában 16,1 százalékkal növekedett, ennek a szolgáltatások nélküli értéke az év végéig elérheti a 1,6 milliárd eurót, a szolgáltatáscsere pedig, az előrejelzések szerint 700 millió eurót tehet ki – mondta Vučić.

Montenegrói kollégájával több témát is körbejártak – hangzott el a sajtótájékoztatón. Montenegró elnöke arra kérte, hogy az EXPO 2027 gazdasági világvásáron Belgrádban minél előnyösebb pozícióból mutatkozhasson be az országa. A szerb államfő elmondása szerint infrastrukturális beruházásokról is beszélgettek, mindenekelőtt a két országot összekötő autópályáról, amelyen Belgrádból Podgoricába – vagy fordítva – négy és fél óra alatt lehet majd eljutni, továbbá a vasúti hálózat fejlesztéséről, a Bajina Bašta–Pljevlja nagyfeszültségű távvezeték kialakításáról – ez 2027-ig készülhet el. Arról is szó volt, hogy Szerbia érdekelt abban, hogy cseppfolyósított földgázt vásároljon a Barban építendő terminálból, így kész azonnal megkezdeni a Szerbiát a Bijelo Polje-i mérőállomással összekötő vezeték acélcsöveinek földbe helyezését. Vučić szerint a majdani LNG-terminálból az ország naponta 2,7 millió köbméter gázt vásárolhatna. Később, újságírói kérdésre válaszolva Vučić cáfolta a sajtóhíreket, hogy a szerbiai Postai Takarékbank megvásárolja a Đukanović-bankként emlegetett Prva Bankát.

A sajtótájékoztatón Jakov Milatović emlékeztetett arra, hogy legfontosabb külpolitikai céljai kezdettől fogva Montenegró európai jövője, a hiteles NATO-tagság és a jószomszédi viszonyok építése. Gazdasági szempontból és az árucsere vonatkozásában Szerbia Montenegró legfontosabb partnere, Szerbia Montenegró számára a legfontosabb idegenforgalmi piac, hiszen tavaly az összes vendégéjszaka 25 százalékát szerbiai polgárok valósították meg, míg tavaly a legtöbb közvetlen külföldi beruházást Szerbiából jegyezték. Paradoxon, hogy mindennek ellenére a két ország között nagyköveti szinten szünetelnek a diplomáciai kapcsolatok – tette hozzá Milatović –, egyik határátkelőn sincs közös határellenőrzés, nincs pénzforgalom, a gazdasági vegyes bizottságok évek óta nem üléseztek, de együttes kormányülést sem tartottak.

Beta

Beta

Abban állapodtak meg, hogy mindkét fél hamarosan nagykövetet nevez ki a másik országába – azután pedig megalakul az új montenegrói kormány –, kialakítják a pénzforgalmat, valamint megteremtik az együttes határellenőrzés feltételeit, valamint együttes kormányülést tartanak.

Vučić azt ígérte, hogy a majdani Belgrád–Bar autópálya Požega–Duga Poljana szakasza 2027. végéig megépül – hangsúlyozta Milatović, mondván, hogy Montenegró nagyjából ugyanebben a határidőben tervezi megépíteni az említett autópálya második, Mateševo–Andrijevica szakaszát. A térség európai jövőjének, valamint a berlini folyamatnak nincs alternatívája, ugyanakkor örvendetes minden, a gazdasági növekedés serkentésének céljával a térségben körvonalazott együttműködési kezdeményezés – fogalmazott Montenegró elnöke.

Újságírói kérdésre válaszolva Milatović kifejtette: vitathatatlan, hogy bizonyos kérdések tekintetében eltérő a két ország álláspontja – például Koszovó államiságának és Svetozar Marović kiszolgáltatásának vonatkozásában –, ám a jövőben mindenekelőtt azokra a témákra érdemes összpontosítaniuk, amelyek vonatkozásában egységesek az álláspontok. Milatović a sajtótájékoztatón Montenegróba invitálta hivatalbeli szerbiai kollégáját.

A Marović-ügy kapcsán Vučić megerősítette, hogy vendége kérdezősködött erről, ő pedig megígérte, hogy Szerbia hamarosan kimerítő választ ad.

Nyitókép: Beta