2024. december 22., vasárnap

Vučić: Jelentős fizetésemelésre számíthatnak az egészségügyi dolgozók

Még az év vége előtt jelentősen megnő az egészségügyi dolgozók és orvosok fizetése – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök a ma megtartott munkaszerződés-átadó ünnepségen, ahol Szerbia legeredményesebb, friss diplomás egyetemet és egészségügyi középiskolát végzettek vehették át a szerződéseiket.

Vučić az eseményen megtartott beszédében rámutatott, a frissen munkába álló fiataloknak tisztában kell lenniük azzal, hogy mostantól nagyobb felelősség hárul rájuk, mert a népükért és a hazájukért fognak dolgozni, és nincs is ennél megtisztelőbb.

– Ma bizonyos területeken lényegesen jobbak a feltételeink, de még mindig sokat kell tennünk annak érdekében, hogy Szerbiában még jobb feltételek uralkodjanak az egészségügyi intézményekben, ennek érdekében mindent megteszünk. Önökre pedig nagy elvárásokkal tekintünk – mondta.

Kedden a legeredményesebb 100 fiatal orvos, valamint a legjobban végzett 100 ápolónő és technikus kapott munkaszerződést, valamint lehetőséget kaptak szakmai továbbképzésére Szerbia valamelyik egészségügyi intézményében, hangzott el az ünnepségen.

Nyitókép: Tanjug/Miloš Milivojević

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Tanjug/Miloš Milivojević