2024. október 3., csütörtök

Ukrán elnök: A Nyugat éppúgy védhetné Ukrajna légterét, mint Izraelét

Reményét fejezte ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Mark Rutte NATO-főtitkárral folytatott kijevi megbeszélése után, hogy a szövetség országai változtatnak álláspontjukon Ukrajna légterének védelmével kapcsolatban.

A NATO-főtitkárral folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón Zelenszkij azt mondta, hogy nem lát alapvető különbséget Izrael légterének védelmének kérdésében – ahol a szövetségesek iráni rakéták és drónok lelövésében segítenek – és az ukrán légtér biztonságának szavatolásában.

– Ma az ukrán légvédelem iránti igényekről és a szomszédokkal folytatott párbeszédről beszéltünk. Látjuk, hogy a Közel-Keleten meg tudják védeni az emberek életét a szövetségesek egységének köszönhetően. Az iráni rakéták közös lelövése semmiben sem különbözik az orosz rakéták, illetve az orosz és az iráni rezsimet egyesítő iráni gyártású Sahid drónok lelövésétől – hangsúlyozta az elnök. Leszögezte, hogy változást vár a NATO-nak az ukrán légtér védelméhez való hozzáállásában. – Régiónkban a partnereink részéről nagyobb elkötelezettségre van szükség ahhoz, hogy véget vessünk az orosz terrornak – mondta.

A NATO-főtitkár ugyanerre a kérdésre válaszolva kitérő választ adott az orosz rakéták Ukrajna feletti lelövésének lehetőségéről. Zelenszkij azonban kiegészítette őt egy rövid mondattal: „a szövetségesek nem állnak készen az ukrán égbolt védelmére”. Rutte a sajtótájékoztatón elmondta, hogy megvitatta az ukrán elnökkel azokat a területeket, ahol Ukrajnának további támogatásra van szüksége, és arról is egyeztettek, hogy a NATO hogyan tudja azt biztosítani. Hangsúlyozta, hogy a szövetség kiemelt feladata Ukrajna megsegítése mellett a NATO-országok fegyverkészletének feltöltése.

– Az ipari termelés növelése Ukrajna támogatására és az arzenálunk feltöltésére szolgál, és ez lesz számomra a prioritás – szögezte le. Rutte főtitkár szerint Ukrajna belső potenciálja csak befektetésekkel és innovációval erősíthető.

Nyitókép: Pixabay.com