Nehéz ebben a helyzetben május elsejéről írni. A majális arról szól, hogy mindannyian kimegyünk a természetbe, sütjük a finomabbnál finomabb húsokat, sörözünk, borozunk, és mindenki jókedvű. Az évnek ezen az ünnepén, ha egy-két napra is elfelejtjük, hogy alacsonyak a bérek, hogy nehezen lehet munkához jutni, hogy a kezdeti kapitalizmusra jellemző kizsákmányolást élik sokan, különösen a magáncégekben (tisztelet a kivételeknek), a vendéglátásban... Naponta tapasztalható, hogy a munkaadóknak egyáltalán nem fontos az ember, a dolgozó, számukra csak a jövedelem a fontos, az, hogy a cég jól álljon. És ő. Sok helyen ózsdi gépek zakatolnak még, a munkakörülmények is siralmasak.
A koronavírus okozta járvány kihirdetése és a rendkívüli állapot bevezetése után tízezrek, a világban milliók maradtak munka nélkül, megfosztva az embereket még attól a reménytől is, hogy hamarosan ismét dolgozhatnak, megkereshetik betévő falatjukat, de a szó szoros értelmében csak azt.
Mit írhat ilyenkor az ember? Azt, hogy kitartás, majd helyre zökken minden? Vagy azt, hogy a világjárvány után majd megváltozik a munkaadók fösvény magatartása, és majd minden tisztességes dolgozó tisztességes bért fog kapni, amelyből nemcsak az asztalra jut bőven, hanem lesz pénz könyvre, színházra, utazásra, barátkozásra, akár pezsgő bontására is, nemcsak az új esztendő köszöntésekor.
Vajon bonthatunk-e majd pezsgőt az idén?
Mert most még egy pohár borral sem koccinthatunk hozzátartozóinkkal, barátainkkal, kedves munkatársainkkal. Kint, a Tarcal lankáin végképp nem.
Talán csak annyit írhatok kedves olvasóinknak, hogy kellemes ünnepeket, és bízva bízzanak. Egyszer majd mindenkinek jó sora lesz.
