2025. január 30., csütörtök

Lépésekre várva

Egyelőre nem tudni, hogy új kormány alakul vagy rendkívüli választást tartanak

Az alkotmányos és törvényes rendelkezések keretei között maradva két lehetőség jöhet számításba azt követően, hogy Miloš Vučević miniszterelnök kedden lemondott tisztségéről. A köztársasági parlament a következő ülésén megállapítja a kormányfő lemondását, s azon a napon megszűnik a kormány megbízatása. Ezután a köztársasági elnök elindítja az eljárást az új kormány megválasztására, hiszen neki van felhatalmazása javaslatot tenni a parlamentnek a kormányfőjelölt személyére. Amennyiben a parlament a kormányfő lemondásának megállapítását követő 30 napon belül nem választja meg a kormány új összetételét, a köztársasági elnök köteles feloszlatni a parlamentet és kiírni a parlamenti választást.

Kedd esti sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić köztársasági elnök úgy nyilatkozott, alkotmányos felhatalmazásával összhangban konzultációt folytat majd a 2023. december 17-ei parlamenti választásokon a parlamenti küszöböt átlépett jelöltlisták képviselőivel arról, hogy közülük ki lenne képes biztosítani a kormány következő összetételének megválasztásához szükséges parlamenti többséget. Elmondta, 10 napon belül kiderül, hogy a kormány új összetételének megválasztására vagy időközi választásokra kerül-e sor a törvényes határidőn belül.

Tekintettel a jelenlegi helyzetre, a rendkívüli választások megtartása lenne a legdemokratikusabb megoldás, hisz az ellenzék nem rendelkezik legitimitással – értékelte Ana Brnabić, a Szerbiai Képviselőház elnöke. A Beta hírügynökség összeállítása szerint a Happy tv műsorában Brnabić kifejtette, a parlamenti ellenzék többé senkit nem képvisel, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a választások megoldanának-e bármit.

Az ellenzék egy része által emlegetett ideiglenes kormányt inkább teleportáló kormánynak kellene nevezni, hiszen ennek az lenne a célja, hogy az ellenzéket miniszteri tisztségekbe teleportálja, másként képtelenek hatalomra jutni – jegyezte meg Ana Brnabić.

Az egyetemista tüntetések és az egyetemi karok zárlata kapcsán Brnabićnak az az álláspontja, hogy mindenkinek állnia kellene a szavát. A parlament oktatási bizottságának ülésén mindenki hallhatta, amikor a Belgrádi Egyetem rektora közölte, hogy a hallgatók szempontjából nem aggasztó a helyzet, és már van megoldási tervük – mondta Brnabić. Hozzátette, az azóta eltelt 8 napban nem ismertették az említett tervet. Itt lenne az ideje felhagyni az emberek megosztásával – nyomatékosította Brnabić.

EGYELŐRE NEM AKARNAK VÁLASZTÁST

Az ellenzék első reakciói arra utalnak, hogy egyelőre kategorikusan elutasítják az előrehozott választásokat. Egyetértenek abban, hogy még mielőtt felmerülne a választások lehetősége, a hatalomnak teljesítenie kell az egyetemisták követelését, majd rendezni a médiával kapcsolatos problémákat, a folytatásban pedig megteremteni a szabad és tisztességes választások megtartásának a többi alapfeltételét. Többségük szerint a megfelelő választási feltételek megteremtésének záloga az ideiglenes kormány. Ezzel kapcsolatos álláspontjukról mások mellett a Szabadság és Igazságosság Pártja, a Szerbiai Népmozgalom, a Zöld-Baloldali Front és az Új Szerbiai Demokrata Párt tisztségviselői is nyilatkoztak.

VÁLSÁGBA TASZÍTHAT

A rendkívüli választások kiírása kockázatos lenne a hatalom számára, hisz megtörténhet, hogy még a jelenleginél is nagyobb válságba taszítaná a Szerb Haladó Pártot – nyilatkozta a Beta szerint a Nova belgrádi napilapnak Dušan Spasojević, a Belgrádi Egyetem Politikatudományok Karának tanára. Értékelése szerint a kormánykoalíció gerincét alkotó párt egyelőre kivár bármilyen lépés megtételével, az ellenzék reakciója befolyásolja majd döntéseit. Az ideiglenes kormány valóban hozzájárulhatna ahhoz, hogy az ország kilábaljon a válságból, ugyanakkor nem egyértelmű, hogy kik lennének a tagjai, kizárólag szakértők vagy csak politikusok, vagy mindkét társadalmi réteg képviselői – mondta Spasojević. Hozzátette, a dolgok a politika játékterére terelésével Aleksandar Vučić megpróbálja tovább mélyíteni az egyetemi hallgatók és az ellenzék közötti szakadékot.

MEGSZEREZTE A LABDÁT

A kormányfő lemondása taktikai szempontból rendkívül ügyes lépés volt – fejtette ki az N1 tv műsorában Andrej Ivanji, a Vreme hetilap hírportáljának szerkesztője. Szavai szerint kikényszerített lépésről van szó, hisz az államvezetés nem tudja kezelni az egyetemisták egyre nagyobb tiltakozását. Ezzel átterelik a játszmát a hagyományos politikai játéktérre, ezen, illetve a választások tekintetében Aleksandar Vučić már bizonyította kiemelkedő képességeit – jegyezte meg az újságíró. Hozzátette, itt Vučić ellenlábasai nem az egyetemisták, hanem az ellenzék, erre pedig rendre rávert az elmúlt 13 évben. Eddig passzív szemlélője volt a folyamatoknak, most viszont nála van a labda, alkotmányos felhatalmazásával összhangban ő dönti el, hogy vajon „új kormány megválasztásával kozmetikázzák a hullát vagy inkább előrehozott választásokat tartanak” – mondta Ivanji. Rámutatott, a kormányfő lemondásának semmi köze az ellenzékhez, ez utóbbi semmi módon nem befolyásolta a döntés meghozatalát. Ivanji szavai szerint a lemondás a minden külső és belső befolyás nélkül kialakult egyetemista mozgalomra való reakció. Hozzátette, a mozgalom ereje egyben annak a legnagyobb gyengesége.

– A kormány távozásánál és a választások kiírásánál nehéz lenne többet követelni. A kormány megbukott, megtörténhet, hogy kiírják a választásokat, ugyanakkor ez azt jelenti, hogy most színtérre lépnek az elmúlt években teljesen marginalizálódott ellenzéki pártok is, ezek viszont eddig mindent elbaltáztak, amit csak lehetett – fejtette ki Ivanji.

Ana Brnabić: A parlamenti ellenzék többé senkit nem képvisel, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a választások megoldanának-e bármit

Ana Brnabić: A parlamenti ellenzék többé senkit nem képvisel, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a választások megoldanának-e bármit

SE VÁLASZTÁS, SE ÚJ KORMÁNY

A ProGlas kezdeményezés értékelése szerint ha a politikai szereplők rábólintanának az esetleges előrehozott választásokra, azzal degradálnák, illetve értelmetlenné tennék az egyetemisták tiltakozását. Mindazonáltal az említett csoportosulás a kormány új összetételének a megválasztását sem tartja célravezető válságkezelő intézkedésnek. Álláspontja szerint ez csak fokozná a feszültségeket. Mint arra a kezdeményezés közleményében rámutatnak, álláspontjuk szerint a jelenlegi hatalmi pártok elveszítették legitimitásukat, így a részvételükkel megalakítandó új kormány nem tudná teljesíteni az egyetemisták követeléseit. A ProGlas hamarosan bemutatja a modellt, amely álláspontja szerint segíthet kilábalni a jelenlegi társadalmi és politikai válságból – teszik hozzá a közleményben.

VALÓSZÍNŰBB AZ ÚJ KORMÁNY

Sokkal valószínűbb, hogy új kormány alakul, minthogy időközi választást tartanak – fejtette ki a Szerbiai Rádió és Televízió műsorában Vladimir Pejić, a Faktor plus közvélemény- és piackutató ügynökség igazgatója. Értékelése szerint még a köztársasági elnök és munkatársai sem tudják, hogy melyik lehetőség mellett határozzanak, a döntés a koalíciós partnerek és az SZHP magatartásától, továbbá a megkezdett projektumoktól, de a tüntetésektől is függ. Pejić nem hiszi, hogy az ellenzék elfogadja Vučić meghívását és részt vesz a kormányalakítási konzultációban. Rámutatott, az ellenzéknek az eddigieknél sokkal aktívabbá kellene válnia, nemcsak a tüntetések, hanem a politikai élet egészének vonatkozásában, mivel eddig elsősorban védekező állásban volt.

Telefonos szolgálat az egyetemistáknak

Ana Brnabić köztársasági házelnök a Happy tv műsorában arról is beszámolt, hogy a Szerbiai Képviselőház Oktatási Bizottsága által az egyetemisták számára létrehozott telefonos ügyfélszolgálatot egy nap alatt több mint százan hívták. A parlament elnökének elmondása szerint azért fontos ilyen telefonos szolgálatot működtetni, mert nagyon sok egyetemista nem tudja, hogy a karok zárlata miatt mi történik majd a tandíjjal vagy kollégiumi elhelyezéssel. A parlament munkatársai összeírják a kérdéseket, majd a karoknak továbbítják – magyarázta Brnabić

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Ótos András felvétele